Malagából jelenti kiküldött munkatársunk, Jakab József

Konkrét példa minderre a magyar női vízilabda-válogatott, amely 7:4-es vezetésről kapott ki 8:7-re a spanyolok elleni elődöntőben, aztán szombat este megmutatta, hogy tudja mindezt fordítva is, és a harmadik helyért lejátszott találkozón az olaszokat 5:6-ról mattolta 9:6-ra. Miután a csapat a hivatalban lévő olimpiai bajnok ellen hajtotta végre a bravúrt, a jövőre nézve ez akár biztató is lehet. Drávucz, Pelle és Valkai (az Ágnes, természetesen, ugyanis Erzsébet az olaszoknál tempózott) két-két gólt lőtt, Primász, Zantleitner és Kisteleki egyet-egyet vállalt; statisztikailag a legeredményesebben utóbbi célzott, ugyanis öszszesen egyszer lőtt kapura, viszont az be is ment... Ellenpéldaként említhetném Stiebert, aki háromszor durálta neki magát, viszont nem talált. Az Európa-bajnoki címet az orosz válogatott szerezte (védte) meg, miután 9:8-ra verte a házigazda spanyolokat. Az orosz férfipóló inkább biztosan, mint lassan eltűnik a süllyesztőben, a női szakág ellenben virágzik, ki érti ezt? A férfiak - akik 2002-ben még Világ Kupát nyertek, a sydney-i olimpián ezüstöt, Athénban bronzot szereztek - immár ott tartanak, hogy egyetlen döntetlennel és négy vereséggel zárták a csoportküzdelmeket, miközben a szerbektől öt, az olaszoktól hat, a németektől kilenc (!) góllal kaptak ki...

Bronzmérkőzésből alaposan kijutott nekünk Malagában: a férfiaknak is csak a "kisdöntő" maradt. A szerbek ellen a négy között a szokásos 8:7 volt eredmény; szokásos, mondom, hiszen ennyire nyertünk a sydney-i elődöntőben és az athéni fináléban ellenük, ők pedig ugyanilyen arányban győztek a montreali vb aranymeccsén és, sajnos, péntek este is.

Mindazonáltal rangosnak volt mondható a horvátok elleni bronzderbi, mivel az olimpiai címvédő vívta azt a világbajnokkal. Ez az első negyedből nem derült ki, a legizgalmasabb jelenet az volt, amikor Koganov azeri játékvezető laza mozdulattal beleesett a medencébe. Különösebben nem bántuk, hogy nyugalmas körülmények között peregtek a percek, hiszen 0:1-ről 5:2-re alakult az állás. Ettől anynyira eltelt a kapujában Nagy Viktorral kezdő magyar csapat, hogy egymás után három gólt kapott, így aztán 5:5-tel zárult a mérkőzés első fele.

A folytatásban ismét pólózott egy kicsit a Kemény-csapat, el is húzott 7:5-re, majd 9:6-ra, de mintha zavarta volna a vezetés, ismét magára húzta a horvátokat (10:10). A záró nyolc percben kezdődött minden elölről. Biros fórból újra vezetést szerzett, Boskovic egalizált, Smodlaka a változatosság kedvéért - hosszú idő után - újra Horvátországot juttatta előnyhöz, ezúttal Kiss Gergely egyenlített ötméteresből. Dogas következett, Varga Dénes viszont nem, pontosabban a felső lécre bombázott; még jó, hogy Biros nem hibázott (13:13).

Következett a hosszabbítás, ami ezen az Európa-bajnokságon egyszer már kellemetlenül zárult számunkra. Barac gyorsan tett róla, hogy felelevenedjenek a rossz emlékek, Kiss Gergely előnyben leadott lövését blokkolták, Madaras viszont - jobb későn, mint soha alapon - végre gólt lőtt (14:14). Nagy Viktor akkor mutatta be első bravúrját, amikor a legjobban kellett, Varga Dénes pedig a legfontosabb pillanatban pöckölte be a kapusról kipattanó labdát; ezzel nyert a magyar válogatott 15:14-re, és szerezte meg a vigaszdíjnak nagyon is megfelelő bronzérmet.

(A Szerbia-Montenegró döntőt első kiadásunk zárása után rendezték.)

Férfiak. A 3. helyért: Magyarország-Horvátország 15:14. Az 5. helyért: Olaszország-Németország 9:7. A 7. helyért: Spanyolország-Macedónia 15:5. A 9. helyért: Románia-Oroszország 11:6.

Nők. Döntő: Oroszország -Spanyolország 9:8. A 3. helyért: Magyarország-Olaszország 9:6.

A magyar csapat öröme a győztes mérkőzés után