TDF: francia szakaszgyőzelem és sárga trikó

Egy hosszú szökés után a francia Samuel Dumoulin nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát, míg összetettben honfitársa, az ezúttal harmadik Romain Feillu vette át a vezetést a spanyol Alejandro Valverdétől.

A Saint Malo és Nantes közötti 208 km-es etapot egy kínos közjáték is megzavarta, ugyanis egy kisebb csoport 58 kilométerre a céltól megállította az élen haladó négy szökevényt, s csak azután engedték tovább őket, hogy Christian Prudhomme versenyigazgató beszélt velük. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi ellen akartak protestálni a rendzavarók, de egyik zászlójukon egy Nicolas Sarkozy francia államfőre vonatkozó szlogen volt.

A szakaszgyőzelemért megharcoló négy kerekes már az etap elején meglógott a karavántól, amely az utolsó 15 km-en három bolyra szakadt bukások miatt. Emiatt riválisaival szemben közel 40 másodperces hátrányba került a végső győzelemre is esélyesnek tartott, az idei Giro d,Italián második olasz Riccardo Ricco.

3. szakasz, Saint Malo-Nantes, 208 km:
1. Samuel Dumoulin (francia, Cofidis) 5:05:00 ó
2. William Frischkorn (amerikai, Garmin Chipotle) azonos idővel
3. Romain Feillu (francia, Agritubel) a.i.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Feillu 13:27:05 ó
2. Paolo Longo Borghini (olasz, Barloworld) 35 mp hátrány
3. Frischkorn 1:42 p h.

Kedden Cholet-ben 29 km-es egyéni időfutam vár a mezőnyre.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.