Jobboldali egészségpolitikusok

A vagyonbevallások alapján az Országgyűlés egészségügyi bizottságában ülő valamennyi Fidesz- KDNP-képviselőnek - kivétel ez alól Kupper András - van vállalkozása, s leginkább üzleti tanácsadóként vannak jelen a piacon, illetve az orvosi tudásukat értékesítik.

Dr. Mikola István, a testület alelnöke ugyan tavaly év végén még két céget is feltüntetett - az Endofin és a GFA Budapest Kft.-t -, ám jellemzően egyik sem kifejezetten egészségügyi tevékenységre alakult. Mindkét cég meglehetősen széles tevékenységi körben próbált pénzügyi sikereket elérni, így a fémmegmunkálástól a homogenizált diétás étel- és gyógyszerkészítmény gyártásáig a profiljába tartozott a kutatás-fejlesztés és az ingatlanközvetítés. A politikus márciusban összevonta cégeit, s mára csak egy maradt, az Endofin Kft., amelynek főprofilja üzletviteli tanácsadás. Azaz: a cégbíróság adatai szerint Mikola Istvánnak lényegében nincsenek az egészségügyben "tetten érhető" magánérdekeltségei.

Dr. Heincz Tamás, Dr. Heincz Kft. résztulajdonosaként, vállalkozó háziorvos.

Dr. Pesti Imrének szintén háziorvosi vállalkozása van, Pesti és Társa Kft.-ként bejegyezve.

Dr. Spilák Ibolya orvosként két - a Vis Medica és a Medukáció Kft. - járóbeteg-ellátást végző cégben tulajdonos.

Dr. Horváth Zsolt a Medikont Szolgáltató és Tanácsadó Bt. tulajdonosa: a cég főtevékenységként üzletviteli tanácsadást végez.

A Fidesz-frakcióban ülő kereszténydemokraták közül

Dr. Nagy Kálmán tulajdonos-ügyvezetője a Biobank - HV Egészségügyi Szolgáltató Bt.-nek.

Dr. Puskás Tivadar a Mikó és Társa Háziorvosi Bt. kültagja.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.