Pedig az ijedelem nagy volt. Különösen kezdetben, miután Brüsszel nem szalutált a hazai elképzelésekhez ("minden menjen úgy, mint eddig"), és másfél évig tartó "egyeztetésre" szorította a magyar felet. Ne szépítsük, kemény tárgyalások voltak ezek. Méghozzá az egyik legnagyobb befolyású uniós intézménnyel, a versenypolitikai főigazgatósággal. Ennek képviselői megelégelték, hogy a tagállamok között egyre élesedik a piaci harc a drága kereskedelmi szuperprodukciók gyártásának elnyeréséért, és kezdenek egymásra licitálni a különböző állami kedvezmények nyújtásában. Az államok egyebek között adókedvezményekkel csalogatják a filmeseket, Brüsszelben viszont egy idő után azt mondták, az állami filmtámogatásnak elsősorban a minőségi kultúrát kell szolgálnia, nem a gazdasági versenyt. A csupán kereskedelmi szempontokat követő filmek készüljenek tisztán üzleti alapon.

És lássuk be, a 2004-ben bevezetett, hamarosan nagy nemzetközi karriert befutott hazai filmes adókedvezmény kizárólag üzleti alapokon állt. Sikerére jellemző, hogy három év után tavaly már közel hatvanmilliárd forintos filmgyártási költést regisztrált a Nemzeti Filmiroda, és ebből harmincötmilliárdot tett ki a külföldi bérmunka és a koprodukció. De nem ezt irigyelték el tőlünk. Brüsszelben azt mondták, tessék pontosan meghatározni azokat a kulturális értékeket, amelyek alapján Magyarország filmeket akar támogatni. És amikor összeállt egy tervezet, a versenypolitikai főigazgatóságon csóválták a fejüket, és újabb változatot kértek.

Kiderült, hogy több évtizedes KGST-tapasztalatok alapján nem megyünk semmire. A "birodalmi központban" nem fogják megmondani, mit tegyünk, mit hogyan szabályozzunk. Találjuk ki mi. A fontos az, hogy bizonyos közösen elfogadott követelményeknek megfeleljünk. És nem érdemes azon spekulálni, hogyan érhetnénk célt egy "becsúszó szereléssel", mondjuk azzal, hogy Hollywood urai majd az asztalra csapnak, vagy tesznek "egy ajánlatot". Brüsszelben nem lehet lepacsizni a dolgot. Tárgyalni kell, kitartóan, okosan, ügyesen. És hogy végül ez történt, az éppúgy sikere a jelenlegi kormányzatnak (ráfér) és azoknak a filmszakmai embereknek, akik segítették a tárgyalókat.

Sok itthoni mendemonda, rémhír és hiszti előzte meg - a sajtóban is - a mostani brüsszeli jóváhagyást (amit inkább a kormánynyal kötött megállapodásnak lehet tekinteni). Szerencsére nem vitte árokba a magyar film szekerét.