Véleménynyilvánítás - sósavval?

Levélben állította pellengérre a főügyészt és a rendőrséget irányító minisztert két rendszerváltó SZDSZ-es. Magyar Bálint és Pető Iván szerint a hatóságok bizonytalansága vezetett az utcai erőszakhoz.

Két férfit is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amiért a melegfelvonuláson utcakövekkel dobálták a rendőröket. Egyikük 1 év 8 hónap, három évre felfüggesztett büntetést kapott jogerősen, hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság miatt. A másik vádlott 1 év 7 hónap - négy évre felfüggesztett - börtönt kapott, nem jogerősen.

"Mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy magunk és a világ szégyenére még egyszer ne forduljanak elő Magyarországon olyan erőszakos cselekmények, mint amelyeknek a Meleg Méltóság Menete során lehettek honfitársaink szemtanúi, részesei, elszenvedői?" - egyebek mellett ezt tudakolja a legfőbb ügyészhez, illetve a rendészeti és igazságügyi miniszterhez intézett, éles hangvételű, az ÉS-ben publikált nyílt levelében Magyar Bálint és Pető Iván.

A két képviselő felháborodásának adott hangot annak kapcsán, hogy a melegfelvonulás résztvevőivel szemben hova vezetett a véleménynyilvánítási szabadság szándékos és szélsőséges félreértelmezése, illetve az államrend fenntartására hivatott intézmények ez ügyben mutatott bizonytalansága és felelősséghárítása. Ma ott tartunk, írják Kovács Tamásnak és Draskovics Tibornak, hogy törvénytisztelő állampolgárok, a véleményüket, identitásukat békés demonstráción felmutatni kívánók nem bízhatnak abban, hogy a hatóságok megvédik őket a szélsőségesek erőszakos fellépésétől. Ugyanakkor a saját nézeteiket agresszíven, másokat megfélemlítve képviselő szélsőségesek nyíltan, előre bejelentett módon akadályozhatják meg honfitársainkat jogaik szabad gyakorlásában."

Vádat emeltek Tomcat ellen

Közveszély okozása, robbanóanyaggal és robbanószerrel való visszaélés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Polgár Tamás ellen. A Tomcat néven elhíresült blogger a vádirat szerint egy, a második világháború befejezésének évfordulójára meghirdetett rendezvényt akart megzavarni az általa készített robbanóanyaggal, tavaly május 9-én, a Duna pesti alsó rakpartján. A robbanóanyag, robbantószer engedély nélküli tartása két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. (MTI)

Magyar és Pető arra vár választ a főügyésztől és a rendőrséget irányító minisztertől: az "ellendemonstráció" nem merítette-e ki az erőszak előkészítését, a gyűlöletre uszítást? Ha igen, akkor indítottak-e eljárást? Egyáltalán, milyen érdekeket kell védenie az államnak szerintük: a békés véleménynyilvánítás szabadságát, vagy az annak erőszakos korlátozására irányuló megmozdulások szabadságát is?

A képviselők a "dobálási jog" kapcsán is számos kérdést tettek fel, úgymint:

- Lehet-e BKV-ellenőrt, közterület-felügyelőt, ügyészt, bírót, rendőrt dobálni?

- Kik, hol, milyen tárgyakkal, anyagokkal dobálhatnak jogszerűen?

- Csak tojással vagy általában élelmiszerrel, esetleg a tárgyak ennél szélesebb körével szabad-e dobálni?

- Lehet-e adalékanyagokkal dúsítani a dobálandó árut, dobálás előtt vegyszerekkel, akár sósavval tölteni meg a tojást?

- Lehet-e nekünk nem tetsző személyeket dobálni villamoson, esküvőn, temetésen, színházban, diplomaosztás során, bíróságon, esetleg a Parlamentben?

- Visszadobálhatnak-e a megdobáltak, és ha igen, mivel: bármivel, vagy csak a nekik szánt tárgyakkal, esetleg csak kenyérrel?

Határozott vélemény
Határozott vélemény
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.