Általánosságban elmondható, hogy a kilencvenes években diagnosztizált és kezelt betegek Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és más fejlett államokban kapták meg a legszínvonalasabb egészségügyi ellátást - sokkal jobbat, mint Afrikában, Dél-Amerikában vagy Kelet-Európában. Különbségek természetesen a fejlett államokon belül is adódtak. Most adatokkal is bebizonyosodott, amit eddig is tudtunk: az Egyesült Államokban a feketék túlélési esélyei rosszabbak, mint a fehéreké. A diagnosztizálást követő ötéves túlélési esély emlőrák esetében az amerikai fehér nők között 84,7 százalék volt, ugyanez az adat az afroamerikaiak esetében 70,9 százalék. A két csoportból az esetek számából származó átlag, azaz a 83,9 százalék a legjobb túlélési esély a világon. (A briteknél ez az arány például hetven százalék alatt van.) Hasonlóan az USA-ban a legjobbak a prosztatabetegek esélyei: ez az érték 91,9 százalék.

A vastagbél- és végbéldaganatok terén a japán férfiaknak a legjobbak az ötéves túlélési esélyei - 63 és 58 százalék -, míg a nők esetében a francia hölgyek mondhatják el ugyanezt magukról - az ő értékük 60 és 64 százalék.

A londoni Michel Coleman professzor által koordinált száz szakember öt kontinens harmincegy országából származó adatokból számolt túlélési esélyt. (Hazánk nem került be a vizsgált országok közé, a régióból Szlovénia, Szlovákia és Lengyelország viszont bent volt.) Elsősorban vastagbélrákos esetekre figyeltek, de a nőknél az emlőrákos, míg a férfiaknál a prosztatarákos megbetegedéseket is elemezték. Az egyetlen afrikai országként vizsgált Algéria mutatói valamennyi betegségcsoportban a legrosszabbak voltak. Egy japán férfi például hatszor nagyobb eséllyel élt túl egy vastagbélrákot, mint afrikai sorstársa.

Coleman professzor szerint a különbségek visszavezethetők arra, hogy az országok mennyit áldoznak az egészségügyi ellátásra. Az Egyesült Államok a nemzeti össztermék 13 százalékát költötte erre, Algéria mindössze 4 százalékát.