- Sajnálom. Hány éves is volt?

- Harminchárom nap múlva töltötte volna be a százat.

Rózsikát és persze urát, Jenő bácsit mindenki ismerte errefelé. Még én is, már akkor is, mikor nem laktam itt. Hozzátartoztak az utcaképhez, több mint ötven éve itt laktak, itt dolgoztak, itt éltek, és itt haltak a végén.

Pataki bácsi 1908-ban született Máramarosszigeten, akkor még Pollák Jenőnek. Az első világháború idején a család már a pesti Dob utca, a "Dobsztrít" 32-es számú házában él. A papa, Notl bácsi törte a magyart, de hát akkor még a Dob utcában könnyen boldogult az ő otthonról hozott nyelveivel is. A szomszédban állott a Kazinczy utcai templom, ahol az öreg testvére, Mojse bácsi a sameszság komoly hivatalát töltötte be.

A Jenő gyerek a Kazinczy utcai iskolába járt, az "Oxiba", majd kitanulta a szűcsmesterséget. Tizenkilenc éves korában Párizsba ment, ahol hat éven át gyakorolta a szakmát. Keresményét mindig gondosan küldte a népes családnak haza.

Munkahelyére és onnan haza igyekezve naponta kétszer egy nagy templom előtt haladt el, melyet azonban napsütésben mindig elkerült, hogy ne kelljen egy keresztény templom árnyékát élveznie. Hónapokkal később felvilágosították, hogy ez a Notre-Dame, amely figyelemre méltó műemléknek számít. Később persze megtekintette az egyházat nemegyszer.

Anyja kérését teljesítve tért haza - 1933-ban. A Podmaniczky utca 11.-ben nyitott szép műhelyt és üzletet. A zsidótörvények idejét strómannal, a nyilas korszakot bujkálással, bátorsággal, szerencsével vészelték át. A legszűkebb család megmaradt, a nagy rokonságból persze odaveszett a zöm. A felszabadulás után újra nyitott, most már Pataki néven a bolt, de az államosítás után kitérő következett: Jenő bácsi a Védőszemüveg Ktsz-nek lett oszlopos tagja. A Nagy Imre színrelépését követő enyhülés lehetővé tette a kisiparosok egy részének az újrakezdést: Pataki szűcsmester a Pozsonyi út 5. szám alatt nyitott. Előttük egy Rákosi nevű, gyakorta pityikázó cipész székelt itt, akit Rákóczinak neveztek, nehogy kellemetlenség támadjon abból, ha a "részeges Rákosi"-ról esik szó. Ekkor már öt éve itt is laktak, a 35. szám alatti házban. Közben cseperedett a két fiú is, a negyvenháromban született Péter, és öccse, aki negyvenhatos volt, és az ma is.

Pataki bácsi volt a megmaradt család feje, ő fésülte egybe, istápolta és nem utolsósorban támogatta a zilált família tagjait. Legendásak voltak a Pollák-féle villámvizitek: villamosra, buszra szállt, és másfél órát zötykölődött, hogy bekopogjon valamelyik Rákosokon élő unokatestvérhez: "Szerbusztok, hogy vagytok, jól, akkor jó, szerbusztok." És már villamosozott is vissza. Ráhelyezte óvó pillantását az övéire, és ez elég volt. Pláne ha ezt a rápillantást némi materiális segély is nyomatékosította.

A Pozsonyi útiak még jól emlékeznek kicsiny, törékeny alakjára, ahogy pontban háromnegyed egykor elindult a Balzac utca felé a boltból ebédre, amit a mama testvére, a velük élő Fáni néni készített rendesen.

Ha a fiúkhoz gimnáziumi, egyetemi társak jöttek, tíz órakor Jenő bácsi felbukkant a beszélgetők között, és csendesen közölte: "Bevettem az altatómat, mely fél óra múlva hat."

Hatkor bezárt a bolt, de Jenő bácsi még maradt, és a hátsó műhelyrészben dolgozott néha este tízig is. Egyszer megjelent a boltban egy vevő, és bemutatkozott: "Kádár János vagyok." "Pataki Jenő" - mondta Jenő bácsi erre, és csinált egy jó kucsmát a kuncsaftnak, épp olyat, amilyet másnak is csinált, ha kellett.

Nem volt telek soha, sem autó, de volt minden vasárnap kirándulás, mert a jó levegőnél nincsen fontosabb.

Vallást szőrmentén tartottak, inkább hűségből, becsületből; disznóhús nemigen került az asztalra, de sonka, téliszalámi azért igen. A Csáky utcába nemigen járt; ha valahová, akkor vissza a Kazinczyba, apja templomába, vagy a Dessewffybe, ahol a mama volt otthonos, vagy a Dohányba, ahol mindig akadt ismerős, rokon. A széderesteken is mindig volt valami dünnyögés.

Fáni nyolcvanhatban ment el, Jenő bácsi kilencvenhatban. Péter fiú bőrösbolttal próbálkozott, majd jött ez, ami van ma is: a tea. A helyiség önkormányzati tulajdonban van, és abban is marad: miután minden lehetőt elkótyavetyélt a hivatal, ehhez az egy vagyontárgyhoz ragaszkodik már foggal-körömmel. Hát ragaszkodjon.

Különben is: ez, akárcsak a Pozsonyi út és a környék legtöbb kis üzlete, örömteli hobbibolt csupán: komolyan megélni csak belőle ma már nemigen lehet. Kicsit skanzen is ez a táj, az egykor virágzó kisipar és kiskereskedelem skanzene, de legalább élő skanzen, amelyben még ott bandukol Pataki bácsi apró szelleme a Balzac utca felé pontban háromnegyed egykor minden munkanap.