Aláírták a cseh-amerikai radarszerződést

Kora ősszel kerül a prágai parlament elé az egyezség, amelyet az amerikaiak még a Bush-adminisztráció ideje alatt szeretnének elfogadtatni.

Prágában tegnap délután Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és vendéglátó partnere, Karel Schwarzenberg aláírta a Csehországban létesítendő amerikai lokátorbázis elhelyezéséről rendelkező keretszerződést. Egyúttal ellátták kézjegyükkel azt az egyezséget is, amely lehetővé teszi a cseh cégeknek, hogy bekapcsolódjanak az amerikai katonai fejlesztési programokba és más tudományos projektekbe. Egyelőre nem készült el viszont az a kiegészítő megállapodás, amely az amerikai katonai kiszolgáló személyzet csehországi tartózkodásának feltételeit rögzítené. Megbízható értesüléseink szerint az amerikaiak nem akarnak Csehországban adót fizetni katonáik béréből, Prága viszont ragaszkodik ehhez.



Radarellenes éhségsztrájkolók Prágában

Rice az aláírás után kijelentette: - A szerződés közös akaratunk kifejezése a szabad világ megvédésére. Azok a ballisztikus rakéták, amelyek ellen a rakétapajzs nemcsak Csehországot, de a többi NATO-szövetségest is megvédené, nem a képzelet szülöttei." Mirek Topolánek kormányfő szerint az amerikai radarbázis elutasítása legalább olyan súlyos hibának minősülne, mint amikor Csehszlovákia 1948-ban visszautasította az európai országok háború utáni újjáépítését segítő Marshall-tervet.

Prágai lapok: bizonytalan a radar sorsa

Bár a cseh-amerikai radarszerződést már aláírták, de az amerikai radar csehországi sorsa mégis nagyon bizonytalan - véli a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap. "A szerződés aláírásával a radar számára elkezdődött a bizonytalanság időszaka. A cseh kormánynak a képviselőházban nincs meg az elfogadáshoz szükséges 101 szavazata" - jegyezte meg a lap, megemlítve Moszkva tiltakozását is. A radarállomás nem kizárólag védelmi kérdés. Elsősorban annak biztosítéka, hogy Csehország véglegesen horgonyt vetett Nyugaton. Ha még működnek önvédelmi reflexeink, ne utasítsuk el azt a horgonyt, amelyet Amerika most másodszor is - ha már az elsőt, a II. világháború utáni Marshall-tervet elutasítottuk - felajánlott - fejti ki a konzervatív Lidové Noviny. - Aláírták. Az ellenzék és néhány koalíciós képviselő ellenkezése dacára is. A cseh lakosság 70 százalékának akarata ellenére - mutatott rá a baloldali Právo című napilap. - Polgárok! Jegyezzétek meg ezt a dátumot: 2008. július 8. A nemzeti szégyen és árulás napja ez - írja címlapján a kommunista Haló Noviny. A Mladá Fronta Dnes szerint a cseh kormány kommunikációja a lakossággal radarügyben teljesen csődöt mondott. (MTI)
Az ünnepélyes aláírással egy időben ugyancsak a cseh fővárosban tartott sajtótájékoztatót a cseh szocdemek meghívására Prágában tartózkodó Jevgenyij Buzsinszkij tábornok, aki ismét hangsúlyozta, hogy a csehországi és a Lengyelországba tervezett védőpajzs valójában Oroszország ellen irányul. - A fő veszélynek kikiáltott Iránnak nincs politikai, műszaki, de ipari lehetősége sem interkontinentális rakétákat gyártani, s vajon miért támadná meg az uniós tagországokat, amikor külkereskedelmének több mint a felét velük bonyolítja le? - tette fel a szónoki kérdést az orosz katonai szakértő.

 

A szerződés szeptemberben kerül a prágai parlament két háza elé. Washington azt szeretné, ha a megállapodást még a Bush-adminisztráció hivatali ideje alatt, tehát legkésőbb az év végéig jóváhagynák. Prágában az alsóházban nem lesz sima menet. Ott csupán minimális többsége van a kormánykoalíciónak, s a zöldek (SZ) sem egységesek. Néhányan - akárcsak az ellenzéki szocdemek (CSSD) - ügydöntő népszavazást szorgalmaznak, több képviselőtársuk viszont csak akkor hajlandó igennel szavazni, ha a radarbázis a NATO védelmi rendszerének része lesz. A legerősebb kormányerő, a Polgári Demokrata Párt (ODS) és további partnerük, a kereszténydemokrata-néppártiak (KDU-CSL) a parlamenti döntés hívei. A legutóbbi felmérések szerint a felnőtt polgárok csaknem 70 százaléka ellenzi a tervet, a megkérdezettek 18 százaléka viszont úgy véli, hogy a támaszpont megerősítené Csehország nemzetközi tekintélyét és biztonságát.

Tegnap kora este erős rendőri biztosítás mellett több civil szerveződés tüntetett a kormányközi egyezség ellen. A többezres tiltakozó menet a Vencel térről a belvároson át az amerikai nagykövetség épülete elé vonult. A Greenpeace mozgalom hatalmas plakáton hirdette, hogy a kedden történtek után Csehország a nemzetközi terrorista szervezetek egyik céltáblája lesz.

Tekintse meg infografikánkat az amerikai rakétavédelmi pajzs működéséről >>

Éhségsztrájkolók a radar ellen

Lefutott ügynek látszott az amerikai rakétapajzs Csehországba tervezett bázisának telepítése. A cseh kormány áldását adta rá, a közvéleményt nem mozgósította az ügy. Június elején két prágai aktivista viszont elérte, hogy a rakétapajzs újra vezető politikai téma lett. A NOL videósa riportot készített Prágában. >>

Radar-ellenes tüntetés a prágai Vencel téren
Radar-ellenes tüntetés a prágai Vencel téren
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.