Eközben tudja, hogy holnapután ugyanezekkel az emberekkel fog szembekerülni, akik a szemébe röhögnek, nem először. És nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illetik, beleértve közelebbi, távolabbi rokonait is. Sőt megeshet lassacskán az is, hogy maholnap (suttyomban készített fénykép- és videofelvételek nyomán) őket, a rend embereit kezdik "levadászni" a rombolók.

A magyar rendőr a lehető legrosszabb mentális állapotban van, mert azt látja, hogy a politika rátelepszik, az államhatalom gyenge, s a születő bírói ítéletek (lásd még: záptojásdobálás mint véleménynyilvánítás) tovább bizonytalanítják őt arra nézve, hogy mit szabad és mit nem szabad tennie.

És itt kezdődik az én történetem. Egy olyan jövőkép, amelytől óvnék mindenkit. Láttam már olyat, hogy vezetői, ügyészei és bírái, valamint önnön maguk tehetetlenségétől megcsömörlött rendőrök kezükbe vették az ítélkezést. Negyedszázada Angliában egy közrendőrnek semmilyen kényszerítő eszköze nem volt, se gumibot, se könnygáz, a kézifegyverről nem is beszélve. Csak a testi ereje meg a "tekintélye". És ott is akadtak néhány százan, akik felajzott hangulatban dobáltak óriási kődarabokat meg tüzes fahasábokat az összefogódzkodott rendőrök felé, akik aztán, nem kis verekedés árán, begyűjtöttek néhányat a zavargók közül, és bevitték őket az őrsre. Hogy annak zárt ajtajai mögött mi történt, arról soha senki se beszélt, de tudvalévő volt, hogy az onnan távozó delikvens többé nem vett részt semmilyen rendőrellenes erőszakcselekményben.

Megesett aztán az is, ugyanolyan, példásan demokratikus országokban, mint Anglia, hogy a rendőr szolgálat után levetette az egyenruháját, néhány kollégával egyetemben civilbe öltözött, és utánaeredt azoknak a figuráknak, akik privát meggyőződése szerint igaztalan (az igazságérzetet sértő, csalárd) módon, ügyes ügyvédek segedelmével szabadultak ki az igazságszolgáltatás "karmai" közül - és magánemberként torolta meg a bűnt. Ennek az elégtételvételnek a legdurvább formáival kevésbé demokratikus körülmények között lehetett találkozni, Brazíliában például, ahol rendőri "halálbrigádok" kezdtek működni.

A rendőri frusztráltság nagyon rossz és veszélyes - mind a rendőrségre, mind a társadalomra. Ergo én sem a jogállam, sem a randalírozók helyében nem örülnék. Az előbbi eset nem szorul magyarázatra, az utóbbihoz is elég egy lábjegyzet: a nap végén mindig a fegyveres államhatalom az erősebb, akár nyíltan és egyenruhában, akár bújtatottan és civilben. Nem vitás, ki lesz a történet vesztese - legalábbis amíg a rendzavarók és a rendőrség "magánháborújáról" van szó. A társadalom viszont aligha érezheti győztesnek magát akkor, ha az egyik illegális erőszak gyűri le a másikat.