Árnyaltabb lett a türkmén Nabucco-politika

Gurbanguly Berdimuhamedov türkmén elnök tegnapi tárgyalásain Gyurcsány Ferenccel hajlandóságot mutatott garancia vállalására gázszállításra a tervezett európai vezetékhez.

Asgabatból jelenti kiküldött tudósítónk

Továbbra is a visszafogottság, de már nem az előző nap miniszterelnök-helyettesi szinten kifejtett totális elutasítás jellemezte a türkmén álláspontot Nabucco ügyekben a magyar kormányfő tegnapi asgabati tárgyalásain. Gyurcsány Ferenc az előzetes programtól eltérve hozzávetőleg hat órán át folytatott előbb hivatalos, majd pedig kötetlen megbeszéléseket a türkmén államfővel a Nabucco-projektről és a kétoldalú együttműködés élénkítésének lehetőségeiről. Mint a találkozót követően Gyurcsány elmondta, felhívta partnere figyelmét arra, milyen nagy kockázat lenne, ha a költséges Nabucco úgy épülne ki Közép-Ázsiáig, hogy az érintett államok nem lehetnek bizonyosak abban: valóban sikerül-e a térségben beszerezniük a szükséges gázmennyiséget. E gond megoldására kölcsönös garanciavállalást javasolt: az európaiak a maguk részéről kiépítenék a vezetéket, a kitermelő államok pedig előre garantálnák, hogy megfelelő mennyiségű energiahordozót juttatnak a csőrendszerbe.

Mint a türkmén államfő szavaiból. kitetszett, megérti az Európai Unió ezzel kapcsolatos igényét, és nem zárkózott el garanciavállalástól. Úgy tetszik azonban, Türkmenisztán legfeljebb annyiban tekinti magát érdekeltnek az európai gázügyletben, hogy a saját határáig szállít energiahordozót, az azonban már nem tekintik kulcskérdésnek onnantól hogyan jut majd el a vevőkhöz. A Kaszpi-tenger-vidéki országok megosztottak a tenger alatti vezeték létrehozását illetően - márpedig az orosz területeket elkerülő Nabucco-projektben ez a variáns szerepel. Vagyis a türkmén gáz tranzitálására pillanatnyilag nem látszik reális megoldás, mivel Európának fenntartásai lennének, ha a vezeték Iránon át haladna. Gyurcsány a türkmén fővárosban is kifejtette a Nabucco-csúcstalálkozóra vonatkozó javaslatát, amelyet egy éven belül lehetne tető alá hozni. (Asgabat csaknem 60 milliárd köbméter gázt exportál évente, és kitermelését tovább kívánja növelni. A többletmennyiség felvásárlása iránt Peking és Moszkva egyaránt érdeklődést tanúsít.)

A türkmén kormány ez évben 200-400 ezer tonna magyar gabona vételéről szeretne megállapodni, és egy bábolnai gabonatároló iránt is érdeklődik.

A magyar kormányfő és felesége a türkmén elnök társaságában az asgabati bazárban
A magyar kormányfő és felesége a türkmén elnök társaságában az asgabati bazárban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.