Amerikai rakétákat telepíthetnek Litvániába

Lengyel lapértesülés szerint az Egyesült Államok már kinézett egy lehetséges helyszínt Litvániában az amerikai rakétapajzs részét alkotó elfogó rakéták számára arra az esetre, ha a Varsóval folyó tárgyalások kudarcba fulladnának.

A Polska című napilap pénteken az amerikai védelmi minisztérium környezetéből származó forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Balti-tenger partján fekvő Palanga üdülőváros körzetét szemelték ki erre a célra. Litván politikusok Palanga alternatívájaként felvetették a főváros, a fehérorosz-litván határ közelében fekvő Vilnius környékét is.

"Tudjuk, hogy tárgyalások folynak az Egyesült Államok és Litvánia között" - írta az újság, amely lengyel kormányzati forrásból úgy tudja, hogy Litvánia kezdeményezte az egyeztetéseket, és ezek már május elején megkezdődtek. A Lengyelországgal tárgyaló amerikai küldöttség egyik magas rangú tagja már el is látogatott a balti köztársaságba.

A világsajtóban hetek óta keringenek hírek az amerikai-litván egyeztetésekről. Gediminas Kirkilas litván miniszterelnök egy héttel ezelőtt járt munkalátogatáson az Egyesült Államokban, de mind ő, mind kormányának tagjai mindeddig cáfolták, hogy hivatalosan tárgyalnának Washingtonnal az amerikai ellenrakéták esetleges litvániai telepítéséről.

Egidijus Meilunas, Litvánia lengyelországi nagykövete a Polskának kijelentette, hogy országa semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozott, mivel az Egyesült Államok és Lengyelország közötti egyeztetések még tartanak. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte, hogy Litvánia érdekelt lesz az amerikai rakétapajzsban való részvételben, ha az amerikai-lengyel párbeszéd eredménytelenül végződik.

Washington hivatalosan továbbra is azt szeretné, ha Lengyelország fogadná be az elfogó rakétákat. A varsói kormány azonban elfogadhatatlannak tartja az amerikai javaslatot, amelynek értelmében csak ideiglenes jelleggel helyeznének el Lengyelországban egy Patriot-üteget. A rakéták befogadásáért cserébe Lengyelország biztonsági garanciákat követel, valamint azt akarja, hogy a Patriot-rakéták állandóan az országban maradjanak.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.