De itt vannak. Bírósági tárgyalóterem előtt, alakulótéren, cigányok lakta falvakban figyelmeztetésként felsorakoznak: egyenruhában, harci alakzatban, fenyegetően. Ahogy ezt teszik - kevésbé rendszeresen és támadóan - a Gój Motorosok is. Ami a gárda gyalogosan, sokszor ugyanaz a Gój Motorosok csapata több százszor két keréken. Ez a fogó egyik ága. A másikon látom például az egri Markoth kórház működtetése magántulajdonba adásának jogi blokád alá helyezését. A párhuzam nem elvont: valóságos kapcsok is egybefogják a harapófogó szárait, bár kétségtelen, az egriek harca nagyrészt rendezett.

A képlet hasonló a harapófogó mindkét ágán. Egy nagy és erkölcsi természetű igazságot és erőt helyeznek mindig szembe a joggal, amely védelmet ad egy kisebbségnek. Az azonos nemű embereket szeretőknek éppen ma például azt, hogy felvonuljanak a maguk örömére, mások szórakoztatására. Kérdés, hogy bántatlanul tehetik-e. A heteroszexualitás természettörvénye ugyanis sokak szerint erősebb az ember alkotta jognál. És ők maguk is erősebbek. Meg akarják mutatni.

A Magyar Gárda ügye tűnik a jogállamiság védelme szempontjából a legegyszerűbbnek. A nevet viselő egyesület feloszlatását ugyanis már maga az ügyészség is kezdeményezte. A náci egyenruhára emlékeztető öltözet, a nyilaszászlót idéző lobogó, a fegyver nélkül felvett hadi alakzat nemcsak az átlagos jó ízlést hökkentette meg, hanem a törvényességre felügyelő szervezetet is. De óvatosnak kell lenni. Az ügyészséget ugyanis nem az késztette lépésre, hogy a gárda felvonul Olaszliszkától a budapesti nyolcadik kerületig mindenhová, ahol késztetést érez a "cigány bűnözők" elrettentésére, a veszélyeztetett "magyar lakosság" megsegítésére. Ezt jog szerint megtehetik. A baj egyelőre annyi, hogy kulturális és hagyományőrző egyesületként jegyezte be magát, de erődemonstrációi legfeljebb egy olyan hagyománnyal érintkeznek, amelynek ápolása végképp törvénybe ütközne.

Egyébként bárki bejelenthet bárhová bakancsban trappoló, falusi utcák porát arcokba verő menetelést, a rendőrségnek nincs módja azt nem engedélyezni.

És aki nem érintett, az sem gondolhatja komolyan, hogy a folyvást gyarapodó csapat akciórádiusza a romák lakta területekre korlátozódna.

Egyelőre igen. A szervezet alelnöke, Bíber József Tibor nemrég a HVG-ben fejtette ki, hogy felfogásuk szerint sem az egyenruha, sem a bakancs viselését nem lehet megtiltani. Nem a Magyar Gárda szít polgárháborús hangulatot, mert az csak reakció a lincselésekre, a tömegverekedésre, a bűnözés elterjedésére, a lakosság terrorizálására. Szerinte ma Magyarországon a cigánykérdés megoldatlan. S mivel az állam nem is tudja megoldani, ők vállalják ezt.

A Jobbik (és a Magyar Gárda Egyesület) elnöke, Vona Gábor a Meleg Méltóság Napja kapcsán simán csak egy óriásit buzizott. De a Jobbikról tudjuk, hogy a megjelölt ellenségek száma a baloldali és liberális mezőnyben a végtelenhez közelít. Ahogy így a gárda lehetséges célpontjaié is.

E hét közepén pedig megerősödhetett az a benyomás, hogy a provokatív nevű Gój Motorosok félelmetesen dübörgő csapata a gárda valamiféle - szervezetileg persze különálló - elit alakulata volna. Erre vall, hogy demonstrációt hirdettek Olaszliszkára, az ottani romák által halálra vert tanárember ügyének kihelyezett bírósági tárgyalására. A front, amit nyitottak, nem ideiglenes. Házat is vettek a településen, ahol a lakosság harmada roma. A motorosok úgy érzik, jelen kell lenniük. Ahogy a gárda, ők is a rendfenntartó szerep átvételét demonstrálják. A két csoport azonban korántsem azonosítható.

Feltűnő például, hogy a motorosok a köztársasági elnökhöz intézett márciusi kiáltványukban sokkal differenciáltabb nyelvet használnak, mint a gárda vezetői szoktak: "Hárommillió magyar ember él szegénységben, s az egymillió legszegényebb, melynek nagy része cigány, döntően kétmillió szegény javaiból él. Miért nem halljuk meg a kétmillió szegény ember fájdalmát, amely ma már lassan valóban gyűlöletté fokozódott? Miért nem hisszük el, hogy hazánkban is kialakulhat a szegények háborúja, amelyet a politika természetesen könnyen etnikai háborúnak állíthat be? Pedig ez az eljövendő háború csak a létért való küzdelem.

Az első lépések egyike lehet minden magániskolába, annak minden osztályába egy-egy cigány gyermeket felvenni, 10-15 család vállalhatná egy-egy gyermek taníttatását."

Ez a szöveg, ha talán naiv is, nem fejbe verően rosszindulatú. Igaz, az sem véletlen, hogy a motorosok által a kiáltvány átadására felkért öttagú bizottságban ott volt Pörzse Sándor újságíró, a Magyar Gárda egyik alapítója. Idetartozik, hogy évi három közösségi ünnepük egyike Horthy Miklós kenderesi sírjának meglátogatása.

És az is egyértelmű, hogy a Gój Motorosok a maguk géperő-demonstrációikkal soha nem jobboldali orgánumok vagy szervezetek ellen vonulnak fel, s hogy legfőbb eszközük a félelemkeltés.

Nem jó ott lenni, ahol ők vannak, ha nem tartozik közéjük az ember.

Ha a gárda és a motorosok a jogállamiságra rátátott harapófogó dinamikus, mozgó ága, akkor a HospInvest-ügyek és a Szerencs-térségből indult "polgármester-lázadás" érzékelteti a másikat, a stabilabbat, egyben összetettebet is.

A legutóbb az egri, illetve a kazincbarcikai kórház működtetésének jogát pályázaton elnyerő HospInvest elleni aktív és paszszív rezisztencia természetes érdekküzdelemnek mutatja magát. A magántulajdonos az egészségügyben szokás szerint oly nagy ingerültséget kiváltó külső racionalitást, kontrollt vinne a rendszerbe, amit belülről úgy élnek meg, hogy több lesz a munka, netán kevesebb az állás. Ebből nem kérnek. A hivatkozás mindig a betegek érdeke, az esetek jelentős részében nyilván őszintén. Közelebbről tekintve már kevésbé látszik észszerűnek a háború. A HospInvest szerződésben vállalta, hogy mindenkit tovább foglalkoztat, míg például egy másik komoly tenderező, a Debreceni Egyetem eleve 200-250 fő leépítését tartotta szükségesnek. De a HospInvest elleni megmozdulásokban kevéssé szokott látszani a direkt ráció. Viszont a baloldali érdekkörhöz sorolják őket. Ezzel függ össze nyilvánvalóan, hogy az egri kórház dolgozóinak a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kínált és ad segítséget. A jogi konstrukció, amellyel harcolnak, valóban szellemes. Ha a dolgozók túlnyomó többsége nem írja alá a szerződését a privát céggel, tehát nem adja fel közalkalmazotti státusát, akkor a HospInvest nem tudja működtetni a kórházat. S mivel nem alkatrészgyárról van szó, ahol talán be lehet várni a termelés beindításával a helyzet normalizálódását, a tömeges aláírás-megtagadás lehetetlenné teszi az új tulajdonos dolgát. Hiába szerzett jogot a HospInvest, ténylegesen elveszik tőle azt.

Miközben az ember tartózkodóan ugyan, de tisztelettel elismeri a jogi konstrukció erejét, érdemes a Nemzeti Jogvédő Alapítványra is vetni egy pillantást.

Alapító okirata szerint a szervezet elsődleges célja "hogy jogi segítséget nyújtson a Magyarországon vagy a világ bármely táján élő magyar nemzeti közösség azon tagjainak és szervezeteinek, akiket és amelyeket nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásuk, világnézetük vagy a magyarság érdekében kifejtett tevékenységük miatt emberi, állampolgári vagy alkotmányos jogokat érintő bármilyen jogsérelem, illetve hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akikkel, illetve amelyekkel szemben a fentiek miatt törvényhozói vagy törvénykezési - különösen büntetőjogi, szabálysértési vagy polgári jogi felelősség megállapítását célzó - eljárást indítottak".

E szerint tehát nem lenne dolguk az egri Markoth Ferenc kórházzal.

Akkor sem tudjuk a HospInvest kórházműködtető vállalkozását a fenti eszmék alá rendelni, ha végigtekintünk mindazon ügyeken, amelyeket - honlapjuk szerint - a nemzeti jogvédők a legfontosabbnak tartottak.

Idetartozik a 2006-os tüntetések áldozatainak jogi képviselete, a Lelkiismeret 88 csoport ügye, a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításának kérdése, Képíró Sándor védelme, aki ellen a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája a budapesti katonai főügyészségnél indítványozott felelősségre vonást, a Ságvári Endre megölése miatt csaknem fél évszázada kivégzett csendőrnyomozó, Kristóf László felmentése. Idetartoznak Budaházy György perei... és az egri Markoth Ferenc kórház. Ha valaki azt gondolná, hogy itt az ápolónők állása vagy fizetése a tét a jogvédők számára, minden bizonnyal téved. (Amivel nem azt mondom, hogy mindenki, aki az egri status quo fenntartásáért harcol, politikai és nem egzisztenciális érdekei vagy szakmai meggyőződése szerint cselekszik.)

A HospInvest szabályosan megnyert egy pályázatot, ám az eredményt politikai természetű jogi blokád alá helyezték. Jogszerűen, egyben a joggal való visszaélés benyomását keltve.

Ahogy sem a gárda, sem a motorosok nem követnek el jogszerűtlenségeket. És mégis: minden mozdulatuk a jogállamiság, a jogbiztonság elve ellen szól. Az ellen, hogy a jogra, az államra hagyatkozva biztonságban lehet mindenki. Sőt, éppen ezt a biztonságérzetet veszi el egy szervezett erő - de nem az állam - a civilektől.

Különös (hang)kulisszát ad mindehhez az Alkotmánybíróság két e heti megsemmisítő ítélete, amelyek szerint lényegében továbbra is mindenki azt mond és mutat, amit akar. Nincs büntetés. Mert uszítást a bírói gyakorlat ma még nem tud felismerni, nem lát okot a tényállás használatára, márpedig paragrafus immár nincs.

Eközben már a közhatalom emberei is átugrálnak a jog sáncain. Bár törvény erre nem hatalmazza fel, a monoki polgármester - illetve a testület - és nyomában sokan mások úgy döntöttek, hogy közmunkavégzéshez kötik a szociális segély folyósítását. A gondolat maga erősen vitatható, a forma, a törvény átlépése viszont vitathatatlanul rossz. A jogállamiság itt közvetlen sérelmet szenvedett, még ha végül a segélyeket egyelőre oda is adják. A helyzet kicsit olyan, mint amikor a gárda vagy a motorosok felsorakoznak. Eddig nem történt semmi. De minden azt sugallja, hogy bármikor megtörténhet.

És ez a sugallat már maga is megtörténtség. Egyelőre járdákat és tárgyalótermet állnak el, de az erőt már így is megmutatták.

Annyira, hogy felidézi az Alkotmánybíróság egy érvelését, amely szerint az anyagi igazságosság érvényesülése alanyi jogként nem biztosítható, mint ahogy az sem, hogy ne szülessék törvénysértő bírói ítélet. A jogállam az igazságosság érvényre juttatásához a jogbiztonságot szolgáló intézmények és eljárásai útján biztosít alanyi jogot.

Vagyis a forma a garancia.

Ehhez képest az utóbbi időkben a Magyar Televíziót megostromolták, a parlament barikádok között végezte munkáját, a Fidesz képviselői önkényesen elbontották a rendőrség által felállított kordonokat, és erős erkölcsi támogatást adtak a sokszor törvénytelenül a hatóságokra támadó demonstrálóknak, amiként a kormányzat is a rendőri túlkapások védelmére kelt, továbbá és ezt követően motorosok, gárdák és tojásdobálók, sőt egyre gyakrabban Molotov-koktélt hajigálók sorakoznak fel nemcsak a tüntetések terein, hanem ott is, ahol a jogállam szervei végzik munkájukat.

Jó volna osztani az Alkotmánybíróság optimizmusát, amellyel a gyalázkodás büntethetőségét megszüntetve úgy fogalmazott, hogy szabad és demokratikus társadalomban a szélsőséges, kirekesztő vélemény hangoztatása a társadalom alapjait és működőképességét nem veszélyezteti, mert "a szabad és demokratikus társadalomban a kirekesztő szélsőséges nézeteinek hangoztatásával magát szorítja perifériára".

A periféria azonban egyre zsúfoltabb, hangosabb. És nyomul befelé.