Prágában aláírták a cseh-amerikai radarszerződést

Amerikai radarállomás csehországi elhelyezéséről szóló keretszerződést írt alá délután Prágában Karel Schwarzenberg cseh és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter. 

A két tárcavezető tudományos és ipari együttműködési megállapodást is aláírt, amely lehetővé teszi a cseh cégeknek, hogy bekapcsolódjanak az amerikai rakétavédelmi rendszer fejlesztésébe és általában az amerikai katonai fejlesztési projektekbe. Ezt Mirek Topolánek kormányfő mondta újságíróknak, de bejelentését később szóvivője cáfolta. "A kormányfőt rosszul tájékoztatták. Erről a megállapodásról a miniszterek tárgyaltak, de szövege még nincs véglegesítve, ezért nem is lehetett aláírni" - közölte Jana Bartosová.

A radarszerződést kiegészítő megállapodás, amely az amerikai katonák csehországi tartózkodását szabályozná, még szintén nem készült el, aláírására később kerül sor.

A radarállomás része lenne az amerikai rakétapajzs új, közép-európai elemeinek, amelyhez rakétatámaszpont is csatlakozna. Ennek állomáshelyeként Lengyelország, újabban esetleg Litvánia jön szóba. Az amerikai külügyminiszter ezt megerősítette. "Mindenkivel tárgyalunk, aki érdeklődik terveink iránt" - mondta a Cseh Televíziónak adott interjújában.

Oroszország haditechnikai módszerekkel válaszol

Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium.

Oroszország ellenzi, hogy Közép-Európába telepítsék az amerikai rakétaelhárító rakétarendszer egyes elemeit. Ez a terv nemcsak Európa, hanem az egész világ stabilitását és biztonságát is alááshatja - mutatott rá a külügyi tárca, amely csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a "rakétafenyegetések kivédését célzó valós kollektív biztonsági rendszer létrehozására tett orosz javaslatot figyelmen kívül hagyták".

Moszkva szerint nem kétséges, hogy az amerikai hadászati arzenál elemeinek az orosz határokhoz való előrevonását az oroszországi elrettentő ütőerő meggyengítésére használhatják fel. Oroszország ezért megteszi a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy ellensúlyozza a nemzetbiztonságát fenyegető veszélyt - áll a nyilatkozatban, amelyben a moszkvai külügyminisztérium sajnálkozását fejezte ki amiatt is, hogy a kérdésről folytatott orosz-amerikai tárgyalások nem hoztak valós eredményt.

Reagálva a moszkvai figyelmeztetésre Brian Whitman, a Pentagon szóvivője ismételten leszögezte, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer nem irányul Oroszország ellen. "Nagyon világosan értésre adtuk, hogy pontosan mi ellen irányul a rakétavédelmi rendszer Európában. Rendeltetése nem az orosz rakétákkal való szembenállásról szól" - mondta Whitman, hozzátéve, hogy a rendszerre a Közel-Keletről érkező fokozódó feszültség miatt van szükség, amely nemcsak az Egyesült Államok, hanem európai szövetségeseit is érintheti.

Rice szabad világról beszélt

Az amerikai diplomácia vezetője délelőtt érkezett néhány órás munkalátogatásra Prágába, ahol először Topolánek kormányfővel találkozott.

"A szerződés közös akaratunk kifejezése a szabad világ megvédésére. Azok a ballisztikus rakéták, amelyek ellen a rakétapajzs nemcsak Csehországot, de a többi NATO-szövetségest is megvédené, egyáltalán nem a képzelet szülöttei" - jelentette ki Rice a találkozó után tett nyilatkozatában.

Topolánek szerint Csehország a radarszerződés aláírásával jóváteszi azt a hibát, amelyet Csehszlovákia követett el a negyvenes évek végén, amikor elutasította az amerikai Marshall-tervet.

Az amerikai külügyminiszter a keretszerződés aláírása után megtartott sajtótájékoztatón az Egyesült Államok biztonsága szempontjából "kulcsfontosságúnak" minősítette a dokumentumot. Amikor egy laptudósító azt firtatta, vajon az új amerikai elnök is támogatni fogja-e a Bush-kormányzat rakétavédelmi elképzeléseit, Rice kifejtette: a rakétatámadás veszélye egyre nagyobb. Nehezem képzelhető el, hogy az új amerikai elnöknek ne lenne szívügye az Egyesült Államok védelmi képességeinek erősítése.

A külügyminiszter egy kérdésre válaszolva derűlátásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy sikerül a radarszerződést elfogadtatni a cseh parlamentben. "Bízom a képviselők felelősségtudatában, abban, hogy végül is megszavazzák. Receptem azonban nincs arra, hogyan kellene ezt elérni" - toldotta meg Schwarzenberg.

Tüntetések

Condoleezza Rice prágai látogatását a radartelepítés ellenzői tüntetésekre használták ki. A Greenpeace környezetvédő mozgalom aktivistái tiltakozásuk jeléül már kora reggel egy hatalmas, áthúzott rakétát ábrázoló plakátot szereltek fel az egész belvárosból jól látható Moldva-parti Letná dombon, ahol az ötvenes években a Sztálin szobor állt.

"Az amerikai radarállomás Csehországot a nemzetközi terroristák céltáblájává teszi. Ezért határozottan ellenezzük az amerikai katonai berendezés Csehországba telepítését" - közölte újságírókkal a Greenpeace szóvivője.

A szerződés aláírása után egy tucatnyi anarchista a külügyminisztérium épülete előtt is tüntetett. Egy általuk eldobott paradicsom állítólag Schwarzenberg külügyminisztert vagy annak testőrét is eltalálta. Az anarchisták vulgáris jelszavakat skandáltak az amerikai külügyminiszter távozásakor is.  

A radarállomást leghatározottabban ellenző, Nemet a támaszpontokra elnevezésű pacifista mozgalom este hatra nagygyűlést hívott össze a Vencel térre, ahonnan a résztvevők az amerikai nagykövetség elé vonultak, ahol éppen ünnepi fogadás zajlott.

"Szeretnénk, hogy vacsora közben meghallják: a cseh lakosság 70 százaléka nem ért egyet a radarállomással" - nyilatkozott újságíróknak Jan Tamás, a mozgalom egyik irányítója. Egy keddi telefonos felmérés szerint a megkérdezettek 48 százaléka azt szeretné, ha a parlament a szerződést elutasítaná. Jóváhagyását 34 százalék támogatja.

Az amerikai radarállomást jelenleg nemcsak a cseh lakosság többsége utasítja el, de a parlamentben sincs meg az elfogadáshoz szükséges többség. A szociáldemokrata-kommunista ellenzéken kívül ugyanis a koalíciós zöldek képviselőinek többsége is elutasítja az amerikai radar csehországi telepítését. A zöldek ugyanakkor azt szeretnék, ha a dokumentum ratifikációjára a parlamentben csak az amerikai elnökválasztás után kerülne sor.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.