Hiány le, infláció fel: több előrejelzését módosította a pénzügyi tárca

Az államháztartási hiány prognózisát lefelé, az inflációs előrejelzését  fölfelé módosította a Pénzügyminisztérium (PM), míg a növekedési  várakozását változatlanul hagyta.


A szaktárca 0,2 százalékponttal 3,8 százalékra csökkentette GDP arányosan az államháztartási idei hiányának prognózisát.  Hozzátette: júliusra 150 milliárd forintos többletet várnak és azzal  számolnak, hogy a hiány szeptemberre a GDP 2,8 százaléka lesz.

A PM azzal számol, hogy az infláció az idén az 5,9 százalékos  tervezettnél magasabb, átlagosan 6,5 százalék lesz, év végén 6  százalék alá csökken, a GDP az idén, a tervezettnek megfelelően 2,4  százalékkal bővül.
A második negyedévi prognózis szerint is folytatódnak a már  megindult pozitív folyamatok, a növekedés gyorsul, az infláció  lassul, a reálbérek kismértékben emelkednek és  tovább javul az  egyensúlyi helyzet - mondta a pénzügyminiszter.

Az export az idén 11,5 százalékkal, az import 10 százalékkal  nőhet az idén.
A reálbérek a korábbi 0,4 százalékos előrejelzésnél nagyobb  mértékben, 0,7 százalékkal emelkedhetnek 2008-ban.

Emelte a bruttó és nettó átlagkeresetekre vonatkozó prognózisát  is a tárca: előbbi 7 helyett 8,1 százalékkal, utóbbi 6,3 helyett 7,2 százalékkal emelkednek az idén.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.