Vélemény vagy becsületsértés? - Az LB foglalkozik a tojásdobálás minősítésével

A Legfelsőbb Bíróság (LB) foglalkozik azzal az ombudsmani beadvánnyal,  amely jogegységi eljárást javasol a tojásdobálások egységes  megítélésére - mondta Kónya István, a büntetőkollégium vezetője az  MTI érdeklődésére csütörtökön.


A jogegységi eljárás lefolytatásának szigorú előfeltételei vannak, így többek között az, hogy legyenek ugyanazon jogkérdésben  egymásnak ellentmondó bírósági döntések. A tojásdobálások  tekintetében erről egyelőre nincs tudomása Kónya Istvánnak, csupán  rendőrségi, illetve ügyészségi megszüntető határozatokról. De az LB  büntetőkollégiumának ülésén is napirendre kerülhet az a kérdés, hogy  mikor követhet el szabálysértést, vagy bűncselekményt az, aki mást  tojással dobál meg.

Kónya István hangsúlyozta: a bírói gyakorlatban más személy  tojással történő megdobálása a körülményektől függően büntetendő  cselekmény lehet, amely tettleges becsületsértést valósíthat meg, és  akkor már nem része a véleményszabadságnak. Arról a szakemberek  között is vita folyik, hogy ez a cselekmény minősíthető-e erőszakos  magatartásnak, ami a tettleges becsületsértésen kívül más  bűncselekménynek is minősíthető.
A július 5-ei melegfelvonuláson történt esetben a Pesti Központi  Kerületi Bíróság bírája elfogadta a szabálysértési eljárás alá vont  embernek azt a védekezését, hogy ismerte több hasonló ügyben azokat  az interneten és tévés hírműsorokban is közzétett rendőrségi,  ügyészségi döntéseket, melyek szerint a tojásdobálás a testi épségre  veszélytelen, nem kihívóan közösségellenes, belefér a  véleménynyilvánítás szabadságába.

Az elkövető előadása szerint, ha tudta volna, hogy cselekménye  büntetendő, tartózkodott volna attól, és utólag megbánta tettét.  Ezért döntött úgy a bíróság, hogy az elkövető alappal hivatkozott  tévedésre, és esetében megszüntethető a szabálysértési eljárás.

Ugyanakkor a büntetőkollégium vezetője hangsúlyozta azt is, hogy  miután kellő sajtónyilvánosságot kapott ez az eset, már senki sem  hivatkozhat e fajta tévedésre tojásdobálás kapcsán.

Arra a felvetésre, hogy az eset kapcsán szükség lehet-e a  büntető, vagy szabálysértési jogszabályok megváltoztatására, Kónya  István annyit mondott: erről a jogalkotónak kell döntenie, de a  büntetőjog a legvégső, legdrasztikusabb eszköz az állam kezében, és ezért célszerű előbb a többi szóba jöhető megoldást megvizsgálni.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.