Miért éppen ő?

Ecuador zsúfolt börtöneiben ezrével raboskodnak külföldi foglyok. Nagy részük kábítószerfutárként bukott le, hiszen a szomszédos Kolumbiában előállított kokain jó részét innen továbbítják a világ számos országába. A könnyű kereset reményében egy-egy útra vállalkozó, másfél-két kilogramm áruval elindított fiatalemberekre többnyire a csalihal szerepét osztják, ők szükség esetén bármikor feláldozhatók. A börtönökben, ahol fegyver, drog és prostituált egyaránt vásárolható, gyakoriak a halálesetek, az európai fogoly pedig szabad préda. Mindezek ismeretében még nehezebb megérteni, hogyan tűnhet ki bárki is a rabok közül.

A 2001. december 19-én a quitói repülőtéren mintegy két kilogramm kokainnal elfogott budapesti egyetemistára idén tavasszal mégis legalább két ország közvéleménye figyelt fel. Nelson Pizarro hazahozataláért nyílt levélben folyamodott többek között Göncz Árpád, Esterházy Péter, Konrád György és Fodor Gábor, de Göncz Kinga külügyminiszter is személyesen emelt szót érdekében ecuadori kollégájánál. A fiatalember felmentését kérték neves olasz és ismert izraeli értelmiségiek is. Ilyen és ehhez hasonló lépések tucatjai vezettek végül oda, hogy a latin-amerikai ország bürokráciájának valamennyi elképzelhető lépcsőfokát legalább kétszer megjáró ügy - a humánum és méltányos bánásmód kifejezésére alkalmas szimbólummá is válva - elnyerte az elnök támogató döntését. Az utóbbi években rákos betegségben szenvedő Nelson Pizarro irgalomban részesítését (ami az ecuadori jogrendben nem azonos a kegyelem gyakorlásával) számos tekintélyes ember tartotta nemes gesztusnak, támogatásra méltó döntésnek.

De persze egyiküknek sem volt annyira fontos, mondhatni élet-halál kérdése, mint a fiatalember édesapjának, dr. Rafael Pizarrónak.

Nelson Pizarro, legyen bármilyen értékes személy is, aligha hagyhatta volna el a latin-amerikai országot nyolcéves büntetésének kitöltése előtt - ha valaki más fiának születik. Apja szeretete azonban képes volt felülkerekedni minden akadályon, legyőzve távolságot, bürokráciát, korrupciót és tehetetlenséget. Igaz, nagy árat fizetett érte. Hat és fél évvel ezelőtt orvosi praxisát feladva, vállalkozásait hátrahagyva maga is Ecuadorba költözött, hogy fia mellett lehessen. Kitartott akkor is, amikor minden pénze elfogyott, nincstelenek, foglyok és börtönőrök orvosaként újrakezdve pályafutását, egy másik, a fia szabadításának alárendelt életet kezdett.

Ez volt dr. Rafael Pizarro vezeklése.

Megbocsáthatatlannak vélt bűnéről ő maga annyit mondott: szülőként súlyos hibát követett el, amikor válságos időszakban magára hagyta fiát. Ha akkor, 2001 őszén mellette marad, alighanem minden másként alakul. Pizarro doktort azonban másfél hónapra Kínába szólította az üzlet, és mire visszatért, Nelson fia már Ecuadorban volt.

Rafael Pizarro ma újra budapesti lakos. Belgyógyász orvos és sebész. Szolid, a korábbiakkal össze nem mérhető egzisztenciájának hátterét 2005-ben indított perui vállalkozása adja.

Peru Pizarro doktor szülőhazája. 1956-ban Amazonas megyében született, és egy farmon töltötte gyerekkorát. Hétévesen megyei tanulmányi verseny győzteseként egyesült államokbeli ösztöndíjat nyert, mire azonban arra került volna a sor, hogy az USA-ba utazhasson, megromlott a két ország közötti viszony. Limában töltött középiskolás évei alatt az ottani orosz kulturális intézetben viszont lehetőséget kapott arra, hogy hét perui diák egyikeként a Szovjetunióban szerezzen diplomát. 1976-ot mutatott a naptár, amikor Odesszába érkezett, hogy hajóépítő mérnöknek tanuljon. Az első évet a nyelv elsajátításával és egy orosz szakos tanárnőnek tanuló magyar lány meghódításával töltötte - akivel később össze is házasodtak. Odesszában azonban más már nem várt rá, a hajóépítő iskoláról ugyanis kiderült, hogy az valójában katonai intézmény, ahová be sem teheti a lábát. Ajánlottak helyette egy vasipari gépészmérnöki iskolát Sztálingrádban, de azt ő utasította el. Úgy döntött, akár az ösztöndíjat is veszni hagyja, de valami értékes diplomát szerez, ha másként nem megy, költségtérítéses képzéssel valamelyik KGST-országban. Magyarországra esett a választása. Általános orvosi diplomát a Semmelweis Egyetemen szerzett, sebészi szakvizsgát viszont már Olaszországban, Padovában tett. Orvosi praxisa viszonylag kevés idejét kötötte le, kereskedelmi utazóként viszont jómódú üzletemberré lett, aki Olaszországtól Kínáig járta a világot.

Nelson Pizarro Tiszafüreden született, Vácdukán volt kisgyerek, Dunavarsányban kezdte iskoláit. Gimnáziumba Dunaharasztiban íratták be, ahol a zsidó származását nem titkoló fiatalember első alkalommal élte át a kiközösítés és a megvetés élményét, végül a budapesti Anna Frank Gimnáziumban érettségizett. Bár teológia szakon kezdte az egyetemet, apja egyre több üzleti útjára vitte magával intelligens, angolul, olaszul és spanyolul egyaránt kitűnően beszélő fiát.

- Sürgettem őt, hogy tegye le mielőbb a vizsgáit, mondtam, egy éved van mindent befejezni, utána átveszed az üzlet egy részét - mesél az "előző életükről". - Nelson időnként kezdett furcsán viselkedni. Egyik este láttam, hogy teljesen tág a pupillája. Elkaptam a fürdőszobában és a falhoz nyomtam. Fiam, milyen drogot vettél be? Orvos vagyok, felismerem a tüneteket, ne akard, hogy erővel derítsem ki, mit csináltál. Elmondta, hogy az egyetemen a szentírástanártól és egy felsőbb évfolyamos diáktól kapják néhányan az anyagot. Mondtam, hogy ennek vége, bemegyek az iskolába rendet csinálni, te pedig elutazol hosszú időre és messzire. Négyszemközt beszéltem a tanárral, aki sírva könyörgött, hogy ne tegyem tönkre, mert idős szüleit kell eltartania. Akkor követtem el az első hibát, hogy megelégedtem a fenyegetéssel. Nelsont Olaszországba küldtem, egész nyáron a genovai egyetem kollégiumában fogadta a vendégeket, és a külföldi diákokat furikázta egy kisbusszal. Mikor hazajött, ki volt cserélve, újra a régi, egészséges, határozott fiatalember volt. Akkor követtem el a második hibát.

Rafael doktor úgy vélte, fia érett, felelősségteljes férfivá vált. Feltételezte, hogy nem fogja még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. Bízom benned, mondta búcsúzóul, majd felült a Kínába induló gépre. Mikor október végén hazaért, Nelson már nem volt otthon. Az édesanyja is csak annyit tudott, valahová Dél-Amerikába utazott a fiú. Pizarro doktorral megfordult a szoba, ahogy ezt meghallotta.

- Keresni kezdtem, de nem akadtam a nyomára - meséli. - Mindennap e-mailek tucatjait küldtem neki, hogy akármibe keveredett is, ne csináljon semmit, csak írja meg, hol van, és én megyek érte. Nem válaszolt. Volt egy-két ismerősöm különböző légitársaságoknál, megkértem őket, nézzék meg, hová ment a fiam. Október 16. és 21. között azonban egyetlen gép utaslistáján sem szerepelt, pedig akkor már tudtam, hogy 19-én indult Ferihegyről. Éreztem, hogy valami rettenetes dolog készülődik. Dühöngtem, miért nem maradtam itthon, hiszen még segítségre szorult volna. Újra és újra átkutattam a holmiját, végül megtaláltam az e-mailje kódját. Beléptem a postafiókjába, elolvastam a leveleit. A felsőbb évfolyamos fiú azt írta neki, állítsa le az apját, mielőtt baj történik. Az volt a levélben, hogy három dolgot választhat Nelson, golyót a fejbe, börtönt vagy jó kapcsolatokat és sok pénzt. Láttam, hogy elutazása óta egyetlen üzenetet sem olvasott el. December 19-én egy ecuadori ügyvéd hívott, hogy Nelsont elfogták, Quitóban börtönbe zárták. Nem kaptam azonnal repülőjegyet, csak három nappal később tudtam utazni. December 24. volt, amikor bemehettem a börtönbe. Aki csak tehette, otthon ünnepelt, én meg egy szobányi ketrec előtt térdeltem, ahová vagy harminc frissen elfogott ember volt bezárva, a rácson át fogtam a fiam kezét, és semmi mást nem tudtam mondani, csak azt, hogy látod, ide jutottunk.

Hetek, talán hónapok teltek el, míg Pizarro doktor az első sokkból felocsúdott. Igazából csak akkor eszmélt, amikor bankszámlájáról elfogyott a pénz. A börtönben mindenért fizetni kellett, ha egy rácson áthaladt, azt például egy dollárért nyitotta ki előtte az őr. Az ügyvéd horribilis összeget kért, mondván, a kedvező ítéletnek ára van. Nelson viszont ugyanúgy nyolc évet kapott, mint a többi drogfutár, akit hasonló mennyiséggel fogtak el.

Pizzaro doktor mindennap bejárt a börtönbe. Betegeket vizsgált, olykor gyógyszereket vitt a foglyoknak. Egyszer az egyik őr azt kérdezte, nem vizsgálná-e meg fekvő beteg feleségét. Az asszonynak külföldről kellett gyógyszert hoznia, de nem sajnálta rá a fáradságot és a pénzt. Nem sokkal később azon vette észre magát, hogy foglyok mellett az őrök orvosává is vált. Közben szabad bejárása lett a parancsnokokhoz, majd új kapcsolatain keresztül igazságügyi, belügyi tisztviselőkkel ismerkedett meg. Az első dolog, amit Nelson érdekében sikerült kijárnia, az volt, hogy fiát a börtönklinikának nevezett egészségügyi részlegbe helyezzék át. Később egy elitrészlegbe került át, ahol többek között a 2005-ben leváltott államfőt és magas rangú, bukott rendőrtiszteket tartottak fogva.

- Miközben üzleteim tönkrementek, és Ecuadorban apránként feléltem a vagyonomat, egykor barátaimnak hitt ismerőseim sorra elhagytak, volt, aki egyenesen azt mondta, többé ne hívjam - folytatja. - Iványi Gábor volt az első, aki mellénk állt. Kapcsolatait megmozgatva széles körű levelezést kezdett Nelson érdekében, a fiút átvette a Wesley János Főiskola levelező hallgatójának, hogy ne vesszenek teljesen kárba a börtönévei, és minden évben kiutazott hozzá vizsgáztatni is. Talán soha nem tudom méltó módon megköszönni, amit értünk tett.

Négy év után a quitói albérletben élő orvos arra lett figyelmes, hogy egyre több, a büntetése felét kitöltött ecuadori rabot helyeznek feltételes szabadlábra. Külföldi állampolgárokra azonban nem alkalmazták a börtönök zsúfoltságát csökkentő reformintézkedéseket. Rafael Pizarro akkor már név szerint ismerte a fontosabb belügyi és igazságügyi tisztviselőket. 2005. november 30-án az illetékes bíróság úgy döntött, Nelson Pizarro heti egy napra elhagyhatja a börtönt. Néhány hét után heti két, majd három nap eltávozást engedélyeztek, a végén már csak kétheti jelentkezést írtak elő. Nelson Pizarro volt az első nem helyi fogoly, aki ilyen kedvezményben részesült, példája nyomán később százak kerültek szabadlábra, köztük négy másik magyar fogoly is.

Amikor a fia elhagyta a börtönt, Rafael Pizarro hazautazott Peruba, és egy kisvállalkozást indított, hogy legyen miből fedezni új életük költségeit. Közben Nelson az ecuadori Karitász telephelyén börtönben született gyerekeket tanított önkéntes segítőként. A munkába bekapcsolódó helyi egyetemisták heti gyakorisággal morzsolódtak le mellőle, neki azonban sikerült közös hangot találnia bűnben felnőtt tanítványaival.

Amikor Rafael Pizarro azt hitte, már nincs más hátra, mint megvárni, hogy elfogy a kiszabott büntetés, kiderült, hogy Nelson rákos. Ecuadorban nem találtak megfelelő specialistát, egy kezelés nyomán trombózis alakult ki a fiatalember lábában. A már szabadlábon eltöltendő csaknem két év egy csapásra fenyegető veszéllyé vált. Egy kinti jogász azt mondta, nincs mit tenni, a fiú nem hagyhatja el az országot. Hacsak az elnök nem ad irgalmat, de arra nem ad sok esélyt, hiszen száz éve nem volt rá példa...

Nelson Pizarro június elején apja társaságában szabad emberként szállt le Ferihegyen. Érkezésük hírére egykori diáktársa, aki ecuadori útját előkészítette, elhagyta az országot. Rafael Pizarro most fia kemoterápiás kezeléseit szervezi. Ha ezen túljutnak, okvetlenül visszatér Peruba, ahol Cajamarca tartományban - kezdetleges módszerekkel folytatott fémbányászat következtében - emberek százai betegedtek meg. Ő pedig, akit az ottaniak a szegények orvosaként ismertek meg, azt ígérte, mihelyst teheti, visszatér.

Apai vétkéért még nem adott feloldozást magának.

Nelson Pizzaro