Hegyalja Fesztivál július 9-13-ig

Már csak néhány nap és ismét benépesül a rakamazi Tisza-kemping és megkezdődik a fergetegesnek ígérkező kilencedik Hegyalja Fesztivál.

A kilenc színpadon összesen kétszáz produkció látható majd ezen a hosszú hétvégén a világörökség részeként jegyzett Tokaj tőszomszédságában, de lesznek filmvetítések, közönségtalálkozók, viták és pódiumbeszélgetések is. Ez utóbbiak helyszíne a Zöld Sátor lesz, ahol egyebek közt Katona Kálmánt, az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnökét, Illés Zoltán környezetpolitikust, és Aradi Csaba nyugalmazott nemzetipark-igazgatót látják vendégül. Izgalmasnak ígérkezik Hujber Ottó vitája Takács Andrással a szerencsi szalmatüzelésű erőműről.

A külföldi fellépők közt ott vannak: Juliette Lewis és a Licks, a The 69 Eyes, Phil Hartnoll, Future Prophecies, Caliban, Katatonia. A hazai zenei élvonalból a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, a Quimby, valamint Zagar is koncerteznek.

Még nem késő a legközelebbi elárusítóhelyen (például egy lottózóban) vagy a világhálón megrendelni a bérleteket vagy a napijegyeket, így ugyanis súlyos forintok takaríthatók meg. Például egy elővételben megváltott bérlet 12 500 forintba kerül, míg ugyanez a helyszínen 15 000 forint, a napijegy elővételben 5200 forint, a helyszínen pedig 6000. Aki pedig részt kíván venni társfesztiváljainkon is (BalaTone, Szegedi Ifjúsági Napok), az kombinált bérletet vásárolhat 26 500 forintért, ha pedig csak az egyikre akar még elmenni, akkor 19 500-ért.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.