Mindent bele kell tenni a repülőjegyek reklámjába

A repülőjegy-hirdetéseknek legkésőbb a jövő év elejétől tartalmazniuk kell minden adót, el nem kerülhető díjat, pótdíjat, költséget is – hagyta jóvá szerdán az Európai Parlament második olvasatban az erre vonatkozó brüsszeli tervet.

A választható szolgáltatásokat pedig átláthatóan, félre nem érthető módon kell bemutatniuk a cégeknek a foglalás során. Ha a vásárló élni kíván e lehetőségekkel, akkor kifejezetten be kell jelölnie őket, nem lehet tehát automatikusnak venni a választását. A reptéri, illetve fedélzeti biztonsághoz kapcsolódó esetleges költségeket szintén külön fel kell majd tüntetni a jegyen.

Jelenleg még korántsem magától értetődő, hogy a vásárlóknak joguk van tudni, pontosan mennyibe is kerül a jegyük. Az EU bizottságának fogyasztóvédelmi jelentése májusban „súlyos és tartós problémákat” azonosított a légiközlekedésben. - Elfogadhatatlan, hogy az elektronikus úton repülőjegyet foglalók közül minden harmadikat átverik, vagy félrevezetik és összezavarják – mondta Meglena Kuneva EU-biztos. A megelőző hét hónapban ellenőrzött 386 internetes honlapból ugyanis 137 sértette meg a fogyasztóvédelmi jogszabályokat (noha nagy részüket időközben helyesbítették.)

Az AEA, a Légitársaságok Európai Szövetsége üdvözölte a döntést. Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal bírságokkal igyekezett rászorítani a társaségokat a teljes ár feltüntetésére.

Brüsszel

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.