Talmácsi harmadik lett a Német Nagydíjon

Talmácsi Gábor a harmadik helyen végzett a 125 kcm-es kategória versenyében a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján, a Sachsenringen, ezzel összetettben a negyedikről feljött a harmadik helyre. Győzött a pontversenyben is élen álló francia Mike Di Meglio, míg másodikként ért a célba a német Stefan Bradl.

A világbajnoki címvédő magyar nagyon rosszul rajtolt, az első helyről a tizedikre esett vissza, onnan kellett megkezdenie a felkapaszkodást. Erőfeszítése viszonylag gyorsan sikerrel járt, a harmadik kör után már ötödik volt, csak az olasz Simone Corsi, Bradl, a spanyol Joan Olive és a brit Bradley Smith haladt előtte pár méterrel. Három körrel később viszont Talmácsi is az élboly tagja volt, olyannyira, hogy Olive-ot meg is előzte. Utóbbi ugyan nem sokkal később visszavette pozícióját, de aztán hirtelen lelassult és kiszállt az élcsoportos versengésből, majd végleg ki is állt.

Tíz kör elteltével az ötödik helyen motorozott Talmácsi, ugyanis idő közben eléje került Di Meglio. A magyar motorja ebben a szakaszban nem tűnt olyan gyorsnak, mint az elején, így egy darabig csak pozíciója tartására rendezkedett be. Smith meglépett, Di Meglio, Bradl, Corsi és Talmácsi üldözte őt a verseny felénél.

Tíz körrel a vége előtt Di Meglio került az élre, mögötte Smith haladt, majd pedig Bradl és Talmácsi motorozott. Pár perccel később a magyar motoros feljött a harmadik helyre Di Meglio és Bradl mögé.

A sorrend aztán a végéig megmaradt, noha az utolsó körben Smith néhány pillanatra Talmácsi elé került, ő azonban szépen visszaelőzött.

"A rajtom nem sikerült valami jól, a motor valahogy belepukkant az indulásba, de szerencsére gyorsan fel tudtam zárkózni. Elégedett vagyok, mert a harmadik helynél nem tudtam volna előrébb kerülni. Az utolsó négy-öt körben már gyakorlatilag esett az eső, nagyon csúszott a pálya, azt hittem, le is intik a futamot. Stefan gyorsabb volt nálam, nem volt lehetőségem leelőzni őt. Összességében egyre jobban megy, sikerült pole-pozíciót szereznem, harmadik vagyok a pontversenyben, a hosszú szünet előtt ez jó" - összegezte a történteket Talmácsi.

Végeredmény:

125 kcm:

1. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 40:03.710 perc 2. Stefan Bradl (német, Aprilia) 40:05.720 3. Talmácsi Gábor (Aprilia) 40:06.443 4. Bradley Smith (brit, Aprilia) 40:06.557 5. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 40:12.827 6. Sandro Cortse (német, Aprilia) 40:12.959

 A vb-pontverseny állása: 1. Di Meglio 166 pont, 2. Corsi 136, 3. Talmácsi 109

250 kcm:

1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 45:36.703 perc   2. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 45:38.960 3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 45:39.126 ...17. Tóth Imre (Aprilia) 1 kör hátrány 18. Győrfi Alen (Honda) 1 k. h.

A vb-pontverseny állása: 1. Simoncelli 164 pont, 2. Mika Kallio (finn, KTM) 153, 3. Bautista 118, ..23. Tóth 2

MotoGP:

1. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 47:30.057 perc 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 47:33.765 3. Chris Vermuelen (ausztrál, Suzuki) 47:44.059

A vb-pontverseny állása: 1. Rossi 187 pont, 2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 171, 3. Stoner 167

Következik: Egyesült Államok Nagydíja (MotoGP), Laguna Seca, július 20.

 (MTI)

Stefan Bradl, Mike Di Meglio és Talmácsi Gábor a dobogón
Stefan Bradl, Mike Di Meglio és Talmácsi Gábor a dobogón
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.