Meg tudják-e tölteni a Nabuccót és az áramlatokat?

Akármilyen színűek, nevűek is az épülő gázvezetékek, az a személyes véleményem, hogy nem lesz elég gáz, hogy valamennyit megtöltsék, mondotta lapunknak Asztanában Kanat Bozumbayev, a kazah állami csúcsholding, a Szamruk (Sas) elnöke arra a kérdésre válaszolva, miként látja a Nabucco és a többi épülő gázvezeték üzleti-politikai esélyeit. Kazahsztán a közép-ázsiai térség legstabilabb, legkiegyensúlyozottabban vezetett állama, amely mind Moszkvával, mind Nyugattal, mind pedig Kínával jó kapcsolatokat tart fenn.

Gáz- és olajvezetékek. A héten a kazah állami gázvállalat, a KazMunayGaz (a Szamruk-holding része) közreműködésével kezdték el építeni a Kazahsztánból Kínába vezető első, 1300 kilométeres gázcsövet, amely kezdetben (2010-től) évi 4,5 milliárd köbméter földgáz szállítására lesz képes, majd a teljesítményt csaknem a tízszeresére, 40 milliárdra emelik 2013-ig. Ahogy Bozumbayev úr szavaiból is kitűnik, itt, a közép-ázsiai térségben roppant energia kötődik le, szabadul fel, Oroszország és a Nyugat a befolyásért küzd. Az oroszok, a Gazprom tehetséges, ügyes vezetőgárdát vonultatnak fel, jellemzi a helyzetet az elnök, utalva a Gazprom nagy horderejű lépésére, a közép-ázsiai gáz nyugati, magas árakon való felvásárlására, amellyel gyakorlatilag kihúzta a szőnyeget a Nabucco alól, elszipkázva a gázt az orruk elől.

Kína, a harmadik nagy játékos energiaéhsége kielégíthetetlennek látszik. Mint az elnök mondja, tervezik egy másik, Kazahsztán nyugati részéből Kínába haladó gázvezeték építését is. Kazahsztán nemcsak mint termelő (évi 70 millió tonna olajat hoznak a felszínre), hanem mint tranzitország is kulcsfontosságú, hiszen Türkmenisztán (a régió legnagyobb gázkitermelője) és Üzbegisztán gázszállításai is kazah területen át érik el Oroszország vezetékrendszerét.

Magyarország, ha kismértékben is, de jelen van a Szamruk meglehetősen széles tevékenységspektrumában. Magyar gyártmányú gázelosztó rendszerek szállításáról tárgyalnak egy honi vállalattal, mondotta Bozumbayev úr. Jelezte, a Szamruk tagvállalatain keresztül erőteljesen érdeklődik Kelet-Közép-Európa, így térségünk iránt is. Boszniában hőerőművet, Romániában egy komplett olajvállalat, a Rompetrol 75 százalékát megvásárolták. És talán a leglátványosabb ügyletük: tokkal-vonóval megvettek Grúziától egy fekete-tengeri kikötőt, Batumit. Idáig hozzák vezetéken és vasúti tartálykocsin, majd itt szállítóhajókba szivattyúzzák Kazahsztán fekete aranyát, és irány valamelyik délkelet-európai kikötő - de Oroszország kikerülésével. A Fekete-tenger túloldalán, a romániai Constantában is bevásároltak, hogy a Batumiból tankhajón ide érkező kazah olajat a megvett két finomítóegységben üzemanyaggá alakítsák, amelyet az ugyancsak kazah többségi tulajdonú Rompetrol-kutakban árulhatnak. Az oroszokkal egyébként kitűnő a független Kazahsztán viszonya, jelenleg az ország gáza, olaja döntő részét vezetékeken át Oroszország területén, orosz csővezetékrendszerekkel szállítják a vásárlókhoz.

A Sas jövője. A független kazah politika kifejezője, hogy a Szamruk vállalatvezetési stratégiájában, stílusában ötvözni igyekszik a legjobb keleti és nyugati erényeket. Példaképe, ahogy Bozumbayev úr mondja, a szingapúri Temasec-holding. De a Sas számos tagvállalatánál nyugati menedzserek működnek (nemrég az ABN-Amro egyik legígéretesebb káderét csábították ide Asztanába, a Sas félkörívet idéző, hatalmas székházába).

Asztana, 2008. július

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.