Autentikus környezetben, a diósgyőri várfalak ölelésében énekelt középkori dalokat a szombati hőséggel dacolva a Musica Historica együttes és Kobzos Kiss Tamás. Könnyedén és lelkesen szólt a muzsika, és a kobzokat, lantokat, régi furulyákat, dobokat felvonultató historikus hangzást hallgatva egy-két percre azt hihette az ember, hogy a bástyák közé visszaépültek a falak, és - amit konkrétan érezni is lehetett - megint lobog a kandallóban a tűz.

Ezután jókora váltást jelentett a hallgató számára a Rotfront, a berlini emigránsokból álló együttes, mely kelet-európai elemekkel tarkított Ska-t, reggae-t, punkot játszik. Aki a neten már belehallgatott a zenéjükbe, az különösen kíváncsi lehetett, hogyan reagál majd erre az őrületre a közönség, mely - úgynevezett családi fesztiválról lévén szó - valljuk be, nem éppen ehhez van szokva. Kár volt aggódni, mert bár az egész publikumot nem sikerült úgy megtáncoltatni, mint a berlini bulikon, az első öt-hat sor végig derekasan ropta, a hátul állók pedig vastapssal járultak hozzá, hogy a Gryllus Dorkával felálló (ugráló) zenekar ne érezze magát kívülállónak.

Ők aztán tényleg mindent megtettek a színpadon, hogy emlékezetes legyen az este. A fúvósok jóízűeket szólóztak, mindenki táncolt, tombolt, a kezébe gitárt kapó ukrán DJ Yuriy pedig a végén már a földön térdelve gitározott. A ráadás végül annyira jól sikerült, hogy az egész program majd egy órát csúszott, de kár lett volna a végén a dobos legalább ötperces őrült szólóját kihagyni: a bonyolult és gyors, elektronikus zenéből ismerős alapokat hozta iszonyú sebességgel és pontossággal, aztán pedig az egész dobszerkónak megadta, ami jár, nem csoda, hogy a másik színpadon a Montanaro család inkább bölcsen kivárta a végét.

Aki ezt követően egy kis nyugalomra vágyva felkaptatott hozzájuk, azt persze csöppet meglephette, hogy Miqueu Montanaro magyarul mutatkozott be. Pedig akár tudhatta volna is, hogy a vele fellépő fia, Baltazar magyar anyától származik, és így azt is, hogy nemcsak a magyar közönségnek szóltak a hegedűjátékában előbukkanó hazai ízek. Miqueu a franciaországi oxitán kisebbséghez tartozó "vándorzenész", énekel, dobol, furulyázik, és persze a harmonikázás sem áll tőle távol. A koncertet az tette igazán izgalmassá, hogy Baltazar, édesapja játékára koncentrálva folyamatosan improvizált, néha dzsesszesen néha népzenei stílusban, ez pedig elképesztően összehangoltan működött, mintha kottából játszanának. Sokak számára mégis Baltazar hegedűszólója jelentette az est fénypontját. Amikor elkezdte puszilgatni a hegedű hátlapját, azt hihették, hogy ez egy sajátos hangolási rítushoz tartozik, de kiderült, hogy inkább a performance része, mely során Baltazar gyakorlatilag az összes létező technikát bemutatta, amellyel a hegedűből zenei hangot lehet kicsikarni.

A Rotfront igazán mindent megtett a színpadon