Inflációs segély a hiány csökkentéséhez

Még nagyobb inflációt, gyorsabb bérnövekedést és az eddigieknél kisebb hiányt vár a pénzügyi tárca. A lanyhuló nemzetközi konjunktúra ellenére viszont nem csökkentette a növekedési várakozását.

Újabb egy százalék körüli kiegészítő nyugdíjemelést kaphatnak az idősek - ez következik abból, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) ismét emelte inflációs és bérnövekedési várakozását. A prognózisok módosításából egészen pontosan újabb 0,8 százalékos emelési kényszer adódik. A féléves gazdasági folyamatokat összegző, némileg ellentmondásosnak tűnő PM-jelentés szerint a nemzetközi történések az árak alakulásában éreztetik a hatásukat Magyarországon, a növekedésben azonban nem. Bár a tárca szakértői a világgazdasági konjunktúra lassulását ecsetelik, az export bővülését a korábbinál némileg mégis magasabbra várják (11,5 százalékra 11 százalék helyett), miközben a gyorsabb reál-bérnövekedés ellenére lanyhább lakossági fogyasztásnövekedést várnak (0,5 százalékos helyett 0,3 százalékosat - vélhetően a tovább csökkenő állami szolgáltatások miatt). Így a minisztérium nem is módosított az idei 2,4 százalékos növekedési jóslatán - bár ez továbbra is kétségtelenül az optimista várakozások között van.

Újabb forintrekord

A pénzügyminiszter bejelentése és helyzetértékelése, valamint több friss amerikai adat egyszerre hatott a magyar valutára, amely újabb történelmi rekordot döntött. Az eurót délelőtt még 231,50 forint körül jegyezték, ám kora délután már 229,25 táján, s erre még nem volt példa. A nemzetközi tőzsdék is jó napot fogtak ki, miután a hét első felében súlyos veszteségeket szenvedtek el. Ahogy az olaj hordónkénti ára a pénteki 147 dollár feletti csúcsról visszaesett 133-134 dollár közelébe, a befektetők recessziós félelme is oldódni kezdett. Veres derűlátó gazdasági kitekintése is besegített a forintnak, bár az egész régióban erősödtek a nemzeti valuták. A pénzügyminiszter egy üzleti fórumon elmondta: a forint erősödéséhez nehezen alkalmazkodnak a magyar cégek, s erről további konzultációk szükségesek. Elemzők mindenesetre nem várnak kamatemelést a monetáris tanács hétfői ülésétől.

A PM az inflációs prognózisának emelését azonban már kifejezetten nemzetközi folyamatokkal, az élelmiszerek és az energiahordozók globális drágulásával indokolja. A költségvetés elkészítése óta ez a harmadik módosítás: a büdzsé számainak meghatározásakor 4,5 százalékkal kalkuláltak, ezt emelték még a költségvetés elfogadása előtt 4,8-re, majd márciusban jött az 5,9-es jóslat. Ezt követte most a 6,5 százalékos legújabb előrejelzés. Csakhogy mindez nem látszik meg a költségvetési számokban. A büdzsében közölt áfabevételi előirányzat 2130 milliárd forint erre az évre. A magasabb infláció a forgalmi adónál kellene jelentkezzen a legközvetlenebb módon - ám a tárca legújabb prognózisa nem így számol. A nagyobb infláció ellenére 2128 milliárdos a terv. Azt mondják, óvatosságból. Mindenesetre az áfában látszik 30-40 milliárdos tartalék.

A büdzsében a hivatalos indoklás szerint csak a nagyobb béremelkedésből van többletbevétel, a közölt számok szerint 30 milliárd jelenik meg a járulékoknál és tízmilliárd a személyi jövedelemadóban az eddig várton felül - ez azonban nem mind javítja a hiányt, hiszen 20 milliárdot a nagyobb nyugdíjemelésre különítettek el. Az államháztartási deficitet azonban így is 30 milliárd forinttal várják kisebbre az eddiginél - a maradék tízmilliárd leginkább abból adódik, hogy a tárcák a korábban vártnál kevesebbet költenek, legalábbis a mostani jóslat szerint.

Így végül a deficit - önkormányzatok nélkül - a legújabb prognózis szerint 1051 milliárd forint lesz az év végén. Ami most már a PM szerint is megjelenik az uniós hiányszámban (eddig ezt a tárca hivatalosan nem ismerte el). A minisztérium az eddigi 4 százalékról 3,8 százalékra módosította az uniós statisztika szerinti hiányprognózisát. Ez független a MÁV Cargo értékesítéséből származó bevétel beérkezésétől - hangsúlyozta Veres János pénzügyminiszter, aki szerint a vasúti személyszállítás veszteségével számolni kell, és akár bejön a privatizációs bevétel, akár nem, az erre fordított támogatás rontja az uniós hiányszámot. Ezt szerinte figyelembe vették a prognózisok készítésekor.

Kormányzati prognózisok 2008-ra

Forrás: konvergenciaprogramok, PM

  2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2008.
  dec. 14. dec. 2. dec. 1. nov. 30. márc. 19. júl. 17.
Gazdasági növekedés (%) 4,6 4,1 2,6 2,8 2,4 2,4
Infláció (éves %) 3 2,4 3,3 4,8 5,9 6,5
Uniós államháztartási hiány a GDP %-ában 1,8 3,4 4,3 4 4 3,8

Veres: Kisebb deficit és nagyobb áremelkedés
Veres: Kisebb deficit és nagyobb áremelkedés
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.