„Egyes ismert liberálisok már-már a tudományos kommunizmus című tantárgy professzoraira emlékeztetve szidalmazzák az önző kapitalistákat, akik élelmiszer helyett üzemanyagot állítanak elő a kukoricából, és ezzel éhezésre ítélik a szegényeket. Holott, ha egyszer nő a kőolaj ára, akkor persze más üzemanyag után néznek a termelők. Ilyen a piac” – írja a moszkvai Izvesztyijában Alekszandr Livsic.

A hirtelen élelmiszerdrágulás másik okáról, a kelet-ázsiai országok növekvő fogyasztásáról hasonló a moszkvai elemző véleménye: „Nem tehetünk egyebet, mint hogy jó étvágyat kívánjunk a kínaiaknak.”

Mindezt a Nyugat is belátja, és úgy érzi, nem marad más választása, mint hogy élelmiszersegélyekkel mentse meg az éhezők életét. Ezzel azonban nem változtat az okokon: az elmaradottságon és a korrupción. A helyi lakosságot pedig arra szoktatja, hogy a segély jár, kivált az egykori gyarmati elnyomóktól.

Ámde aki termelni akar, annak kicsi az esélye. A Nyugat ugyanis a maga mezőgazdáit támogatja, az importot pénzügyi eszközökkel korlátozza. Amerika az élelmiszersegély-készleteket is amerikai termékekkel tölti fel.

Livsic szerint a Nyugat ily módon háromszorosan is pazarolja forrásait. Pazarlás, hogy támogatja a hazai termelőket, pazarlás, hogy segélyezi a külföldi éhezőket, végül pazarlás, hogy az éhínségből kinövő konfliktusokat megpróbálja kioltani. Jóval kevesebbet vesztene, ha ehelyett megosztozna a piacon a szegény országokkal.

Oroszország ebben a helyzetben akkor cselekszik helyesen, ha nem sajnálja a pénzt saját mezőgazdaságának fejlesztésétől. A nemzetközi segélyprogramokban persze illik részt venni. De ennél több Oroszországtól nem várható. „Ezt a kását nem mi főztük. Nem nekünk kell kikanalaznunk.”