Mostantól, Gyurcsány Ferenc Kaszpi-vidéki útja óta azonban az is világos, hogy a reménybeli uniós vezeték túlsó oldalán semmivel sem kevésbé kaotikus a kép. Sőt, könnyen előfordulhat, hogy a Nabucco sorsa ott fog eldőlni, nem pedig Európában.

Egy adott pillanatban ugyanis akár még minden vezetéképítő rémálma is valósággá válhat: elkészül a sokmilliárdos nagy mű - és nem lesz mit beletölteni. A jelenleg komolyan szóba jöhető egyéb variánsok ennél azért kicsivel jobbak; de egyik sem annyira, hogy az adott feltételek között felelős vállalkozó bele merjen vágni a csőfektetésbe. Nem azért, mert a Kaszpi-térségben nincsenek jelentős energiatartalékok. Vannak - igaz, a vélemények megoszlanak arról, mennyi is az annyi. Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy bőségesek a források - mégis erősen kétséges: jut-e vajon belőle pár év múlva a Nabuccóba is? A potenciális vásárlók: Oroszország, Kína, India ugyanis sorban állnak a gáztermináloknál, szinte bármilyen mennyiségre vevők. Pozíciójuk is szilárdabb, mint Európáé, amely mindeddig nem sok energiát fordított kapcsolatai ápolására a térségben. Ezzel szemben például Moszkva egyre inkább kezdi birtokon belül érezni magát a kitermelőknél. Stratégiája egyszerű: nemcsak a térség energiavagyonát próbálja ellenőrzése alá vonni, hanem a útvonalakat is. A Kaszpi-vidéki gázért kibontakozó stratégiai játszmában Washington a jelek szerint kevéssé törte magát - ott dolgozó európai szakemberek körében jár a mondás: ha a Nabucco érdekében Amerika feleannyi nyomást fejtett volna ki Közép-Ázsiában, mint az EU-országokban (nem utolsósorban Magyarországon), már nem itt tartanánk - vagyis nagyjából a nulla tartományban.

Ráadásul a szállítóként szóba jöhető országok eleve kellemetlen partnerek nekünk. Erről a Nabuccóért lobbizó Gyurcsány a legutóbbi napokban tanulságos tapasztalatokat szerezhetett. Önbizalmukban megnövekedett - zömükben államiságukat autoriter eszközökkel, látványos személyi kultusszal most szilárdítgató - országokról van szó, amelyek nemcsak ügyesen, hanem kifejezetten ravaszul manővereznek a sorban álló kérőkkel szemben. Körüludvarlásukban Európa pozíciója rossz: szinte semmit nem ígérnek neki; annyit pedig végképp nem, hogy arra várat - vagyis Nabuccót - lehetne építeni. Nem csak a homályos mennyiségi vállalásaikat mérik szűkmarkúan (már ha egyáltalán ígérnek bármit), ennél nagyobb baj, hogy a Kaszpi-tenger alatt tervezett gázvezetékszakaszt közülük többen kategorikusan elvetik. Ezzel azonban éppen az értelmétől fosztanák meg a Nabuccót: elkerülni a vezetékkel Oroszországot. Csak sejteni lehet: ebben az elzárkózásban benne van az a megfontolás is, hogy például Baku és Asgabat nem szívesen húzna ujjat ez ügyben Moszkvával és Teheránnal.

Az említett összefüggéseket figyelembe véve ésszerűnek tetszik, hogy mindazok után, amit a régióban látott-hallott, Gyurcsány Nabucco-csúcsot szeretne - lássunk végre tisztán az ügyben, mielőtt még nagy pénzeket ölnénk egy esetleg szárazon maradó vezetékbe. És pár év múlva ne azon kelljen majd örvendeznünk, hogy van legalább egy (jó esetben, a Déli áramlattal két) tranzitgázvezetékünk; ahol az árakat persze Moszkva diktálja.