Mindent elért. Ezen a nyáron még azt is, hogy musicalkirálynőnek (Mamma Mia) koronázták, amit késő ősszel élete állítólag legjobb drámai alakításával (Doubt) készül felülmúlni. Meryl Streep harminc éve felhőtlenül házas, a gyerekei sínen vannak, annyit dolgozik, amennyit akar, azt csinálja, amit szeret, mindig megfizették-elismerték-megbecsülték érte. Nem kísérti lánykori botrány, politikai félreértés, kihagyott szerep, az öregedés nyavalyája. Mégis, ma is ugyanolyan félénken és pirulva kerüli az újságírók tekintetét, mint amikor 1978-ban első kiugró alakításáról, A szarvasvadászról faggatták.
Minden a győztesé!
- Meryl Streepről egész pályafutása során úgy beszéltek a kritikusok, hogy nem tud rontani. Vagy tudott?
- Merő mázli, hogy rám kevésbé kiéhezett hiénák leselkedtek, mint a kollégáimra. Nyilván az is közrejátszott, hogy időközben kellő rutint szereztem, de sajnos elvesztettem a pályakezdők határtalan önbizalmát, a huszonévesek hetyke arroganciáját, a félelemnélküliséget, a görcstelenséget. Volt-e olyan alakításom, amelyikért méltatlanul mentem mennybe? Az összes! Egy filmem sincs, amelyikre ma gondolkodás nélkül rámondanám az áment, de hál' istennek, senkinek nem tűnt föl. Én vagyok a legkegyetlenebb kritikusom. Még csak nem is a kész filmet szeretem nézni, hanem a musztereket, mert ebből tanulok legtöbbet. A folyamat izgat. Hogy mit csinálnak a kollégáim, milyen döntéseket hoz a rendező, milyen lehetőségekkel éltünk, mi az, amit kihagytunk. Nem az elismerésért csinálom, hanem mert jólesik. Még az se zavar, ha valaki észrevesz egy hibát. Utálom, de nem bánom.
- Nicole Kidmantől Robert Redfordig mindenki úgy zengedezik, hogy felkészültebb színésszel még nem találkoztak. Igaz ez?
- Sokáig abban a hiszemben éltem, hogy mindennek a kulcsa a felkészülés. Ma már tudom, hogy szerepre csak készülni lehet, felkészülni nem. Utánaolvasni, anyagot gyűjteni muszáj, de az igazság pillanata mégis az, amikor az ember kimondja az igent. És ezt csak szívből és zsigerből szabad! Sok színész ott követi el a hibát, hogy taktikázik, totojázik, minden szempontot figyelembe vesz, csak a könyvre nem koncentrál. Csinálnám is, nem is, várjuk ki, hogy kik lesznek a partnerek... Párszor én is belesétáltam ebbe a csapdába, de ha az a sztori nem üti szíven az embert, nem tud jól kijönni belőle. Viszont ha szíven üti, nem tud rontani.
- Politikai aktivistát, holokausztáldozatot, cinikus amerikai szenátort, divatmagazin-főszerkesztőt, válófélben lévő feleséget, popénekesnőt - mindenféle karaktert láttunk már öntől, mindig felső fokon. Honnan ered ez a különös empátiaképessége?
- Szenvedélyesen érdekelnek az emberek, ennyi. Azt akarom megfejteni, hogy ki miért olyan, amilyen. Ha az ember belülről, és nem utálkozó előítéletekkel figyeli a világot, hamar rájön, hogy mindenkinek megvan a maga kis titka. Ezektől ember az ember. Csehov volt a legnagyobb mestere annak, hogy kell megérteni az embert az összes nyavalyájával együtt. Én pedig ezért lettem színész.
- Azt is mesélik, hogy karrierjének bizonyos szakaszában nemegyszer keveredett parázs vitába a rendezőivel. Leszokott róla? Vagy a rendezők adták fel?
MARY LOUISE STREEP (1949. június 22.) New Jersey egyik kisvárosában értelmiségi családban született és arról álmodott, hogy opera-énekes lesz. Miután jó kislányból kikamaszodott pompomlánnyá és Merylre változtatta a nevét, beiratkozott a jó nevű Vassar magánfőiskolára, majd a Yale Egyetem színész tanszakán diplomázott. Első jelentős színpadi szerepét egy Broadway-musicalben kapta (A sevillai playboy, 1971), majd Joe Papp Shakespeare-társulatában játszott. 1977-ben egy CBS tévéjátékban (The Deadliest Season) és egy filmben (Júlia) már országosan megismertette az arcát és a nevét. Első Emmy-díját 1978-ban a Holocaust c. tévéjátékban nyújtott alakításáért kapta, első Oscar-jelölését pedig ugyanebben az évben A szarvasvadászért. 1979-ben Woody Allen két filmre is szerződtette: a Manhattan után a Kramer kontra Kramer c. filmért Streep elnyerte első Oscar-díját, mint a legjobb epizódszínésznő. 1981-ben A francia hadnagy szeretője c. film főszerepéért harmadik Oscar-jelölését is megszerezte, majd egy évre rá díjra is váltotta a Sophie választása főszerepéért. Bár 1978-ban férjhez ment Donald Gummer szobrászhoz, és az évek folyamán négy gyermeket szült, évről évre megjelent a vásznon: Silkwood (1983), Zuhanás a szerelembe (1984), Távol Afrikától (1985), Sikoly a sötétben (1988). A nyolcvanas évek közepétől vígjátékokban és szatírákban is láthattuk, s a televízióhoz sem lett hűtlen. Streep pályafutása során páratlan rekordot állított: nyolc Oscar-jelölést szerzett, a brit filmakadémia és az AFI életműdíjasa lett, elnyerte a cannes-i és a berlini filmfesztivál legjobb női alakításának díjait, a francia Cesart, és öt Golden Globe tulajdonosa. Három lánya (Mamie színésznő, Gracie civil, Louisa még iskolás) és egy fia (Henry színész) van. New Yorkban él. Jelenleg a Mamma Mia c. filmmusicalben láthatja a magyar közönség.
- Úristen, ilyen rossz hírem van?! Pedig nem rémlik, hogy dirigálni próbáltam bármelyik rendezőnek is, hacsak nem arról volt szó, hogy megvédjem a forgatókönyv integritását. Kollégával még soha nem emeltem föl a hangomat, de ma is gyakran vitázom. Nem tehetek róla, ilyen a természetem, és ez nálunk családi hagyomány. Ha lenyeled, amit gondolsz, joggal fütyülnek a véleményedre, tehát okosabban teszed, ha megmondod. Sőt, kutya kötelességed megmondani. Nemhogy nem utálom, kifejezetten el is várom. Különben mit keresel itt?
- Ahogy elhallgatom, nem egészen stimmel, hogy az évek folyamán megszelídült.
- Azért az a húsdaráló engem is elég rendesen bedarált! Néha még ma is morgok a rendezővel. Aztán rendszerint rájövök, hogy nem árt hinni abban, amit csinál, mert hátha neki van igaza. De máig nem tudom befogni a számat, sajnos.
- Meryl Streeptől még ezt is lenyelik. Gondolom, el is várja, hogy sztárként kezeljék?
- Semmi ilyesmit nem várok el, de ha elvárnám, se kapnám meg. De nem izgat. Nekem a munka fontos, nem a körítés, és ez rendszerint elég hamar kiderül mindenkinek, akivel összehoz a sors. Simán menjen, ez a lényeg. Ha olyan a szerepem, megesik, hogy nem vagyok különösebben közlékeny, de ez nem barátságtalanság, csak szakmai ártalom.
- Kevés ötvenen túli színésznő mondhatja el magáról, hogy filmről filmre adják. Minek tulajdonítja, hogy szinte többet foglalkoztatják, mint harmincéves korában?
- Engem is meglep, de nem firtatom, hanem örülök neki. Talán az az oka, hogy felnőttek a gyerekeim, jobban ráérek, és többet vállalok. Talán az, hogy több film készül nőkről. Meg nyilván az is benne van, hogy a stúdiófőnökök jó része nő.
- És mostanában elég sok film foglalkozik politikával. Ezt fontosnak tartja?
- Csak akkor, ha nem beszélő fejeket látunk, mert az minden film halála. Persze hogy fontos, hiszen az életünk tele van politikával. Azzal is politizálunk, amit teszünk, és azzal is, amit elmulasztunk megtenni. Ajándék az élettől, ha olyan szerepet kapok, amellyel kifejezhetem a politikai hovatartozásomat. Az amerikai média profitorientált konglomerátumok tulajdonában van, tehát a hír-televíziózásunk hiteltelen, mert teljesen átitatja az üzlet. Nemegyszer vágták a fejemhez Európában, miért hagyjuk, hogy az amerikai hírtelevíziókat cenzúrázza a kormány? Erre mindig azt a szomorú választ adom, hogy nem kell nekünk külső cenzúra, mert már az öncenzúránk is kiválóan működik, nehogy annyira elkámpicsorodjanak a hírektől az amerikaiak, hogy esetleg leszoknak az eszetlen vásárlásról.
- Csúsztat a tévé és csúsztat a politika?
- Maga soha nem csúsztat?
- Néha.
- Akkor miért vár mást a politikától?! Ezt a katyvaszt együtt főztük, nem ők, és nem mi. A politika és a sajtó egyformán felelős, hogy Amerika ide jutott.
- Ha megtehetné, mit kérdezne az amerikai elnöktől?
- Hogy miért esik olyan nehezére beismerni, ha téved. Nem kellene ekkora feneket keríteni annak, ha az ember hibázik. Persze, ha úgy érzi, hogy mindent jól csinált, nincs kérdésem. Vagy fél gyengének látszani? Attól tart, ha beismerné a tévedést vagy a hibát, támadási felületet adna? Szerintem épp ellenkezőleg. Szerte a világon rokonszenvet váltana ki irántunk. De ezt már nem is kérdem, hanem állítom.
- Nagyon elemében van!
- Igen, jó passzban vagyok. Kicsit sok van rajtam, kicsit nyomaszt is, de ez nem újdonság. Már az iskolában is nyomasztott a lecke, amitől áldott menekülés volt az ábrándozás. De ezt azóta se hagytam abba.
Lagonissi, 2008. július
