Nem a gyülekezési törvénnyel van baj?

Nem a gyülekezési törvény módosítása, hanem a hatályos szabályok betartása a megoldás - vélik ellenzéki körök a melegtüntetésen történt atrocitások kapcsán.

A gyülekezési törvény módosításával sem előzhetők meg a múlt szombati melegtüntetésen tapasztalt atrocitások - állítják ellenzéki források. Bárándy Gergely MSZP-s képviselő korábban a Fideszt tette felelőssé azért, mert még "arra sem vette a fáradságot", hogy érdemben reagáljon javaslataikra, és emiatt a rendőrség - megfelelő szabályozás híján - nem volt képes elkülöníteni egymástól az ellenérdekű tüntető csoportokat.

Ellenzéki oldalon másként látják ezt, mert szerintük a kétségkívül botrányos események mögött nem elsősorban a hivatalosan bejelentett ellentüntetők álltak. A július 5-i felvonulást az Andrássy út szinte teljes hosszában a kordonok mögött álló nézőközönség igyekezett megzavarni, mocskolódó kifejezésekkel, gyakran tojásdobálással fejezve ki ellenérzéseit. Erre egy jogszabály módosítása aligha jelentett volna megoldást, ez rendészeti kérdés.

Ahol a gyülekezési törvény hatálya alatt álló rendezvényen történt rendbontás - így a Liszt Ferenc téri demonstráció helyszínén, illetve a Hősök terén kialakult spontán tüntetés résztvevőivel szemben -, a rendőrség fel is lépett.

A bajok forrása az is, hogy nem hajtják végre következetesen a hatályos törvényben foglaltakat - vélik forrásaink. A gyülekezési jog gyakorlása ugyanis "nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével". Ha ezt a rendőrség következetesen szem előtt tartaná, és nem szűkítően értelmezné - vagyis nem várná meg, amíg például tojásokat dobálnak -, megelőzhetnék a botrányt. Akár olyan áron is, hogy vállalják: a szétkergetett tüntetők közül valaki bírósághoz fordul. Ez egyfajta tesztje lehetne annak, hogy a "zsidózás", a "cigányozás" vagy a "buzizás" okot ad-e önmagában a tömegoszlatásra, vagy tényleg meg kell várni, amíg tojások vagy kövek röpködnek a levegőben.

Ami a tavasszal eredménytelenül zárult ötpárti tárgyalásokat illeti: úgy tudjuk, a jobboldal sem zárkózik el a hatályos szabályozás felülvizsgálatától, ám annak előfeltétele, hogy részletesen mutassák be a jogalkalmazás során szerzett tapasztalatokat. Korántsem bizonyosak ugyanis abban, hogy a törvénnyel van baj. Azt viszont nem vitatják, hogy a spontán gyülekezéssel, illetve a bejelentéssel kapcsolatos szabályokat pontosítani kell. A párhuzamos demonstrációk általános tiltásával azonban már nem értenek egyet, mondván, két békés rendezvény miért ne férhetne meg egymás mellett.

A tervezet szerint a rendőrség a rendezvényt megtilthatná, ha:

- "az adott közterület adott időszakban történő, a törvény hatálya alá nem tartozó más használatához az érintett közterület tulajdonosa a bejelentés beérkezését megelőzően más személy vagy szervezet számára hozzájárult, vagy

- az adott közterületre adott időszakban a bejelentés beérkezését megelőzően az e törvény hatálya alá tartozó rendezvény megtartását jelentették be, és nem valósítható meg a rendezvények olyan fizikai elkülönítése, amely biztosítja azok zavartalan megtartását".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.