Eljött a zöld nagyvárosok ideje

Hétszáz, párhuzamosan futó előadással, számos kiállítással, kulturális eseménnyel, koncerttel és építészeti túrával fogadta látogatóit az Építészek Nemzetközi Szövetségének (UIA) huszonharmadik világkongresszusa. A torinói rendezvényre minden korábbinál több, közel tízezer látogató érkezett. Hazánk kilencfős delegációval képviseltette magát az eseményen.

- Azt gondolom, idén éreztük először, hogy a kongreszszus valóban nagy nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, és elmozdult egy, nem elsősorban országokat, hanem inkább régiókat tömörítő felépítés felé - nyilatkozta lapunknak Szekér László építészmérnök, a Magyar Építőművészek Szövetsége delegációjának tagja.

A mostani ötnapos észak-olaszországi rendezvény az építészet történetében is mérföldkőnek számít, az UIA ezúttal ugyanis kinyilvánította, hogy az 1933-ban született Athéni Charta, amely a mechanisztikus modern kor megtestesítője volt, mára elavult, és érvényét vesztette. - A korlátlan fejlődés mítosza, az élhetetlen gigavárosok és az ökoszisztéma válságának idején fenntarthatatlannak bizonyult. Itt az ideje a modern építészet új alapokra helyezésének - mondta Szekér László. - A kongresszuson ismét azt láttuk, hogy a szemléletváltásban éppúgy, mint a megvalósításban a távol-keleti országok sok esetben az európaiak előtt járnak, Kínában és Japánban például már konkrét tervek fogalmazódtak meg az öko- vagy zöld nagyvárosok létrehozásáról. Annak ellenére, hogy az egyértelmű, hazánk ilyen léptékekben nem gondolkodhat, a környezetvédelmi szempontokra mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a jövő városfejlesztése során - állítja Szekér László.

Az idén a szervezet húszfős tanácsában Magyarországnak is jutott hely. Az új tanácstag, Földes László építész megbízatása három évre szól.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.