A szerző szólásszabadság-jogász, a CEU Médiaközpont kutatója

Az Alkotmánybíróság gyűlöletbeszéddel kapcsolatos határozatai és azokra építve az uszítási ügyekben ítélkező bíróságok döntései az erőszak egyértelmű és közvetlen veszélyét kiváltó közléseknél húzták meg a gyűlöletkeltés büntetőjogi tilalmának határát. Ebből következően a legundorítóbb gyűlölködés sem bűncselekmény, ha a körülményekből adódóan nem fenyeget az erőszak tényleges, azonnali veszélyével. Még rasszista, homofób vagy más gyűlölködő kifejezések sem tilthatóak büntetőjogilag, a nyilvános szféra bármely részében is közöljék őket, ha a gyűlöletbeszéd nem keletkeztet közvetlen veszélyhelyzetet. Tehát ha még mód van a gyűlöletkeltő nézetek elutasítására, mielőtt azok tettekhez vezethetnek, akkor nem a büntetőjog, hanem a közvélemény megvetése válaszolhat a gyűlöletbeszédre, remélhetően a túlnyomó többség és valamennyi megbecsülésre érdemes közszereplő tevékeny közreműködésével.

Ebben a rövid cikkben nincs módom újra áttekinteni a gyűlöletbeszéd büntetőjogi tilthatóságának, illetve büntethetőségének ilyen szűk lehetősége mellett és ellen szóló érveket. Itt csak a veszély megítélésére vonatkozó eltérő szempontokat említem. Sokak szerint túlságosan kockázatos csak akkor tiltani a gyűlöletkeltést, amikor az már erőszak közvetlen veszélyéhez vezet, különösen a szükséges széles körű társadalmi elítélés hiányában. E vélemény szerint a közvetlenül nem veszélyes gyűlölködések hatása összeadódva annyira megfertőzheti akár a társadalom szélesebb köreinek a gondolkodását, hogy végül már a közvetlen veszély esetére korlátozott büntetőjogi beavatkozás sem segíthet, ha arra egyáltalán sor kerül a gyűlölettől fűtött, előítéletektől mérgezett közegben. Ezzel szemben a közvetlen veszély mércéje mellett érvelők - köztük e sorok írója is - az azonnali veszélyt nem kiváltó gyűlölködés esetében a büntetőjogi tilalmat tartják az óvatlanabb választásnak. A közlések tartalma alapján való büntetőjogi tilalom nem szünteti meg, csak lefojtja a gyűlölködő nézeteket, miközben a szólásszabadság mártírjaivá avathatja a gyűlölködőket, és azáltal is fokozhatja a veszélyt, hogy éppen a védeni kívánt kisebbségek szószólóinak önkényes korlátozására adhat módot.

Miközben a gyűlöletbeszédről szóló vita nagyrészt arról folyik, hogy alkotmányunk szerint lehet-e tiltani a közvetlen veszélyhelyzetet nem kiváltó gyűlölködést, pusztán annak tartalma alapján, kevés szó esik az egyéb ellenszerekről. Pedig miután az Alkotmánybíróság 16 éven belül már negyedszer is alkotmányellenesnek ítélte a tartalmi alapú büntetőjogi tiltást, ideje lenne a gyűlöletbeszéddel szemben rendelkezésünkre álló többi eszközre fordítani a figyelmünket, köztük a következő kettőre: Elsősorban is az előítéleteket és azok gyökerét, a tudatlanságot felszámoló, széles körű oktatási-kulturális programokat kell indítanunk, az állami, a civil és a piaci szféra együttműködésével. Emellett végre világossá kell válnia annak, hogy milyen közlések, mikor tiltandók az általuk eredményezett közvetlen veszély miatt. Mit jelent a gyűlöletbeszéd azon tilalma, amely a tiltást az erőszak azonnali veszélyének kiváltására, a közlés e következményére alapozza?

A gyűlölködés ilyen következményalapú büntetőjogi tilalmának az a lényege, hogy a szólás körülményei a döntőek. A közlés közvetlen környezetén túlmenően azt is számításba kell venni, hogy az országban mennyire nyertek teret rasszista, homofób és más kirekesztő nézetek, van-e parlamenti, önkormányzati képviseletük, kap-e annyi megerősítést a gyűlöletkeltés, ami hozzájárulhat az erőszak közvetlen veszélyének kialakulásához. Egy gyűlölködő mondat nem azáltal valósítja meg az uszítás bűncselekményét, hogy különösen visszataszító, vagy erőszakos kifejezéseket tartalmaz, vagy felszólító módban fogalmaz. A legdurvábban gyűlölködő, legdühödtebb stílusban előadott, erőszakról is szóló felszólítás sem minősül uszításnak, ha az adott körülmények között nem vált ki közvetlen veszélyhelyzetet. Viszont kevésbé súlyos szavakat használó, felszólítást nem tartalmazó közlések is megvalósíthatják az uszítást, ha olyan helyzetben hangzanak el, vagy jelennek meg, amikor az erőszak azonnali veszélyét idézik elő.

A melegfelvonulást erőszakkal megzavarni készülők között, az erre a célra töltött tojásokkal és kövekkel felfegyverkezett személyek társaságában elhangzó gyűlöletbeszéd olaj volt a tűzre. A gyűlölködőknek tudniuk kellett, hogy bekiabálásaik alkalmasak az erőszak azonnali veszélyének a kiváltására vagy fokozására. Nehezen vitathatónak tűnik, hogy ok-okozati kapcsolat van a közvetlen veszély és aközött, ha valaki a menet ellen heccelt tömegben, amelyben sokan a békés felvonulók és az őket védeni igyekvő rendőrök fizikai bántalmazására is késznek mutatkoztak, ezt kiáltotta: "Mocskos buzik!" Ez az uszítás iskolapéldája.

Azok, akik az interneten szólítottak fel erőszakra a felvonuláson részt vevők ellen, szintén hozzájárultak az azonnali veszélyhelyzet kialakításához. Itt is a körülmények a döntőek, azokat kell vizsgálni. Az interneten közölt gyűlöletbeszéd ebben az esetben nem pusztán visszataszító nézetek közzétételét jelentette - ami önmagában nem minősül uszításnak -, hanem egy konkrét eseményhez kapcsolódóan uszított erőszakra, és a békés menet erőszakos megzavarásának eszközeként működött.

Nem véletlen, hogy a szólásszabadság védelmében mindig következetesen, a kifejezett vélemények tartalmára való tekintet nélkül fellépő Társaság a Szabadságjogokért uszítás miatt is feljelentést tett, amelyben leszögezte: "A Meleg Méltóság Menete elleni támadások, illetve azok előkészítése során álláspontunk szerint ismeretlen tettesek megvalósították a közösség elleni izgatás bűntettét is." (http://tasz.hu/hu/politikai-szabadsagjogok/feljelentes). A szólásszabadság, amely egyéni autonómiánknak és a demokráciának (az önkormányzó politikai közösség működésének) egyaránt feltétele, a Magyar Köztársaság egyik legalapvetőbb, történelmi hagyományunkból fakadó értéke, amit még a számunkra vagy a társadalom éppen adott többsége számára legelfogadhatatlanabb nézetek esetében is óvnunk kell. Az adott körülmények között az erőszak világos és azonnali veszélyét előidéző közlések szabadságát azonban, bármi legyen is azok tartalma, nem védi az alkotmányunk. Az ilyen közlések valósítják meg az uszítás bűncselekményét. Itt húzódik a gyűlölködés büntetőjogi határa.