De a poénok nem jönnek, ehelyett Brendel Mátyás halál komolyan nekiáll kivesézni Che úgymond "hibáit", valós bűneinek egy szelektív részét, hogy az egész rémálmot megengedő környezetbe ágyazva, nettó "idealizmusként" leírva mentegesse. Márpedig erre a mentegetésre nincs mentség.

A cikk sem arra nem ad - hiszen nem is adhat - választ, hogy egy mai szocdem vagy liberális (!) mit "vállalhatna fel" Che politikájából (a kivégzéseket? a lágereket? a sztálinista iparosítást? a kíméletlen fegyveres gerillaharcot?), sem az nem derül ki, miért kreál Gyurcsány Ferencből egy az "idealista" Che és a "praktikus" Castro elegyéből összeálló figurát. Magyarázatnak kicsit kevés, hogy Gyurcsány reformjainál "olyan gazdasági változásokról volt szó, amelyek a társadalmat, az embereket is meg akarták változtatni", hiszen parlamentáris demokráciában a legtöbb változás (adó- és szociális törvények, munkajog, KRESZ stb.) "fentről jön", és értelemszerűen kihat a társadalomra. Ettől még lehetőleg ne mossuk el a határvonalat egy bolsevik diktatúra emberkísérlete és egy demokratikusan megválasztott kormányfő reformigyekezete között - ilyet eddig csak szélsőjobbos lapokban láttunk, és ott sem találtuk viccesnek.

Gyurcsány személye eleve csak ürügynek tűnik fel a szerző számára, hogy hoszszan, puha kritikával fejtegethesse, miért tartja "túl idealistának", "túl egyenesnek" a kubai kommunista companerót, akinek "hibája az volt, hogy ezt ráerőltette a társadalomra, akárcsak a történelem korábbi szereplői". És ez csak egyetlen jelentős nonszensz a sokból: az eleve emberellenes ideológiára alapuló kommunista rezsim létrejötte, mint egy személy (vagy több személy) "hibája". Mintha ezt a fajta egyén-, szabadság- és tulajdontagadó rendszert be lehetne másképp is vezetni.

A cikkben "idealizmusa" okán Che minden bűne relativizálódik: a gerillaharc során állítólag nem ölt meg civileket, de ha igen, az sem gond, hiszen "...a gerillaharc: háború. Háborúban pedig az ellenség megölése legális". És mi van azzal az apró, lényegtelen szemponttal, hogy a Batista-rezsim ellen harcoló kommunista gerillák egy még súlyosabb, totalitárius rendszert akartak és tudtak bevezetni? És ha a szerző szerint a kubai tömeges kivégzések erkölcsileg nem legitimálhatók (mert valóban nem), akkor miért kell előtte hosszan fejtegetni, hogy "...a halálbüntetés ekkor legális volt Kubában, tehát formális jogi szempontból ez rendben lenne. Ennek megítélése mégis igen összetett." Náci háborús bűnöknek is hasonlóan hosszú, árnyalt, elemző bekezdést szánna a szerző?

Nem, Chere nincs mentség. A hős gerilla saját szavaival élve maga is "hideg gyilkológéppé" vált, amilyennek szerinte a kommunista forradalmárnak lennie kell. Parancsára csak 1959 és 1962 között négyezer embert (keresztényeket, melegeket, másképp gondolkodókat) végeztek ki Kubában, közülük ő maga több százat lőtt főbe, 14 éves gyerekeket is. Kedvenc kivégzési módszere az volt, hogy a székhez kötözte, megfojtotta, majd arcon lőtte áldozatait. Szerencsére Brendeltől megtudjuk, hogy személyes aszkézise az, ami hitelesíti Chet: "kevéssel beéri, de szorgalmas", sőt: "bérkocsiját csak állami feladatokra használta, amikor felesége bevásárláshoz igénybe vette, akkor ezt megtiltotta". Le a kalappal.

Hasonló szerecsenmosdatás olvasható ki Hegyi Gyula cikkéből is (Kuba - szociáldemokrata jövő? - Népszabadság, jún. 9.). Ennek az írásnak a kommunizmusmentegetését viszont súlyosbítja, hogy a szerző szocialista EP-képviselő. Egy magyar demokratikus párt európai reprezentánsáról van tehát szó.

Ez az írás szinte teljesen értelmezhetetlen, ugyanis a szerző szocdemesedő változást javasol Kubának (de csakis belülről, fokozatosan, úgy, hogy megmaradjon minden népi vívmány), miközben minden sora arról szól, hogy Kuba már ma, kommunistán is vállalható. Ezt a meglátását, amellyel elegánsan átlép a közel fél évszázada uralkodó kommunizmus áldozatain, remélhetőleg elküldte a kubai népnek is, amely nyilván hálás lesz azért, hogy a szerző továbbra sem szabadságot és jogállamot, csupán másfajta szocializmust kínál neki.

Kevésbé szórakoztató dimenziója ugyanis a cikknek, hogy az MSZP brüsszeli/strasbourgi embere a szocdem/szocialista utat a kommunista berendezkedés egyfajta modernizált, 2.0-ás verziójának tartja - csakúgy, mint számos 89-es "rendszerváltó" MSZP-s, akik azt hitték, a "demokratikus szocializmus" nem más, mint egy korszerűsített pártállam, nevezett párt vezető szerepével vagy legalább markáns jelenlétével. Hát, nem az. Van itt is egy apró, jelentéktelen választóvonal: a rendszerváltás. Lehet (és persze legyen) békés a kubai átmenet, de ehhez nem lassú, menedzselt "szocdemesítés", hanem teljes rendszerváltás kell. Szabad, demokratikus parlamenti választások. Garantált joguralom, az egyén életének és tulajdonának alkotmányos védelme. Az összes politikai fogoly elengedése. Aztán majd a nép dönt, hogy konzervatív, liberális, nacionalista vagy szocdem pártra szavaz-e.

"Európai értelemben vett" szocdem képviselőtől érdekesen hatnak az olyan kitételek, mint például "a kubai kísérlet jelentősége", az a "lenyűgöző hatás", amit ez a valójában "nemzeti forradalom" gyakorolt. Még érdekesebb azzal védeni a forradalom utáni folyamatos terrort (Hegyi szerint: "súlyos megtorlásokat"), hogy előtte polgárháború volt, különben is, ezek a szakállas fiúk "külsőre jobban hasonlítottak a magyar 1956 hőseihez". Miért kell hazai használatra pesti srácokat faragni Castróékból? Még sincs elég érve a kubai szocializmus mellett? És miért gond, ha a floridai emigráció beszáll a rendszerváltásba? Csak nem osztja Hegyi is a "bosszúálló, fasiszta ellenforradalmárokról" szóló őrületet?

Egyébként már a nyugati baloldal is kezd végre lejönni a Kuba-tripről, nehéz elhinni, hogy Hegyi elhiszi a rezsim hazug propagandáját. Nyugati médiabeszámolók és emigrációs források szerint a kubai egészségügy maga a katasztrófa, a kórházak elképesztő állagúak, nincs elég gyógyszer, a HIV-fertőzötteket kiközösítik (a melegeket mindig is üldözték). Az államosított iskolákban politikailag ellenőrzik, megfigyelik a diákokat. Nincs egyenlőség, vannak, akiknek van dollárjuk, mások nagyon kevés pesóból tengődnek - jó, most vehetnek belőle mobilt meg számítógépet. A titkosrendőrség mindenható, üldözik az ellenzéket és a független sajtót. A kivégzések ritkultak, de az Amnesty International szerint még mindig negyven polgárra vár a halálbüntetés. A kommunizmus fekete könyve szerint 1959 óta 15-17 ezer embert lőttek agyon, és százezernél több kubai volt kénytelen megismerkedni a táborokkal, börtönökkel.

"Merjük kimondani: a kubai forradalomnak vannak maradandó vívmányai" - írja a bátor szerző, aki nyilván kikérné magának, ha valaki a Pinochet-rendszer emberi jogi bűneit relativizálná azzal, hogy egyébként fellendült rezsimje alatt a chilei gazdaság (ami Kubával ellentétben még igaz is). Vagy ott vannak a Harmadik Birodalom autópályái, a szinte teljes foglalkoztatottság és hasonlók. Az idehaza Che Guevarát és a válogatott latin-amerikai diktátorokat népszerűsítő (Chávez és a szocializmus - Népszabadság, 2007. febr. 21.) szocialista képviselő-publicista egyébként már európai színtéren is coming outolt: 2006-ban "sajnálatosnak" nevezte, hogy az Európa Tanács elítélte a kommunizmust (pontosabban egy felemás határozatban megkövette annak százmillió áldozatát).

Ez így nem megy. Az MSZP-nek el kell döntenie, mi a terve Hegyi Gyulával, a demokratikus baloldalnak pedig el kell döntenie, hajlandó-e "idealizmus" címszó alatt relativizálni, elnézően megbocsátani azt, ami megbocsáthatatlan?

A szerző A Hírszerző.hu vezető szerkesztője

- Elnézést, odaállhatnék én is? Ami itt kinn van, az már elviselhetetlen!