Szentesi iskolaügyek: visszavont lemondás

Visszavonta lemondását Pintér Etelka, a szentesi Zsoldos Ferenc-Pollák Antal Egyesített Szakközépiskola kinevezett igazgatója. Az igazgatót július 1-jei hatállyal nevezte ki a Csongrád Megyei Közgyűlés. Kinevezése ellen tiltakozott a tantestület, a tanulók és szüleik egyaránt.

Pintér Etelka nem jelent meg július 1-jén, a megbeszélt időpontban az új munkahelyén. Fölhívta a megyei önkormányzat vezetőit, és közölte: visszalép, mert előző este telefonon megfenyegették. Kovács Kálmán, a megyei közgyűlés alelnöke kérdésünkre azt közölte: időközben meggyőzték az igazgatónőt, hogy bár megértik a félelmét, de mégis tartson ki. Így Pintér Etelka tegnap megjelent a szentesi iskolában, és megtörtént az igazgatói teendők átadás-átvétele.

Szintén nem jelent meg július 1-jén a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban az oda - ugyancsak a szülők, a volt tanítványok és a pedagógusok tiltakozása ellenére - kinevezett új igazgató, Magyar Lászlóné. Arról értesítette a tantestületet, hogy megbetegedett. Kovács Kálmán érdeklődésünkre közölte: ők sem tudtak kapcsolatot teremteni az igazgatónővel, de úgy vélik, ha beteg, joga van a gyógykezeléshez. Az iskola ügyei Magyar Lászlóné távollétében is intézhetők, hiszen van helyettese.

Kovács Kálmán bízik abban, hogy a jövőben mindkét kinevezett igazgató betölti tisztségét. Úgy fogalmazott: egy-két embert meg lehet félemlíteni, de a megyei önkormányzatot nem.

Eredménytelen maradt a tiltakozás
Eredménytelen maradt a tiltakozás
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.