Küzdelem a Kuruc.info ellen

Egy budapesti ügyvéd azt állítja: az ő közbenjárására állt le a Kuruc.info. (A jogász nem fél, ám a nevét a családja védelme miatt nem fedi föl.) Szeretné betiltatni a Jud Süss antiszemita film vetítéseit is.

A politika minden eddigi kísérlete kudarcba fulladt - a Kuruc.info nevű rasszista portál sokáig zavartalanul működhetett. A Meleg Méltóság Menete előtti napon, délután 3 órakor azonban lekapcsolták a honlap szerverét.

A honlap forgalma Dallasban szakadt meg. Ugyancsak szünetelt a magyarországi polgári körök amerikai szervezeteit összefogó Nemenyi.net és a Kuruc.infóval "testvéri közösséget vállaló" New York Polgári Kör honlapja. Ezek ugyanahhoz a szolgáltatóhoz tartoztak, ugyanott jegyezték be a doménnevüket, és ugyanazon a szerveren futottak. Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság tájékoztatása szerint a Kuruc.info jelenleg egy németországi címen bejegyzett szerveren működik.

- Már jó ideje forrt bennem a düh - mondja a budapesti ügyvéd. - Én is végezhettem volna koncentrációs táborban, a családomból sokan a fasizmus áldozatai lettek. Elegem lett a lila ködben úszó értelmiségi elemzők boncolgatásaiból, a politika tehetetlenségéből - meséli.

Június elején levelet írt Washingtonba a képviselőház elnök asszonyának, s a Nancy Pelosinak címzett levelet elküldte a New York Timesnak és az USA budapesti nagykövetének is: "...Az Önök országa az ikertornyok és a Pentagon megtámadása óta rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be, nagyon helyesen. Alkotmányuk több száz évvel ezelőtt született, az akkori viszonyokhoz mérten a legdemokratikusabb volt. A teljes szólás- és véleményszabadságot biztosítja. (...) Az Önök alkotmányában garantált jogokkal sokan visszaélnek. A magyar hatóság megkereste az Önök illetékes szervezeteit annak érdekében, hogy adják meg a Kuruc.info Amerikából működtetett szerverének és működtetőinek adatait. Ezt az alkotmányra való hivatkozással megtagadták. Önök küzdenek a terrorizmus ellen, viszont így a terrorizmust, a fajüldözést burkoltan mégis támogatják. A Kuruc.info az Egyesült Államokból az interneten keresztül uszít Magyarországon a zsidók, a cigányok ellen, a nekik nem tetsző bírák, politikusok adatait közli. A fasizmus is így kezdődött, csak akkor még nem volt internet. (...) Szíveskedjék eljárni annak érdekében, hogy a Kuruc.info szervezői, megbízói, munkatársainak adatai a magyar rendőrség tudomására jussanak... Nem rendőr vagyok, sőt bűnügyi védőként nem is örvendek a magyar rendőrök között népszerűségnek. Kérésem egy kis ország érdekeit és az Önök országának becsületét is szolgálja" - írta.

- Nem tudom, hogy e levélnek köszönhetően-e, de a Kuruc.infót lekapcsolták a főszerverről. Szeretném azt hinni, hogy ebben nekem is részem volt. Valószínűleg a nemzetközi botránytól tartottak, ezért történhetett az intézkedés. A "kurucosokat" nehéz megállítani, de a Németországban, egy uniós tagországban működtetett szervert diplomáciai úton már egyszerűbb lehet leállíttatni - mondja a jogász, aki úgy véli, hogy a magyar hatóságok tehetetlenek a náci eszmék terjedésével szemben.

Újabb leveleket mutat. Ezeket faxon küldte a XIII. kerületi rendőrkapitányságnak, a fővárosi főügyésznek, az ORFK-nak meg a Nemzetbiztonsági Hivatalnak.

- Publikus, hogy a Gede testvérek nevű társaság a XIII. kerületben elkezdte vetíteni a Jud Süss című antiszemita filmet. Erre hivatkozva kértem a hatóságokat, hogy azonnal szüntessék meg a Gede testvérek által működtetett cégek, alapítványok tevékenységét, mert ez jogilag lehetséges. Foglalják le a kópiákat, és járjanak el a vetítés szervezői ellen. A párizsi békeszerződést Magyarország is aláírta 1947-ben, azóta hatályos. Ennek egyik passzusa tiltja a fasiszta szervezetek működését és ezen ideológiák propagálását. A Jud Süss című film vetítésének leállítása jogilag alátámasztott, ezért lehetséges az azonnali intézkedés - véli az ügyvéd, aki most leveleinek hatását várja.

A Fővárosi Főügyészség sajtóirodájának munkatársa lapunknak megerősítette: július 14-én, hétfőn megkapták a levelet. Az idő rövidsége miatt érdemi intézkedés még nem történt. A beadványban foglaltakat a Fővárosi Főügyészség magánjogi osztálya vizsgálja.

Megérkezett az SZDSZ közösség elleni izgatás miatt tett feljelentése az V.-XIII. kerületi ügyészséghez a Jud Süss című film vetítése miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség sajtóirodája. A főügyészségi sajtóiroda a távirati iroda kérdésére pénteken arról tájékoztatott, hogy megérkezett az SZDSZ feljelentése. Megerősítette azt a lapinformációt is, miszerint a Jud Süss ügyében egy magánszemélytől is érkezett beadvány hétfőn, érdemi intézkedés azonban még nem történt az idő rövidsége miatt.

Az SZDSZ XIII. kerületi frakciója csütörtökön jelentette be: közösség elleni izgatás miatt tesz feljelentést, amiatt, hogy az elmúlt napokban többször is levetítették Angyalföldön a Jud Süss című náci propagandafilmet. Szabadai Viktor a párt angyalföldi frakciójának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a film csak a jogokat birtokló német alapítvány engedélyével játszható le Európa-szerte, mondta, márpedig a film vetítéséhez - ha jól tudja - a szervezőknek nem volt engedélyük. Kitért arra is, hogy a filmvetítésre - amelyre előre kellett regisztrálni az interneten - ezer forint volt a belépő, és tudomása szerint több százan vettek részt rajta.
Szabadai Viktor közölte, arról nincsenek információi, hogy pontosan ki vagy kik szervezték a vetítést egy Hegedűs Gyula utcai társasház pincéjében és honnan szerezhették meg a kópiát, ezért ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést.

Taba Miklós, a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Filmiroda Igazgatóságának vezetője csütörtökön az MTI kérdésére elmondta: a filmirodának nem mutatták be a Jud Süss kópiáját. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a filmiroda nem engedélyező hatóság, feladata csupán a nyilvános bemutatásra szánt filmek korhatár-besorolása. A filmiroda bizottsági koordinátora, Boros Ildikó pénteken az MTI megkeresésére arra is rámutatott, hogy Magyarországon - a filmtörvény alapján - csak a forgalomba kerülő filmeket kell korhatár-kategóriákba besorolni. A törvény ugyanakkor megjegyzi: a korhatárbesorolást nem kell alkalmazni az olyan, terjesztői hálózatba nem kerülő filmalkotásokra, amelyeket államközi egyezmények vagy szakmai szervezetek által szervezett filmnapok, filmfesztiválok alkalmával országosan és egy évben legfeljebb tíz alkalommal mutatnak be. A filmtörvény értelmező rendelkezései arról nem szólnak, hogy melyik vetítés minősül nyilvánosnak, illetve zártnak.

A Jud Süss náci propagandafilmet 1940-ben forgatta Veit Harlan, az antiszemitizmus "igazolására", Joseph Goebbels propagandaminiszter felügyelete mellett. A film a zsidók egyik leggyűlöletesebb ábrázolása - olvasható a Wikipedia internetes lexikonban. Levetítették többi között SS-egységeknek, mielőtt zsidók elleni bevetésre indították volna őket, koncentrációs táborok őreinek és olyan területeken élő lakosságnak, ahonnan zsidókat deportáltak.

(MTI)

Már jó ideje forrt bennem a düh
Már jó ideje forrt bennem a düh
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.