Börtönbüntetésre ítélték a Pentagon egyik volt elemzőjét

Közel öt év börtönbüntetésre ítélte egy amerikai szövetségi bíróság a Pentagon egyik volt fegyverzetpolitikai elemzőjét, aki az amerikai-tajvani katonai kapcsolatokról adott át információkat egy kínai kémnek.

Gregg Bergersent márciusban tartóztatták le, miután kiderült, hogy különböző ajándékokért és készpénzért cserébe jogosulatlan személynek - egy magát bútorügynöknek kiadó tajvani származású férfinak - több ízben információkat adott át a tajvani fegyvereladásokról és kommunikációbiztonsági kérdésekről. Bergersen azt állította: nem volt tudomása arról, hogy partnere a pekingi kormány ügynöke lett volna, sőt azt hitte, hogy az információk átadásával éppen az Egyesült Államokkal szövetséges Tajvan katonai programját segíti.

Az állítólagos New Orleans-i bútorügynök, a tajvani származású honosított amerikai Tai Shen Kuo az ajándékok és pénzbeli juttatások mellett az értesülésekért cserébe többször elvitte informátorát Las Vegas-i kaszinókba, valamint azzal kecsegtette Bergersent, hogy néhány év múlva beveszi társnak egy nemzetvédelmi ügyekkel foglalkozó cégbe, miután a Penatgonból nyugdíjba megy.

Az FBI az álügynökkel együtt lefülelte a kínai állampolgárságú Yu Xin Kangot (Jü Hszin-kang), aki a Pentagon-elemzőtől származó információkat továbbította Pekingnek. Kuo és Kang ügyében később hirdet ítéletet a bíróság.

Bergersen ügyén kívül tavaly több mint tíz olyan kémügyet göngyölítettek fel a hatóságok, amelyben Kína katonai jellegű információra akart szert tenni az Egyesült Államokban.

Joel Brenner, az amerikai Nemzeti Kémelhárító Hivatal vezetője a The New York Times című lapnak elmondta, hogy az Egyesült Államokban jelenleg a kínaiak kémtevékenysége a legintenzívebb. A katonai hírszerzés terén Kína leginkább arra törekszik, hogy haditengerészete felkészült legyen egy amerikai fenyegetéssel szemben. Ezenkívül elsősorban olyan értesüléseket próbál szerezni, amelyek hasznosak lehetnek egy esetleges katonai összetűzés során a Tajvani-szorosban. Brenner kiemelte, hogy a kínai kémtevékenység fontos részét teszi ki a gazdasági célú hírszerzés, amely gyakran a pekingi kormánytól függetlenül folyik.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.