Nelson Mandela kilencven éves

„A fehér uralom és a fekete uralom ellen egyaránt harcoltam. Mindig egy demokratikus és szabad társadalomért léptem fel, amelyben mindenki egyenlő jogokkal, harmonikusan élhet együtt. Remélem, hogy megérem ennek a megvalósulását, de ha kell, meg is halok érte” - ez a kilencvenedik születésnapját július 18-án ünneplő egykori politikai fogoly, majd dél-afrikai elnök Nelson Mandela hitvallása.

A xhosa nép által lakott Umtatában látta meg a napvilágot, egy törzsfőnök fiaként. A keresztény Nelson név melletti hagyományos előneve, a Rolihlahla azt jelenti: "aki problémákat okoz". A politikai életbe a kizárólag feketék számára fenntartott Fort Hare Egyetemen kapcsolódott be, emiatt tanulmányait már nem is fejezhette be. Alkalmi munkák mellett szerezte meg jogi diplomáját, majd megnyitotta az ország első, feketék által irányított ügyvédi irodáját.

1952-től az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnökeként szállt szembe a feketék és fehérek elkülönítését "tökélyre fejlesztő" apartheid rendszerrel. 1955-ben hazaárulás vádjával perbe fogták, s bár végül felmentették, a tárgyalás öt évét börtönben töltötte. Kiszabadulva már nem látott esélyt a törvényes keretek közti harcra, így létrehozta az ANC katonai szárnyát. 1962-ben ismét letartóztatták, két év múlva életfogytiglani börtönre ítélték.

Mandela teljesen eltűnt a világ szeme elől. A hírhedt Robben-börtönszigeten félévente egyszer írhatott levelet és fogadhatott látogatókat, apró kőcellában lakott, mindennap követ tört, ő mégis visszautasította a politikai megadás fejében többször felkínált amnesztiát. Az apartheidet szankciókkal sújtó nemzetközi közösség nem feledkezett el róla, a szabadon bocsátását követelő törekvések hatására 1986-ban - még fogolyként - kezdett titkos tárgyalásokat vele a dél-afrikai kormány.

1990. február 11-én szabadon bocsátották, s Frederik Willem de Klerk államfő bejelentette, hogy legalizálják az ANC-t és lépéseket tesznek az apartheid teljes megszüntetésére. Törekvéseikért 1993-ban mindketten Nobel-békedíjat kaptak. Mandela akkor beszédében így fogalmazott: "Szerepünk nem több mint hogy népünk millióinak képviseletében állunk ma itt. Nekik volt bátorságuk felkelni egy olyan társadalmi rend ellen, amelynek lényege a háború, az erőszak, a fajüldözés, az elnyomás, és amely egy egész nép hanyatlását okozta. Engedjük felvirradni egy új korszak hajnalát."

Az új korszak az 1994-es választásokkal köszöntött be, amelyet az ANC nyert meg. Mandela az ország első fekete elnöke lett, alelnökké de Klerket nevezte ki. Beiktatási beszédét így zárta: "Soha, soha és soha többé ne fordulhasson elő, hogy ez a gyönyörű föld megint azt tapasztalja, hogy valaki valakit elnyom, és emberi méltóságában megaláz. Uralkodjon szabadság!"

Az államfői tisztségből 1999-ben köszönt le, azóta az AIDS és a szegénység elleni küzdelmet segíti, első politikusként, a tabut megtörve ő hozta nyilvánosságra, hogy fia is a rettegett betegségben halt meg.

A politikus háromszor nősült, hat gyereke született. Második felesége, Winnie Mandela szintén aktívan politizált, s a viharos ügyek sem kerülték el. Mandela 1992-ben külön költözött tőle, majd 1998-ban, nyolcvanadik születésnapján feleségül vette Graca Machelt, a balesetben elhunyt mozambiki elnök özvegyét. A sajtó még arról is beszámolt, hogy az exelnök klánja 60 tehenet adott Graca Machel kezéért.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.