Olyankor a hatvanéves férfi elfehéredő ököllel szorítja a széke karfáját, türtőzteti magát, hogy föl ne ugorjon. Két éve, amikor megválasztották, azt mondta, történjen bármi, nem emeli fel a hangját. Mit szólna hozzá a falu, ha üvöltözés hallatszana ki a polgármester irodájából?

Aznap egy középtermetű fiatalasszony volt az utolsó ügyfél. Majdanics László megkérdezte, mit tehet érte.

- Nagyon kérem, adjon valami munkát - mondta halkan a nő. - Akármit. Megháborodok a négy fal között.

Az asszony Selyemné Gömöri Rita néven mutatkozott be. Elmondta, hogy Miskolcról költözött a faluba, korábban az iskolai büfében dolgozott, de volt pultos és bolti eladó is. A gyerekek születése óta nem talál munkát magának. Nyolc éve keres. Közben szerzett eladói és boltvezetői képesítést, tett angolvizsgát. A faluban végigjárta az összes üzletet és kocsmát, de mindenhol megvolt az állandó személyzet. Ajánlották, vegyen bérbe egy büfét, de ahhoz nem volt bátorsága. Egy időben Miskolcra járt, "polcfeltöltő" volt egy nagyáruházban, de csak hetente kétszer kellett menni, és a vasúti bérletét sem fizették ki.

- Délelőtt tízre elfogy otthon a kerti munka - folytatta az aszszony. - Akkor átjön a barátnőm egy kávéra, délig ülünk a csésze fölött, várjuk, mikor jön haza a gyerek az iskolából. Telik egyik nap a másik után, én meg szétrobbanok a tehetetlenségtől.

Majdanics László két hívással kiderítette, hogy a településüzemeltetési kht.-nál épp vízóraolvasót keresnek. Selyemné hétfő reggel beállt a vízórákat olvasni. Néhány héttel később a polgármester megkérdezte, hogy vált be az új munkaerő. Csupa jót mondtak róla. Akkor behívatta az asszonyt. Mintha kicserélték volna, szinte ragyogott az életkedvtől.

- Van egy újságom magának, Rita - mondta a polgármester. - Élelmezésvezetőt keresünk a konyhára. Tervezés, könyvelés, háromszáz adag étel, nyolc dolgozó. Mit szól hozzá?

Selyemné levegő után kapkodott, majd azt mondta, meg sem fordult a fejében, hogy valaki ilyen bizalommal legyen iránta. Ennek egy éve. Majdanics László nem sokkal később már meg is feledkezett róla, hiszen a konyhán rendben mennek a dolgok, az önkormányzat pedig azóta több mint száz embert vett fel. Közben kellett néhány nehéz döntést hoznia.

Amikor például építőipari szakmunkásokra volt szüksége, találkozott néhány régi ismerőssel. Az évek óta segélyből élő egykori kőművesek és festők közül nem egy úgy nézett ki, mint egy alkoholista.

- Köszönöm, Laci, hogy rám gondoltál - az ötven fölötti szobafestő hosszan kereste a szavakat, végül kibökte: - Tizenöt éve nem álltam létrán. Én már nem tudok dolgozni. Nézd, hogy remeg a kezem.

- Majd meglátjuk, hogy akkor is remeg-e, ha a második réteget fölkented a falra - válaszolta Majdanics László. - Elhiheted, hogy láttam néhány festőt, és pontosan tudom, hogy kire van szükségem.

Két hét múlva, amikor az első épületből levonult a brigád, a festést annyival nyugtázta: ugye mondtam, hogy meg tudod csinálni...

Majdanics László igényes ember hírében áll. Mikor a polgármesteri irodát átvette, raktárba vitette az elődje után maradt régi berendezést, és évszázados antik bútorokkal rendezte be a szobát. "Az utolsó darabig minden az enyém, polgármesteri igényeimre egyetlen fillért sem költött a falu" - siet leszögezni, ha valaki rácsodálkozik a fényűző berendezésre.

A tiszalúci polgármester építési vállalkozóként alapozta meg egzisztenciáját. Ötvennyolc évesen azt mondta, mindene megvan, nem vágyik már semmi olyasmire, amit pénzért megvehet. De izgatta a feladat: újjá tudna-e építeni egy nem túl jó hírű, részben romák lakta, hatezer lakosú, nyolc kilométer hosszú falut?

Az utóbbi két évben korábban soha nem látott volumenű közmunka indult a településen. Épült egy új tér, megújult sok park. Az utcabútorok és játszóterek előállítására külön faüzem alakult, közben vendégházzá alakították a régi óvoda üresen maradt vízparti épületét. Kiültettek kétszáz díszfát és sok-sok ezer virágot.

- Tavaly száz, az idén eddig 118 embert vettünk fel különböző közcélú és közhasznú programokra - összegzi Csordás László, a polgármesteri hivatal közmunkaszervezésért is felelős osztályvezetője. - Tiszalúcon több mint négyszáz ember él rendszeres segélyből. Jelentkezőkből nincs hiány, az emberek szívesen jönnek. A mostani munkások között akad börtönviselt ember, otthonát elveszített hajléktalan, családos fiatal és egyedül élő özvegyaszszony, roma ember és nem roma. Az egyetlen szempont az, hogy ki akar tényleg dolgozni. Időnként fölveszünk olyat is, aki igazából nem akar, de jelentkezett valamiért. Az ilyeneket olyan helyre osztjuk be, ahol szem előtt vannak, ha ez nem elég, megválunk tőlük.

Szabó József hálás a bizalomért. A tetovált vállú férfi áprilisban szabadult a börtönből, ráadásul nem is az első összeütközése volt a törvénnyel. Ózdon segédmunkás volt a kohászati üzemben, Miskolcon betanított csontozó a húsiparban. Garázdaságért egy év tíz hónapot kapott. Börtönviselt, szakma nélküli emberként nem sok esélyt adott magának, de azért jelentkezett a hivatalban. Nem titkolta, honnan jött, de hozzátette, szeretné rendesen felnevelni négy gyermekét. Május 14-én azt mondták neki, ha komolyan gondolja, beállhat kaszálni.

- Minden hó végén egy hónappal hosszabbítják meg a szerződésünk - mondja az ugyancsak kaszásként dolgozó Balogh Ernő. - Most megkaptuk a júliust, és ennek örülünk. Szakma nélküli, 39 éves cigány ember vagyok, nem kapkodnak utánam a cégek. Abban bízom, hogy lesz közmunka jövőre is, azután is, meg azután is. Amíg lesz, addig jó.

A templom előtti téren a közmunkások sárga mellényében virágot gyomláló Kolett Attiláné a gyűjtögetésről beszél. Közmunkásként pénzt gyűjt a tél átvészeléséhez szükséges negyven mázsa tüzelőre, hat hónapos szerződésével még egy fél évet hozzátesz a nyugdíjhoz szükséges igazolt éveihez. Az asszony, aki korábban takarítóként dolgozott a vasúton, a kilencvenes évek közepe óta szociális járadékból
él, maholnap hatvanéves, de a nyugdíjfolyósítónál csupán húsz évét tartják számon.

- A közmunka szerint zajlik az életünk - mondja Laczkó Jánosné 58 éves özvegyasszony. - Az idősebb asszonyokat virágot ültetni, parkot gondozni osztják be. Tavasztól őszig virágzik az egész falu. Nem gondoltam, hogy ez ilyen szép és fontos munka is lehet. Tavaly novemberben nem én voltam az egyetlen, aki megkönnyezte a közmunka utolsó napját. A tél nagyon nehezen telt fölöttünk. Nálunk a közmunka szezonját hozza a tavasz. Alig vártuk, hogy nyíljanak a virágok, jöhessünk újra.

Nem várnak ölbe tett kézzel az isteni segítségre