Kullancsveszély - védőoltás nélkül

- Botrány - így kommentálta a kialakult helyzetet Feller Antal, a legnagyobb gyógyszer-nagykereskedelmi cég, a Hungaropharma Zrt. kereskedelmi igazgatója, hogy az egész országban kifogyott a kullancs elleni védőoltás. Pontosabban az agyvelő- és agyhártyagyulladástól védő vakcina. A vezető szerint legfeljebb év végén várható újabb szállítmány. -

A hiányt leginkább az okozza, hogy a Magyarországon forgalomban lévő kétféle készítmény támogatása megváltozott, a gyártók pedig a korábbi évek forgalmát alapul véve gyártják le a következő esztendőre való mennyiséget. Ez viszont most kevés, a gyártók kapacitása már foglalt - mondja Feller Antal. Igaz, a hiány leginkább ott okoz gondot, ahol az ismétlőoltást akarták volna elvégezni, hisz a védettség kialakulásához egy-két hónap kell. Akik nem gondolkodtak előre, a nyári túrákon már csak mechanikus eszközökkel és megfelelő öltözékkel védekezhetnek. A megbetegedések közül a Lyme-kór a leggyakoribb, ami antibiotikummal gyógyítható. A vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás esetén a gyógyszeres kezelés nem minden esetben biztosít teljes gyógyulást, ezért fontos a megelőző védőoltás-sorozat.

Az óvatosság pedig most nem csak vaklárma: jelentősen, 65 százalékkal nőtt tavaly a kullancs okozta agyvelő- és agyhártyagyulladásos megbetegedések száma az előző év adataihoz képest Magyarországon. Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint Közép-Európában az elmúlt években 10 százalékkal nőtt a kullancsveszélyes területek nagysága, Magyarországon pedig Budapest, valamint Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megye tartozik a legfertőzöttebb területek közé. A globális felmelegedés miatt az egyre enyhébb telek miatt Európában és Magyarországon is egész évben aktívak a kullancsok.

A szakember szerint tévhit, hogy a vérszívók csak fentről, fákról és bokrokról leesve kerülhetnek az emberekre és az állatokra, ugyanis egyes kullancsfajok alulról másznak fel.

- A védekezés dacára kutyáikat érheti fertőző kullancscsípés. A vérrel szívott kifejlett kullancs szakszerű eltávolítására legyen a házi patikában, a hátizsákban kullancseltávolító kanál és egy műanyag filmes doboz. A kullancs laboratóriumban vallatóra fogható, hogy milyen kórokozóval fenyeget - részletezi Kapiller doktor.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.