Eltemették a két izraeli katonát

Ezrek kísérték utolsó útjára csütörtökön azt a kéz izraeli katonát, akiknek holttestét előző nap adta át a  Hezbollah libanoni síita szervezet Izraelnek fogolycsere keretében. A Hezbollah azért tartotta titokban a 2006-ban foglyul ejtett izraeli katonák sorsát, hogy így gyakoroljon nyomást Izraelre a fogolycseréről folytatott tárgyalásokon - mondta Haszan Naszrallah sejk, Hezbollah radikális libanoni síita szervezet vezetője.

Ezrek kísérték utolsó útjára csütörtökön azt a kéz izraeli katonát, akiknek holttestét előző nap adta át a  Hezbollah libanoni síita szervezet Izraelnek fogolycsere keretében.

Előbb Naharíjában Ehud Goldvasszert helyezték végső nyugalomra katonai tiszteletadással az észak-izraeli város  temetőjének katonai parcellájában. A gyászolók tömegét autóbuszok  szállították a temetésre, amelyet egyenes adásban közvetített a  televízió.

Jelen volt és rövid beszédet mondott Ehud Barak védelmi  miniszter, s megjelent számos katonatiszt és biztonsági vezető is.  Az izraeli zászlóval borított koporsót egykori katonatársak vitték.  Goldvasszer pénteken lett volna 33 éves. Ott volt a temetésen a két  éve a Gázai övezet határán elrabolt Gilád Salit tizedes családja is,  valamint parlamenti képviselők, köztük Benjámin Netanjahu, az  ellenzékben lévő jobboldali Likud tömb vezére.
Barak szerint Izrael "mélyen le van sújtva", és "súlyos árat  fizetett" a két elrabolt katona földi maradványaiért az izraeliek  elleni támadásokban részt vett öt gerilla szabadon bocsátásával. A  zsidó állam "minden tőle telhetőt megtesz", hogy hazahozza az  ellenség kezére került katonákat - mondta Goldvasszer sírjánál a  védelmi miniszter, Salit tizedesre utalva.

A Goldvasszerrel együtt elhurcolt Eldad Regevet néhány órával  később az ugyancsak észak-izraeli Haifa katonai temetőjében  hantolták el. Regev 26 évesen halt meg. Izraeli lobogóval letakart  koporsóját katonák vitték a gyászoló tömeg előtt. Regev temetésén is  megjelent Salit tizedes családja, akárcsak a nem sokkal korábban  eltemetett Godvasszer hozzátartozói. Ezt a gyászszertartást is  egyenesben közvetítette az izraeli közszolgálati televízió.

Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter csütörtökön nagy  győzelemnek, a Hezbollah síita szervezet és a libanoni nép sikerének  nevezte az öt libanoni fogoly kiszabadulását. Szavait az Irna állami hírügynökség idézte.

A Hezbollah vezetője beszédet tartott a foglyok fogadásán

A sejk is megjelent és mondott néhány szót az Izrael által átadott öt libanoni fogoly ünnepélyes fogadásán, amelyet Bejrút síiták lakta déli városrészében, egy labdarúgó stadionban tartottak több tízezer ember részvételével. Később egy biztonságos helyre távozott, ahonnan videókapcsolat révén közvetítették beszédét. Ebben úgy fogalmazott, hogy elmúlt a vereségek ideje, és beköszöntött a győzelmek korszaka.

Az öt volt libanoni fogoly legismertebbike, az Izraelben többszörös gyilkosságért elítélt Szamir Kantar köszönetet mondott a Hezbollahnak kiszabadulásáért, és azt ígérte, hogy harcostársaival együtt visszatér majd Palesztinába. "Az ellenállás olyan erővé nőtte ki magát, amelyet soha nem lehet legyőzni" - mondta Kantar, aki négy társától eltérően korábban nem volt tagja a Hezbollahnak.

Naszrallah Izrael vereségének nevezte, hogy nem sikerült megtalálniuk az izraeli katonákat, nem tudtak meg sorsukról bizonyosat az utolsó pillanatig sem. Úgy vélte, hogy a fogolycsere-tárgyalások más irányt vettek volna, ha előbb felfedik információkat a két izraeli katonáról.

Az Izrael esküdt ellenségének számító sejk, aki biztonsági megfontolásokból titkos helyeken tartózkodik, a 2006-os izraeli-libanoni háború befejeződése óta harmadik alkalommal jelent meg a nyilvánosság előtt. Beszédében kezet nyújtott a Szíria-ellenes libanoni parlamenti többségnek. Egységre, a nézeteltérések leküzdésére szólított fel, hogy a múlt héten megalakult "nemzeti egységkormány keretein belül összetartó módon" rendezzék az ország problémáit.

Bár az izraeli miniszterelnök már néhány hete bejelentette, hogy a kormány tudomása szerint meghaltak a katonák, a családok az utolsó pillanati reménykedtek. A Hezbollah azonban két koporsót adott át szerdán a cserét lebonyolító vöröskeresztnek, és az izraeli orvos szakértők megállapították, hogy azok a 2006 júliusában fogságba esett Ehud Goldwasser és Eldad Regev földi maradványait tartalmazzák.

Az izraeli hadsereg egyik szóvivője szerda este bejelentette, hogy eleget téve a fogolycsere-megállapodásnak, a harmadik szakaszban átadták a Hezbollahnak 199 libanoni és palesztin fegyveres földi maradványait. A Hezbollah közleménye szerint csütörtök reggel szállítják Bejrútba a koporsókat.

Sajtókampány a Hezbollah ellen

Izrael nemzetközi sajtókampányt indított a Hezbollah ellen, hogy hangsúlyozza a libanoni síita fegyveres szervezet "terrorista" jellegét. Az izraeli miniszterelnöki hivatal információs szolgálata, a külügyminisztérium, valamint az izraeli bevándorlási ügyekért felelős Zsidó Ügynökség olyan filmeket és dokumentumokat bocsátott a nemzetközi sajtó rendelkezésére, amelyek kimutatják a zsidó állam etikai értékeit és megmutatják a szerdai fogolycserében szabadon bocsátott Szamir Kantar igazi arcát. Ez utóbbit három izraeli, köztük egy négyéves kislány 1978-ban történt meggyilkolásáért ítélték el ötszörös életfogytiglanra és további 47 évi börtönre.

Kantart és négy további libanoni foglyot szerdán engedték szabadon cserébe két 2006-ban elrabolt izraeli katona földi maradványaiért. Ugyancsak Libanonba szállították 199 Hezbollah-, illetve palesztin harcosnak a maradványait. Az öt libanonit még aznap hősöknek kijáró fogadásban részesítették Bejrútban Libanon legmagasabb rangú állami vezetői.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerdán este Haifában haditengerészeti tisztek előtt mondott beszédében a Hezbollahot "rideg, cinikus és megvetésre méltó ellenségnek nevezte", amely számára az emberi élet csupán csereeszköz.

"Mint katona, tiszt és védelmi miniszter, kijelentem: az izraeli hadsereg mindig is azon fog munkálkodni, hogy fiainkat hazahozza, élve vagy halva. Ez az értelme annak a chartának, amely összeköti az izraeli hadsereget harcosaival és az izraeli társadalommal" - mondta Barak.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.