Pénzosztás és átszervezés - oldanák az egészségügy reformszigorát

A 2010-ig szóló feladatok mellett az idei megtakarítás szétosztásáról is rendelkezik az egészségügyi miniszter ma kormány elé kerülő javaslata.

Ha a kormány a mai ülésén "rábólint", akkor 5,2 milliárdos összeget oszthat szét az egészségügyben Székely Tamás miniszter. A háziorvosok után az ellátórendszer egyéb szereplői is többletpénzhez juthatnak. A miniszter kedvező kormánydöntés esetén hozzáláthat a biztosítási rendszer átalakításához is.

A tárca vezetője szeptembertől 10 százalékkal (900 millió forinttal) nagyobb összeget juttathat a hátrányos kistérségekben működő háziorvosi ügyeletek működtetésére. A háziorvosi körzetek orvosai már áprilistól 50 forintot kapnak az egészségbiztosítótól minden egyes taj szám ellenőrzéséért, szeptembertől ezt az összeget folyósítanák szakrendelőknek, a kórházaknak, a gyógyászati segédeszközök forgalmazóinak is. A gyógyszerészek ugyanezen feladatért betegenként 25 forintot kaphatnak, mert a patikákban az ellenőrzés technikai feltételeit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) biztosítja. A tárca vezetője emelné az egynapos ellátásokra elszámolható esetszámokat, és eltörölné a fertőző betegségek vizsgálatainak felső határát, úgynevezett volumenkorlátját. A várólisták rövidítése érdekében a kórházak egyszeri kiigazításhoz juthatnak mintegy kétmilliárd forint értékben. Az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítók az üzemanyag-drágulás miatt összesen mintegy 270 millió forint többlethez juthatnak.

A kormány elé kerül a biztosítási rendszer átalakításával kapcsolatos koncepció is. A 2010-ig terjedő időszakra vonatkozó elképzelés átszervezné az egészbiztosítást egy a szakminiszter közvetlen irányítása alá tartozó, de költségvetése felett teljes döntési jogkört kapó hivatallá. A központi biztosító sok feladatot a regionális hivataloknak ad át. Egyebek mellett a szolgáltatókkal kötött szerződések gondozása, az ellátások finanszírozása, a pénz felhasználásának ellenőrzése lesz a feladatuk.

A miniszter felhatalmazást kér a kormánytól arra is, hogy felülvizsgálhassa a kórházkarcsúsításról szóló törvényt. A cél a törvényben meghatározott szigorú kapacitás-előírások (ágyszám) oldása annak érdekében, hogy a biztosító szabadabban dönthessen: kitől vásárol ellátást, s kitől nem.

A szolgáltatók szigorúbb ellenőrzésének lehetőségét teremti meg, hogy az egészségügyi miniszter pontosítaná, mi jár és mi nem a kötelező biztosítás keretében a betegeknek. Így kontrollálhatnák, hogy megkapta-e a beteg, ami a finanszírozási protokoll szerint jár. Azt is vizsgálnák, hogy az ellátó nem terjeszkedett-e túl a szerződésben rögzített feladatain, azaz van-e kompetenciája az elvégzett tevékenységre. A biztosítónak joga lesz a szakmai munkát is számon kérni, sőt a "hibázó" orvosokat, egyéb szakembereket elküldheti továbbképzésre, illetve a rossz minőségű gyógyítást nyújtókat átmenetileg vagy végleg kizárhatja a közfinanszírozásból. Székely Tamás átalakítaná a finanszírozási rendszert is. A jelenlegi teljesítményelszámolás helyett fejkvóta alapján osztaná szét a gyógyításra szánt pénzt. Az erről szóló jogszabály 2009 végére készülhet el, az új rendszer bevezetésére pedig további két-három évet szánna a miniszter.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.