A drágakőárnyalatokban pompázó, fokozottan védett madár - pénzben kifejezett értéke egyedenként 500 ezer forint - Magyarországon ma már csak a Dunától keletre fordul elő, holott egykor országszerte ismert volt a hegyvidékek kivételével - mondja Molnár Gyula biológus, az MME Csongrád megyei csoportjának elnöke, az aktív szalakótavédelem elindításának kezdeményezője. Egykori elterjedtségét jelzi: a népnyelv Somogyban zöldkányaként, Szigetvár környékén kékcsókaként tisztelte. A tropikus színezetű madár azért fogy, mert természetes fészkelőhelyeit - az odvas, öreg fákat - az erdőgazdálkodó magántulajdonosok nemigen tűrik meg. A feladat tehát mesterséges szalakóta-fészekodúk kihelyezése. Ez egyszerűnek tűnik, holott nem az - legalábbis kezdetben nem volt az. Bár Herman Ottó már régen megírta, hogy a szalakótának az úgynevezett D típusú odú a jó, a röpnyílás átmérőjét azonban meglehetősen pontatlanul, 58 millimétertől 110-ig adta meg. A szegedi madarászok viszont lemérték, hogy a zöld küllő - az a harkályfaj, amelynek odvaiban a szalakóta leggyakrabban fészkel - pontosan 62 milliméteres röpnyílású odúkat váj, tehát ilyeneket célszerű gyártani.

Ugyancsak kiderült: babona az az elterjedt feltételezés, mely szerint a madár csak azt az odút foglalja el, melynek röpnyílása déli-délkeleti irányba néz - annál fontosabb viszont a szalakóta esetében, hogy az odú közelében egy legalább öthektáros rét legyen mint táplálkozóhely. Az aktív szalakótavédelem csak ilyen és hasonló, látszólag apró kérdések tisztázásával indulhatott. Ma már négyszáz mesterséges szalakótaotthon található Csongrád, további több száz Szolnok és Heves megyében, és olyan területeken is sikerült meghonosítani a szalakótát, ahol korábban nem fordult elő, például a Hortobágyon. A szalakótavédelem ma már országos MME-program, és a cél a következő: megpróbálják a szalakótát egykori dunántúli fészkelőhelyeire is visszacsalogatni. A munkához szükséges pénzre az MME országos szervezete pályázik, és a nyert összeget elosztja a helyi csoportok között. Egyre több vállalkozó, magánszemély is támogatja a szalakótavédelmet.

A szalakóta-"visszahonosítást" a madár viselkedésének tudományos vizsgálatával is egybekötötték a szegedi madarászok. Kiderítették: az öreg madarak évről évre ugyanott igyekeznek fészkelni - mértani pontossággal visszatalálnak közép-afrikai telelőterületükről az előző évi odúhoz. S a fiatalok is annak a helynek a közelébe térnek vissza, ahol meglátták a napvilágot, de nem pontosan ugyanoda, hanem a tágabb környékre. A szalakótatelepítés tehát "tervezhető". Az is kiderült: a szalakóták "tanulják" a mesterséges odúban való költést, sőt tanulnak egymástól: minél több egy adott környéken a mesterséges fészkelőhely, és minél több egyed költ ilyenben, a többiek annál gyorsabban elfoglalják a még üres odúkat. Kezdetben tíz-húsz százalékos volt a kihelyezett odúk elfoglalási aránya, ma már ötven százalék fölötti. Arra is fény derült, a szalakóta mindig is odúlakó madár volt - a kirepülés előtt a fiókák testtömege csökken, nem úgy, mint azoknak a madaraknak a fiókáié, amelyek az evolúció későbbi szakaszában váltak odúlakókká. Hogy a szalakóta elterjedése mennyire van "összekötve" a zöld küllőével, melynek odvait használja, illetve milyen a magyarországi zöldküllő-állomány, azzal kapcsolatban a közeljövőben kezdődik kutatás a Szegedi Tudományegyetem ökológiai tanszékén.

Szalakótapár