A papírformára rácáfolva még a "liberális média" is kedveli. Az újságírók szerencsének tartják, ha róla kell tudósítaniuk, élvezik, hogy nyílt, szóba áll velük, és még humora is van. Másrészt, amilyen peches, pályája másodszor is keresztezi George W. Bushét. 2000-ben nem sokkal maradt alul vele szemben a Republikánus Párt elnökjelöltségéért vívott heves és mocskos küzdelemben. Most viszont a 43. elnök népszerűtlenségével is meg kell küzdenie. Mintha Barack Obama nem lenne elég.

McCainnek már a nagyapja is admirális volt, apja a Vietnamban harcoló amerikai csapatok főparancsnokságáig vitte. Természetesen ő is katonai pályára lépett, a haditengerészeti akadémián azonban kiütközött egy ma is meglévő jellemvonása: nem mindig hajlandó beállni a sorba, és engedelmesen végrehajtani a rossznak tartott utasításokat. Erős testalkatú sportolóként - birkózott, majd bokszolt - rendszeresen kiállt gyengébb, a többiek által zaklatott társai mellett, és nem nagyon izgatta, hogy nyakas természete miatt hátraszorult a precízen vezetett évfolyamrangsorban (csak a 894-899. helyen búcsúzott Annapolistól). 1960-ban lett haditengerészeti pilóta, kezdettől repülőgép-hordozókon szolgált. Kétszer lezuhant, harmadszor nagyfeszültségű villamos vezetéknek repült, de nem történt baja. Önként jelentkezett a vietnami hadszíntérre, ahol kis híján odaveszett a Forrestal repülőgép-hordozón 1967. július 29-én kitört, 134 emberéletet követelő tűzben. Október 26-án már az Oriskany fedélzetéről szállt fel A4 Skyhawk típusú gépével, amelyet Hanoi fölött lelőttek. Ez volt a huszonharmadik, egyben utolsó éles bevetése.

Eltört mindkét lába és az egyik karja, kis híján belefulladt a tóba, ahová ejtőernyőjét a szél sodorta. Nem sok hiányzott hozzá, hogy a feldühödött vietnamiak a helyszínen agyonverjék. Egyik vállát puskatussal zúzták össze, és szuronydöfés is érte. Végül a Hanoi Hiltonnak becézett Hoa Lo börtönben kötött ki, ahol sebeinek ellátása helyett csak verték. Csupán akkor hoztak hozzá orvost, amikor kiderült, hogy ki az apja. Huszonhárom kilót fogyott és megőszült, pedig még csak ezt követte két év magánzárka. Apjára tekintettel elengedték volna, de ő visszautasította a kivételezést. A rendszeres kínzás hatására egyszer hajlandó volt kamerák előtt Amerikát elítélő vallomást tenni. Azóta is szégyelli, de beismeri, hogy megtörték az ellenállását. Végül öt és fél év után, 1973. március 14-én szabadult.

Egy kiképzőegység parancsnoka, majd a légierő szenátusi összekötőtisztje lett. 1980-ban elvált első feleségétől, akivel egy közös gyermekük volt, és elvette egy dúsgazdag kereskedő egyetlen leányát, Cindy Lou Hensley-t. A következő évben leszerelt, és Arizonába költözött, ahol washingtoni kapcsolatainak és felesége pénzének köszönhetően 1982-ben képviselőnek választották. Egyik első említésre méltó kongresszusi szerepléseként ellenezte Martin Luther King születésnapjának nemzeti ünneppé nyilvánítását. Idén a választási kampány közben elismerte, hogy ez hiba volt, amelyre szerencsére már korábban rájött: 1990-ben támogatta, hogy Arizona is bevezesse a piros betűs ünnepet.

Második házasságából két fia és egy lánya született. A húszéves James tengerészgyalogos, s bár ezt nem verték nagydobra, februárig Irakban szolgált. 1991-ben Teréz anya bangladesi kórházából örökbe fogadtak egy kislányt. (2000-ben ez adott alkalmat az amerikai választások történetének egyik legaljasabb húzására: a Karl Rove által irányított Bush-csapat közvetlenül a dél-karolinai előválasztás előtt névtelen telefonokkal azt terjesztette, hogy McCainnek fekete zabigyereke van.) Cindy első házasságából valókkal együtt McCain összesen hét gyermeket nevelt fel. A képviselőséget 1987-től cserélte fel a szenátorsággal. Az elején megégette magát, gyanús kapcsolatba került egy üzletemberrel, aki ellen később eljárás folyt a pénzügyi szabályok megsértése miatt. Ez azonban nem akadályozta meg újraválasztását, és jelenleg már a negyedik hatéves mandátumában jár.

A szenátusban leginkább azzal vétette magát észre, hogy nem nagyon volt tekintettel a párthovatartozásra. Egy sor társadalmi kérdésben, például az egyneműek házassága vagy az abortusz ügyében a liberálisok közé sorolták, és számos konfliktusa volt saját, egyre inkább jobbra tolódó pártja tekintélyes személyiségeivel. Egyik kedvenc vesszőparipája a politikusoknak nyújtott pénzügyi támogatás szabályozása. A demokrata párti Russ Feingolddal közös törvényjavaslatot dolgozott ki a kampányfinanszírozásra, amelyet a kongresszus csak ötéves háború után, 2002-ben szavazott meg. A jogszabály távolról sem tökéletes, de legalább kísérletet tesz a pénz addig szinte határtalan politikai befolyásának korlátozására. McCain neve George H. W. Bush és Bob Dole potenciális alelnökjelölt-jelöltjei között is felmerült, ám végül mindketten mást választottak. McCain, miközben az esetek 88 százalékában a republikánus többséggel szavazott, lassan kialakította magának a külön utakon járó renegát imázsát, és a konzervatív oldal egyik legszínesebb egyéniségévé vált.

A novemberi elnökválasztás idejére már 72 éves szenátor híresen hirtelen vérmérsékletű, s amikor "felkapja a vizet", bárkinek nekiugrik. 1987-ben egy szenátusi küldöttség tagjaként tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nicaraguai sandinista funkcionáriussal. 2000-ben csúnyán összeveszett az akkor Bush mögött felsorakozó jobboldali rádiós és egyházi személyiségekkel - márpedig nélkülük konzervatív jelölt aligha nyerhet. Ezzel magyarázható, hogy a mostani elnökválasztási kampány kezdetén McCain csak bukdácsolt. Tavaly nyáron voltak olyan hetek, amikor szűkebb stábjának sem tudott fizetni. A kampánykassza annyira kimerült, hogy turistaosztályon repült, és az átszállásoknál maga húzta bőröndjét. Már mindenki leírta, ám vetélytársai, Mike Huckabee, Rudi Giuliani és Mitt Romney az első előválasztásokon sorra kioltották egymás esélyeit, és McCain makacs kitartása elnyerte jutalmát.

Nem világos, hogy használt vagy ártott-e neki a demokrata párti verseny elhúzódása. Egyrészt a sajtóban sokkal nagyobb teret kapott Obama és Clinton párharca, másrészt a "surranópályán" megpróbálta rendezni viszonyát legalább a saját pártjával. Nem volt könnyű dolga. Nagy nehezen visszakönyörögte magát néhány ismert jobboldali lelkipásztor kegyeibe - ám azonnal botrány támadt, és kénytelen volt megint elhatárolódni tőlük. Ez jól jellemzi a szinte megoldhatatlan dilemmát. McCainnek jobbra kell húzódnia, ha meg akarja kapni azt a pénzügyi és szervezési támogatást, amely kétszer is a Fehér Házba juttatta George W. Busht. A "közép" viszont most balra dől, és a függetlenek megnyerése érdekében pont olyanokat kellene mondania, amivel elidegeníti a párt leghűségesebb törzsválasztóit.

Ugyanez a baj Bush elnökkel. McCain a 2000-es vereség után négy évvel fogcsikorgatva, de a régi ellenfél újraválasztása mellett kampányolt. Bár nem a kezdettől, de támogatta a Bush gazdaságpolitikájának alapját képező adócsökkentéseket, és fegyelmezett katonához méltó szilárdsággal helyeselte az iraki háborút. Bush maradék szavazói mégse szeretik, és ha az elnök, hogy meggyőzze őket, személyesen kampányol mellette, az éppen hogy a demokrata párti jelölt malmára hajtja a vizet. Jellemző az a májusi eset, amikor egy vidéki pénzgyűjtő vacsorára Bush is eljött, hogy segítsen, ám kettejükről csak a repülőtéren készült néhány közös fotó. A sajtót teljesen kizárták a rendezvényről, nem akartak muníciót adni Obamának, aki különben is azzal vádolja McCaint, hogy győzelme voltaképpen Bush harmadik mandátumát jelentené.

Ez mellesleg nem teljesen igaz. McCain például a világpolitikai multilaterizmus híve, radikálisan csökkenteni akarja az atomarzenált, és radikális környezetvédelmi intézkedéseket sürget. Akárcsak Bush, ő se tárgyalna a terrorizmust támogató országokkal, de a katonai erő alkalmazásával, ismervén a következményeket, sokkal óvatosabban bánna. Igaz, a kamerák előtt egyszer a Beach Boys Barbara Ann című számának dallamára azt énekelte, hogy "Bomb-bomb-bomb, bomb-bomb Iran" ám ez nem annyira valódi szándékairól, mint inkább spontán, néha nem teljesen átgondolt riposztjairól és "katonás" humoráról árulkodik. - Sosem fogom megadni magam Irakban - kacsintott mosolyogva egy kampánygyűlésen az ellene tüntető pacifistákra. A háború szerinte 2013-ra megnyerhető, a harcoló alakulatokat akkor haza lehet hozni, bár egy kisebb megszálló erő időtlen időkig - ahogy korábban mondta, "tőlem akár száz évig is" - Irakban maradhat. A gazdasághoz saját bevallása szerint sem nagyon ért - de ez talán nem is akkora baj annak fényében, hogy Bush az USA első üzleti diplomával rendelkező elnökeként vitte válságba az országot és vele a fél világot. Akárcsak a demokrata párti jelölt, McCain is elfogadhatatlannak tartja, hogy 47 millió amerikainak nincs egészségügyi biztosítása. A megoldási javaslata azonban tipikusan konzervatív: adókedvezményekkel akarja rávenni az embereket arra, hogy gondoskodjanak a saját biztosításukról.

A CNN több közvélemény-kutatás átlagát mutató számsora szerint most Obama 48:42-re vezet a republikánus vetélytárs előtt. Ez még a választás előestéjén sem jelentene sokat, nemhogy négy hónappal korábban. McCaint hiba lenne leírni, ritka szívós pasas. Mellesleg pedig egymás után bukkannak fel mellette azok a tanácsadók, akik annak idején Bush táborát erősítették, élükön a Karl Rove-tanítvány Steve Schmidttel. Amerikában hosszú forró ősz várható.

Washington, 2008. július

A republikánusok elnökjelöltje