"Tiszta Amerika" - megcsóválta a fejét, ősz fürtjei kiröpködtek a baseballsapka alól. Az emeletre érve elengedte a gumikorlátot, ugyanazzal a mozdulattal megragadta a nejlonszatyrokat, majd lelépett a mozgólépcsőről. A tinilányok megtorpantak mögötte: arra számítottak, hogy a férfi orra bukik, azonban sikerült kiegyensúlyoznia magát, s a ruhákkal és zsemlékkel teli szatyrok tartalma sem borult a padlóra. A lányok kikerülték, a férfi végigmérte őket, elmosolyodott, és megint azt mondta: "Tiszta Amerika". Körbenézett, meglátta a bank cégérét, csoszogó léptekkel elindult feléje.

Odabent már azzal feltűnést keltett, hogy amikor bevonszolta a nejlonszatyrokat, azok fölgyűrték a bejárattól induló vörös szőnyeg szegélyét. A férfi leguggolt, dörmögve visszasimította. Aztán fennhangon megkérdezte, hogy hol lehet itt pénzt fölvenni. A biztonsági őr odament hozzá, és udvarias szigorúsággal megkérdezte tőle, hogy segíthet-e valamiben. A férfi ugyanolyan hangerővel megismételte a kérdést. A biztonsági őr végigmérte, tekintete megakadt a feslett ballonkabát gallérján fityegő kitűzőn: a New York-i Szabadság-szobor volt rajta, mellette "N.Y.C." felirat. "Tessék csak nyugodtan nézegetni - biztatta a férfi -, nem vagyok részeg. Egyszerűen ilyen vagyok." A biztonsági őr figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, és egy kézmozdulattal elküldte a férfit sorszámot húzni a bejáratnál lévő automatából.

"Tiszta Amerika" - jelentette ki a férfi újra, immáron sorszámmal a kezében, és hangosan fölkacagott. "Kérem, ne hangoskodjon" - mordult rá a biztonsági őr két lépés távolságról, majd elvette tőle, és megnézte a sorszámát. "Bocsásson meg - szólt a férfi, ám közben nem hervadt le a mosoly az arcáról. - Tudja, néha tényleg nem tudok viselkedni. De nehogy azt higgye, hogy részeg vagyok! A gondozóm azt mondta..." - a biztonsági őr figyelmeztetően fölemelte a mutatóujját, és visszaadta a sorszámot. A férfi elhallgatott. A "gondozó" szóra a műbőr borításos fotelekben ülő ügyfelek közül azok is fölkapták a fejüket, akik eddig nem figyeltek oda.

A férfi a bankfiók közepén álldogált, folyamatosan motyogott, de hogy mit, azt nem lehetett érteni. Amikor a kijelzőn megjelent a sorszáma, a biztonsági őr, aki ugrásra készen figyelte minden rezdülését, rászólt, hogy ő következik. "De hát hová menjek?" - kérdezte a férfi szinte kiáltva, és széttárta a karját. "Megkértem már, hogy ne hangoskodjon" - mondta a biztonsági őr, s ügyelve arra, hogy éppen csak egy leheletnyit érjen hozzá, taszított egyet rajta a pénztárablak felé. A férfi léptében belerúgott a lábainál lévő nejlonszatyrok egyikébe - nem botlott meg, de egy zsemle kigurult, és megállt két műbőr borításos fotel között. A férfi nem vette észre, fölnyalábolta a szatyrokat, odament a pénztárhoz. Minden szavát lehetett hallani, miközben a pénztárosnővel beszélt.

"Tudja, ez itt mégse Amerika - mondta, miután végzett, a biztonsági őrnek. - Ott szoktak mosolyogni is." Köszönésképpen megemelte baseballsapkáját, majd akkurátusan beigazította alá a haját. Mélyebbre gyűrte a zsebéből kikandikáló ezreseket, fogta a szatyrokat, elindult kifelé. A biztonsági őr az ajtóig kísérte. Gondosan becsukta mögötte, aztán viszszament a műbőr fotelekhez, és egyetlen, jól irányzott mozdulattal berúgta a zsemlét a fal mellett álló, reklámanyagokkal és űrlapokkal teli polc alá.