Szekeres: nem mi választottuk ki a tankszállító céget

2005-ben nyilvánosságra kellett volna hozni a magyar harckocsik Irakba  juttatásának pontos körülményeit, hogy később ne lehessen belőle  félreértés - jelentette ki Szekeres Imre a Magyar Televízió Napkelte  című műsorában pénteken.


A honvédelmi miniszter arra a sajtóhírre reagált, amely szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indít a Defense  Solutions nevű amerikai fegyverkereskedő cég vezetője ellen, amely  részt vett 77 magyar T-72-es harckocsi Irakba juttatásában is.

Mint a miniszter kifejtette, a cégvezető elleni nyomozás  teljesen független a magyar harckocsik szállításától. Többször el  kellett volna mondani - hangsúlyozta - , hogy Iraknak adtuk át a  páncélosokat, az amerikai kormány fizette rendbehozatalukat, és nem  mi választottuk ki azt a céget, amely ezt bonyolította.

A Magyar Nemzet írása szerint a magyar kormány 2005-ben adott  ajándékba 77 darab T-72-es harckocsit az iraki hadseregnek, de az  üzletben az amerikaiak által választott résztvevőként a Defense  Solutions is részt vett. Az amerikai cég több százezer dollár  értékben újítatta fel a járműveket a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik cégével, a HM Currus Zrt.-vel.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.