Fogolycsere koporsókkal

Szerda délelőtt bizonyosság lett a Moszad értesülése, a libanoni határ izraeli oldaláról 2006. július 12-én elrabolt két izraeli tartalékos határőr csak koporsóban, végső nyugvóhelyére juthatott haza. A német közvetítéssel nyélbe ütött csere keretében visszatérhetett helyettük Libanonba 199 holttest és öt élő fogoly: négy, két éve elfogott hezbollahos gerilla és Samir Kuntár, a három izraeli, köztük egy négyéves kislány meggyilkolásáért többszörös életfogytiglanra ítélt libanoni drúz.

Reggel 9 óra 40 perckor a Hezbollah két fekete koporsót adott át a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, s ezzel végérvényesen bizonyossá vált, hogy a két éve elrabolt tartalékosok életét kioltották. A közvélemény ennek dacára támogatta a katonák fogolycserével történő kiváltását. Ugyanakkor felháborodás övezte a Hezbollah embertelenségét, hogy még a fogolycsere-megállapodás aláírása után sem árulták el, hogy a katonák életben vannak-e. A tartalékosok valószínűleg már fogságba esésük, katonai terepjárójuk felrobbantása idején életüket vesztették. Izrael gyakorlott orvos szakértőinek több óráig tartott a tetemek azonosítása, s csak ezután indulhattak meg a teherautók a foglyokkal a libanoni határ felé.

A szomszédság már az azonosítás idején gyülekezni kezdett a gyászoló családok lakásainál, s többen azt nyilatkozták a sajtónak, hogy Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezére megfizet még mindezért, Izrael nem felejti el ezt a megaláztatást. A zsidó államban ilyen alkalmakkor igen erős a szolidaritás, az emberek tömegesen zarándokoltak a halottak családtagjaihoz. Zvi Regev, Eldad édesapja a katonai rádiónak elmondta: az utolsó pillanatig reménykedett, hogy két év után magához ölelheti fiát, Slomo Goldwasser pedig arról számolt be, hogy gyermeke halála fájdalmas, de nem váratlan hírt jelentett számára.

A Hezbollah tagjai átadják két izraeli katona holttestét a vöröskereszt jelenlétében
A Hezbollah tagjai átadják két izraeli katona holttestét a vöröskereszt jelenlétében
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.