Megmozdulás a Kincsem parkért

Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület vasárnap tartotta figyelemfelkeltő megmozdulását annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ne adja el a Kincsem parkot. Az eseményen mintegy 150 ember vett részt.

A résztvevők élőláncot alkotva hívták fel a figyelmet arra, hogy ne adják el a Budapest központjában lévő lóversenypályát.

Horváth Zalán, az egyesület titkára elmondta, hogy a rendezvény célja: felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy az MNV végzetes döntésre készül. Hozzátette, hogy ez az utolsó, lóverseny rendezésére alkalmas pálya Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy a pályán három éve mintegy hárommilliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre, és az eladás után, amennyiben nem rendeznek több versenyt a pályán, ez a beruházás értelmét vesztette.

86. Magyar Galopp Derby: sorozatban ötödször nyert német ló

Sunny Sun nyerte a Kincsem Parkban vasárnap megrendezett 86. galopp Magyar Derbyt, ezzel sorozatban ötödször győzött német ló a versenyen. A hároméves mén 2:26.1 perces pályacsúccsal, öt hossz előnnyel haladt át elsőként a célvonalon a szintén német Prometheust és Over Play-t megelőzve. A Derby történetében 35 éve nem nyert kanca.

A Derby a hároméves lovak legnagyobb eseménye. A 2400 méteres, klasszikus gyeppályás futamban a mének 57, a kancák pedig 55,5 kilogrammot visznek a hátukon.

A 11 millió forint összdíjazású futam mellett további tíz verseny szerepelt a programban.

Kilencből kilenc: Overdose továbbra is verhetetlen

 Kilencedik galoppversenyén sem talált legyőzőre Overdose, a hároméves magyar mén. A szakmai berkekben csodalóként kezelt négylábú ezúttal Hamburgban, Andreas Suboriccsal a nyergében nyert, magabiztosan. Overdose - amelynek értékét több mint egymillió euróra becsülik azok után, hogy egyévesen 3000 euróért vette meg gazdája - legközelebb augusztusban, Baden-Badenben, az Arany Ostor Nagydíjon áll rajthoz.

Lázár Zoltán és a csapat is ezüstérmes lett Aachenben

Lázár Zoltán és a Lázár, Dobrovitz József, Juhász László összeállítású csapat is ezüstérmet szerzett a négyesfogatok között az aacheni nemzetközi fogathajtó versenyen. Egyéniben a holland Ijsbrand Chardon, csapatban pedig szintén a holland trió diadalmaskodott. (forrás: MTI)

Kincsem Park
Kincsem Park
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.