Kegyelmet kapnak a kisstílű drogfutárok Ecuadorban

Az ecuadori alkotmányozó gyűlés úgy határozott, hogy kegyelemben részesíti azokat a drogfutárokat, akiket kis mennyiségű kábítószer csempészése miatt ítéltek el. Az adatok szerint 15 magyar kábítószercsempész raboskodik latin-amerikai börtönökben, közülük a legtöbben ecuadori fegyintézetekben.

A kegyelemről pénteken döntött a quitói alkotmányozó gyűlés, amely a kongresszus működésének tavalyi felfüggesztése óta a törvényhozói jogköröket gyakorolja. Az intézkedés nyomán több száz bebörtönzött kábítószercsempész nyerheti vissza szabadságát.

Ernesto Pazmino, az ecuadori kirendelt védők hivatalának igazgatója szerint a kormány már hétfőn hozzálát a kegyelmi kérvények elfogadásához és az érintett rabokat 30 napon belül elengedik. A kegyelem azokra az öszvéreknek is nevezett drogfutárokra vonatkozik, akiknél legfeljebb két kilogramm kábítószert találtak, büntetésük legalább 10 százalékát már letöltötték vagy egy éve ülnek rács mögött, és nem visszaeső bűnelkövetők.

Az intézkedést Rafael Correa Delgado elnök javasolta tavaly a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok megújításával együtt. Indoklásában abszurdnak nevezte, hogy egy kisstílű drogfutárt több mint 10 év börtönre ítéljenek mindössze 100 gramm kokain becsempészése miatt. A jelenlegi ecuadori "drogtörvények" Correa megfogalmazása szerint az Egyesült Államok nyomására születettek, és nem tesznek különbséget a nagy tételben csempészők és a megbízásukból a határon pénzért, kis mennyiségű drogot áthozók között. Az ecuadori elnök nem titkolta személyes érintettségét az ügyben: apja, akit 9 éves korában veszített el, 3 évet ült börtönben drogcsempészés miatt az Egyesült Államokban.

A Külügyminisztérium áprilisban arról számolt be, hogy egyre több magyar drogfutárt fognak el Dél-Amerikában. Akkor 15 magyar kábítószercsempész volt latin-amerikai börtönökben, közülük a legtöbben ecuadori fegyintézetekben sínylődtek. Legutóbb június 8-án térhetett haza Ecuadorból magyar drogfutár, miután diplomáciai közbenjárásra, súlyos betegségére tekintettel elnöki kegyelmet kapott a dél-amerikai országban.

(MTI)

Rendszeres pénzküldemény nélkül aligha élnék túl a börtönt
Rendszeres pénzküldemény nélkül aligha élnék túl a börtönt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.