A gyümölcsfát nem szabad magára hagyni

Sok kertben kesze-kusza, hernyójárta fákon terem a gyümölcs. Az ilyen helyen nemcsak a növényvédelemmel, hanem az ápolással is hadilábon állnak. Ahol gyümölcsfa, szőlő van, ott a metszőolló nyáron sem pihenhet. Ilyenkor kell a hajtásválogatás, zöldmetszés munkáit elvégezni. A lombfelület helyes csökkentésével ugyan gyengül a növény, de az energiáit a megmaradt részek erősítésére fordítja.

A gyümölcsfák a legszebb, legtöbb gyümölcsöt a természetben nem előforduló formájú, meglehetősen furcsa koronában hozzák. A szakemberek sokféle, sudaras, váza, katlan, kombinált, orsó, sövény alakú koronát találtak ki. Ezeket a metszéssel lehet kialakítani. Ráadásul a kertész nem pihenhet, mert a gyümölcsfa évről évre minden erejével természetes formáját szeretné elérni. Az ilyen korona azonban csak madárfészeknek és nem gyümölcstermelésnek való.

A szakszerűen metszett fa két-háromszor többet teremhet, mint a természetesnek meghagyott. A metszés mellett szól az is, hogy a kezeletlen fa gyümölcse általában apró, míg a karbantartottaké szép nagyra hízik. A legtöbb gyümölcsfa és a szőlőtőke már pontosan tudja, melyik termését fogja megtartani, megérlelni.

Metszeni nemcsak télen, hanem tavasszal, nyáron is kell. Mostanában kezd ugyanis intenzívebbé válni a hajtásnövekedés. Érdemes a felesleges hajtásokat, vesszőket eltávolítani. A zöldmunka célja, hogy a gyümölcsök, fürtök ne a sűrű, árnyas koronarészeken legyenek, valamint harmonikus egyensúly alakuljon ki a termő és az ezt szolgáló zöld felület között. A nyári beavatkozás - az, hogy a termés környezetéből a sűrítő részeket egy nyiszszantással eltávolítják - több szempontból káros is lehet. A lombhullató növények kérge alatt, az aktív időszakban a vándorló hormonok utasítására olyan fontos biológiai folyamatok követik egymást, mint az évi termés érlelése, cukorgyűjtés vagy annak leállítása, a jövő évi termőrügyek kialakulása. Ezeket a folyamatokat megzavarhatja a zöldmetszés. Nem érdemes sokleveles részt eltávolítani, mert így kevésbé védenek a napégés és a jégverés ellen. A zöldmetszés időzítésénél fontos a korai beavatkozás. Célszerű minél kisebb növényi részt eltávolítani. Ezzel okozzuk ugyanis a legkisebb veszteséget a növénynek. Ismertetésünket mégis fordítva, a nagyobb vágásokkal kezdjük.

A katlanozás és a tetejezés egy termő gyümölcsfa életébe a legdurvább beavatkozás, de élni kell vele, ha a fa a szedők és a permetező szempontjából elérhetetlen magasságba nyúlt. Ahogy a katlanozás és a tetejezés neve is mutatja az óriásira növekedett cseresznye-, alma-, körte-, diófa felfelé törő ágait lehet tőből vagy részben csonkolni. A cseresznyét tavasszal piros bimbós állapotban szabad fűrészelni, az almát, körtét télen lehet metszeni. A dió azonban különleges növény: a száraz ágak, kisebb gallyak egész évben eltávolíthatók, de az élő részt fűrészelni, vágni csak augusztus, szeptember fordulóján szabad, ilyenkor ugyanis csökken a nedvkeringés és a seb a tél beálltáig begyógyul. A nagy tömegű fás részek kivágásakor ügyelni kell a fa arányainak és súlypontjának helyes kialakítására, és érdemes a hegeket sebkezelővel bekenni.

Vadalásnak mondják azt, amikor a nemes rész alatti helyről előtörő vadhajtásokat eltávolítják. Ha ilyet találnak, akkor érdemes a talajt is kibontani és az eredési hely közvetlen közeléből eltávolítani a hajtást. Erőteljes metszés az is, amikor a korábbi, vastagabb ág, gally eltávolításának környezetéből előtörő vízhajtásokat kivágják. A legjobb az lenne, ha 5-10 centiméteres korukban végeznék el az eltávolítást. Ilyenkor kézzel ki is lehet törni a még zsenge hajtást. Később már vágni kell! Ez viszont óhatatlanul azzal jár, hogy a következő évben a már erős vízhajtás megmaradt alapi részéről újabb vízhajtások törnek elő. A fa belső információs rendszerét egyes vízhajtások meghagyásával be lehet csapni. Egy-egy ilyen csoportból a már kialakult korona szempontjából kedvező állásúvá nevelhető egy, legfeljebb két hajtás. Ezeket 30 vagy 60 fokos szögben, más ágakhoz vagy a földhöz kell kötözni, de a ferdeség beállítható nehezékekkel is. Azért fontosak e szögek, mert az ilyen állású hajtások gyorsan és egyenletesen berakódnak termőrügyekkel, s az így munkába fogott egykori vízhajtás a harmadik évre, a korona ifjításakor már értékes, fiatalító alap lehet, és e fölött el lehet távolítani az esetleg elöregedett ágat.

Metszőollóra van szükség akkor is, amikor az egymással versengő konkurens vesszők egyikét eltávolítják. Meg kell ezektől szabadulni, ahogy az ágvégi, több azonos értékű hajtásokból álló "boszorkányseprűt" is alaposan meg kell ritkítani. Azokon a fákon, ahol a gyümölcs a növény belsejében is bőven van, érdemes idejekorán szolid színező hajtásválogatást végrehajtani. Ennek célja, hogy a gyümölccsel berakott vesszők szellős, a napfénnyel átjárt helyen legyenek. Ha a munkát időben és jól sikerül elvégezni, akkor egy héttel korábban szedhetik le a gyümölcsöt.

Az igazi sziszifuszi, ugyanakkor a leghatásosabb zöldmunka a vitorla, illetve a hajtás visszacsípése. Ezzel lehet a növény számára legkisebb veszteséget okozva rendet teremteni a fontos és a megmaradásra ítélt hajtások között. A visszacsípést körömmel is el lehet végezni, a kényesebb kezűeknek ajánlható, vásároljanak 300-400 forintért egy olcsó szőlőszüretelő vagy egyenes pengéjű pincírozó ollót. A növekvő hajtás kissé meggörbülő csúcsi levélegyüttesét mondják vitorlának. A hajtás növekedését meghatározó tenyészcsúcsot körülfogó vitorlát arról is fel lehet ismerni, hogy levelei pirosasak és kisebbek a már megállapodottaknál. Csak ezeket a leveleket (és nem a hajtáscsúcsot!) kell félbe csípni vagy vágni. Ezzel a tenyészcsúcs kevesebb tápanyaghoz jut, és 2-3 hétre leáll a növekedése, ezt kihasználva a növekedésre ítélt rész jókora előnyre tehet szert. A vitorla visszacsípése egyszer megismételhető.

A hajtásvisszacsípést nevezik pincírozásnak, ekkor 6-8 levéllel a tenyészőcsúcsot el kell távolítani. Ezt abban a koronarészben kell alkalmazni, ahol nem megfelelő a kialakult hajtásrendszer. Ekkor a növekedés megáll, a megmaradt hajtáscsonk vastagodik, a két végálló rügyből egyenértékű új hajtás alakul ki, és közülük lehet majd választani. A hajtáscsonk alsóbb rügyeiből valószínűleg termőrügyek lesznek.

A jövő héten a nem zöld növényekről írunk.

A gyümölcsfával még ilyenkor is érdemes foglalkozni
A gyümölcsfával még ilyenkor is érdemes foglalkozni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.