Nézőink kedvenc sorozata! - hirdeti a Duna Televízió a Derricket (Aus der Reihe), s mi emiatt hosszas tűnődésbe estünk. Az meg miként lehet, kérdeztük magunktól, hogy egy széria 1979-es darabjai akkora visszacsatolást váltanak ki, amelynek nyomán részint fölkúszik az iménti minősítés az adó honlapjára, részint a vezetőség izzadni kezd, s a presszió hatására jobb időpontra tolja az epizódokat? Hát úgy, válaszoltuk aztán önnön fölvetésünkre, hogy az élet egyszerű: hiába menti meg a világot szökőártól, meteorittól, továbbá gonosz manótól Bruce Willis és Chuck Norris, attól még Horst Tappert és Fritz Wepper az marad, aki.
Hej, Dunáról
Mondhatni: jól fésült, kissé statikus állócsillag stabil közönséggel. Miért is kéne rohanni, s az emberiség ellen lázadó pillangórajt föld-föld rakétával ölni Ray Ben-napszemüvegben?
Mármost az 1974 és 1998 között "telt ház" előtt vetített Derrick (írta: Herbert Reinecker) olyan, mint amilyenek maguk a Duna-műsorok. Azokban nem folyik gyorsan a szó (lásd még: lehet érteni), a műsorvezetők, nézők elidőznek egy-egy történetnél (kedvencünk a Kívánságkosár), s mindig tudni, mi miért van. Nem állítjuk, hogy ha a CNN stratégiai partnert keres, akkor azt a Dunánál találja meg, ám e csatornának nem is ez a missziója, mi több: nem is akar több lenni annál, ami. Azt kapsz, amit látsz; mint a legutóbbi Derrick-részek egyikében, amelyben Stephan kakaós nápolyi lágyságú hangon így szólt az ügy alszereplőjéhez:
- Professzor úr, igénybe vehetem az idejét ma este?
És most mondanánk, akárha Besenyő Pista bácsik lennék, hogy nooormális?!, ilyen mondatok nincsenek is!!!, csak éppenséggel vannak. Meg olyan jelenetek is, ahol Stephan fontos dolgot kíván közölni Frau Römerrel, s jó percig tart, mire a két alany kikeveredik az érkezés, köszönés, nő hellyel kínálása, ezt megköszönés, nyakkendő-igazítás kavalkádjából, továbbá a vendéglői funkciót bemutató párbeszédből:
Derrick (aki már iszik egy kávét): - Maga is kér egy kávét?
Römer asszony (kabátja lesegítve, frizura igazítva, szék alatta kihúzva): - Igen, kérek!
Derrick (a választ nyugtázva, nyomatékkal, a pult felé fordulva): - Kérünk még egy kávét!
S közben tényleg eltelik egy perc.
Mint ahogy akkor is, amikor Rauch professzor azzal fordul Derrickhez (este): - Megkínálhatom egy pohár borral? Ilyentájt mindig megiszom egy pohár bort, ez teszi élvezetessé az estét!
Derrick (már higgadtan elhelyezkedett, arca nem rezdül): - Persze, örömmel megiszom!
Az a legszebb az egészben, hogy közben a cselekmény is kibontakozik, pedig ez aligha hihető akkor, amikor Römer asszonyt megkérik, azonosítsa férjét, s a koporsó fölött előbb a megrendült nőt, aztán a rezzenéstelen Derricket, végül a dramaturgiailag fontos grimaszt vágó Harryt mutatja a kamera. S akkor a verekedős jelenetekről - puff; bevert arcú feltápászkodik, érdeklődve megtapogatja arcát, fölnéz, megigazítja bőrkabátját és haját, ideges lesz, odalépked a riválishoz, belenéz a szemébe, hátralendíti a karját, visszaüt, aztán ugyanez vissza - nem is beszéltünk.
Jó ez, nézzük időnként. Brutális gyilkossághoz riasztanak, de az autóba ülve finoman huzigálva csatoljuk be a biztonsági övet, különben szabálytalanok lennénk.
