A szégyennapon randalírozó nőt azonosítottak a rendőrök

Újabb garázdasággal gyanúsítottat - ezúttal egy nőt - azonosított a rendőrség nyomozócsoportja azok közül, akik megzavarták a Meleg  Méltóság Menetét; a nőt őrizetbe vették - közölte a Budapesti  Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden.


Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya 15 tagú nyomozócsoportot hozott létre, hogy felkutassák a július 5-én  jogellenes cselekményeket elkövetőket. A nyomozócsoport most újabb olyan embert - ezúttal egy nőt - azonosított, aki dokumentáltan részt vett a Meleg Méltóság Menete megzavarásában, s ennek során  garázdaságot és hivatalos személy elleni erőszakot követett el.

A rendőrség szerint a 27 éves budapesti nő július 5-én részt  vett a Kós Károly sétányon felállított rendőrségi kordon megbontásában, barikádot épített, illetve köveket és egyéb tárgyakat  dobált.

A nővel szemben csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, őrizetbe vétele mellett. A rendőrség emellett hivatalos személy elleni erőszak elkövetése miatt  feljelentést tett vele szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.

A rendőrség utoljára hétfőn számolt be arról, hogy három személyt azonosítottak a felvonulást megzavarók közül, egy férfi pedig önként jelentkezett a rendőrségen.

A rendőrség továbbra is keresi azokat, akik részt vettek a július 5-i rendbontásban. A www.police.hu oldalon közzétett fotókon tizenöt ember látható, továbbá két csoportképen egy nagyobb társaság. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.