- Bejönnek, esznek, kialusszák magukat, hajat mosnak, aztán visszamennek az utcára dolgozni - mondja a gyerekprostituáltakról Lénárt Borbála. Tudja, miről beszél: húsz éve dolgozik gyermekvédelmi szakemberként.

Hosszú út vezet addig, amíg egy 13-14 éves gyerekből állami gondozott, majd prostituált lesz. Lénárt Borbála tapasztalatai szerint először arra figyelnek föl a szakemberek, hogy egy gyerek veszélyeztetett: verik a szülei, nem adnak neki enni, vagy nem járatják iskolába. (Már ha fölfigyelnek - tegyük hozzá gyorsan -, hiszen bőven akad példa arra is, hogy egy veszélyeztetett gyerek nem kerül be az ellátórendszerbe.) A gyermekvédelmi alapellátásban aztán a szülők és az iskola segítségével próbálnak változtatni a helyzetén. Ha ez nem segítene, ami meglehetősen gyakran előfordul, kiemelik a családból.

- Általában 12 éves kor körül kerülnek így intézetbe a gyerekek - mondja Lénárt Borbála, aki szerint az intézetben a gyerek könnyen belebonyolódhat abba a kapcsolati hálóba, ami a prostitúcióba tereli. Erre a korra már a gyerek énképe az otthoni és az intézeti élmények hatására "teljesen szétesett", s ez megkönnyíti azt, hogy prostituáltat csinálhassanak belőle.

- Olyan személyiséggé válnak, akik elhiszik magukról, hogy ezt érdemlik - mondja Lénárt Borbála, aki szerint az első strici soha nem egy vadidegen, sokkal inkább régi ismerős, haver. Mivel mindenkit a lakóhelyéhez legközelebb eső intézetben helyeznek el, a régi társasággal nem szakad meg a kapcsolatuk. - Ennek az oka az, hogy a családjuktól nem kerülhetnek messze, de így a rossz társaság is megmarad. Ez igazi csapdahelyzet - mondja. Gond az is, hogy a jelenlegi szabályozás szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a gyerekek akkor menjenek ki az intézetből, amikor nekik tetszik. Van ugyan házirend, amely szerint este nyolcra-kilencre otthon kell lenni, de ezt nemigen tartják be. A nevelők pedig tehetetlenek és félnek, nem állnak az útjukba. - Senki sem szeretné, hogy egy strici leszúrná a következő sarkon - mondja Lénárt Borbála.

Szerinte a nevelőintézetekben élő kiskorúak prostitúciója mindaddig megoldatlan kérdés marad, amíg az összes érintett, a gyermekvédelem, a rendőrség és az egészségügy össze nem fog, és nem kezd egységes tervek alapján, számon kérhetően dolgozni. "Most mindenki a saját területén csinál valamit, anélkül, hogy a többi érintett bármit is tudna a munkájáról."

Lénárt Borbála szerint ezek a gyerekek "egyszemélyesek", vagyis ideális esetben egy gyerekre egy nevelőnek kellene jutnia. De ez lehetetlen: Magyarországon legalább 5-6 gyerek jut egy nevelőre. És a gyerekek életébe rendszert kellene vinni. - Délben kelnek, aztán valahogy eltelik a napjuk, nekik nem természetes, hogy reggel iskolába kell menni, erre is rá kell venni őket - mondja a szakember. - Bármilyen furcsa - állítja -, de a korábban elszenvedett szexuális bántalmazásnál is rosszabb hatású lehet a teljes céltalanság.

A Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom szerint az elavult szabályokon kellene változtatni. "Keresd a férfit!" című kampányukban már 2006-ban felhívták a figyelmet erre, de a nevelőintézetekre vonatkozó javaslataikból semmi nem valósult meg. Azt szeretnék elérni, hogy a kormány tegye érdekeltté az állami nevelőintézeteket az ellátott gyerekek prostitúciójának megelőzésében. Így például a bentlakásos gyermekvédelmi intézmények ne kaphassanak fejkvótát arra az időre, mialatt a gondozott gyerek szökésben van. A gyermekvédelemben foglalkoztatottak pedig legyenek kötelesek jelenteni a gyermekek prostitúciójára utaló körülményeket, és kapjanak hatósági védelmet a futtatókkal szemben.

Radoszáv Miklós, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyettese szerint nem igaz, hogy a gyermekvédelemben keletkeznének a problémák. Szerinte az ilyen gyerekek többsége már eleve úgy kerül a rendszerbe, hogy korábban az utcán dolgozott. - Ha egy gyerek későn, több év prostitúció után kerül hozzánk, esélyünk sincs, hogy megváltoztassuk - mondja.

Radoszáv Miklós úgy látja, nagyon nehéz meggyőzni egy gyereket, hogy az intézeti rend jobb neki, mint az a szabadság, amiben az utcán élt. - Ezt nem lehet a gyerekvédelem nyakába varrni - mondja. Minél fiatalabb, mutatósabb egy gyerek, minél többet fizetett érte a futtatója, annál biztosabb, hogy nem fogja hagyni, hogy az intézetben maradjon. - Mi pedig nem azért vagyunk, hogy szembeszálljunk a bűnözőkkel - mondja az igazgatóhelyettes.

Az eszközök pedig korlátozottak. A gyerekek tankötelesek, ki kell engedni őket az iskolába, ha pedig kimennek, megszöknek. Radoszáv Miklós szerint a bezárás egyébként sem megoldás. - Csak az javíthat a helyzeten, ha az iskolákban felismerik, hogy egy gyerek a prostitúció közelébe került, és azonnal beutalják a gyerekvédelembe. Mi csak akkor tudunk segíteni, ha nem töltött túl sok időt az utcán - mondja.

Radoszáv Miklós szerint az is nehezíti a helyzetet, hogy ha egy gyerek végre megnyílik és vallomást tesz a futtatói ellen, sokszor évek múlva sincs ítélet. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a gyerekvédelem hatékony. - Tízből öt gyereket viszsza tudunk terelni az utcáról, ha időben kerül hozzánk - mondja.

Lénárt Borbála húszéves munkája során még nem találkozott olyan gyerekkel, aki, miután kimászott a prostitúcióból és a bűnözésből, teljesen egészséges felnőtté vált.

- Mégsem tartom ezt lehetetlennek. A segítő hálót élethosszig ki kellene feszíteni, így az emlékek, a traumák oda kerülnének, ahová valók - mondja.

Aluljáró, Nyugati tér