Ulánbátor újra csendes

Rendkívüli ülést kezdett tegnap a mongol parlament, a Nagy Állami Hurál, miután súlyos zavargások voltak az előző éjszaka Ulánbátorban. Az egyik képviselő javasolta, hogy a tanácskozást zárt ajtók mögött tartsák, így megszakadt az élő televíziós közvetítés az ülésteremből.

A hét végi választások eredményének állítólagos meghamisítása miatt a mongol fővárosban kedd este kitört zavargásokban öten meghaltak, több mint háromszázan megsebesültek. Az erőszakos cselekmények miatt hétszáz embert vettek őrizetbe.

A zavargások után - amelyek során felgyújtották a kormányzó Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) székházát - Nambarín Enhbajar államfő rendkívüli állapotot hirdetett ki. Az intézkedés egyelőre négy napra szól. Az MNFP székháza teljesen leégett. A televízióban látni lehetett Szandzságín Bajar kormányfőt, amint az elszenesedett romok között járkál, kezét imára kulcsolva.

Megerősítették tegnap a kormányépületek rendőri védelmét. Ulánbátorban napközben már nyugalom honolt, de a városközpontban és a szomszédos negyedekben katonai és rendőri járőrök cirkálnak, az útkereszteződéseket pedig páncélozott szállító harcjárművek őrzik.

A mongol választási bizottság még nem közölte a vasárnapi választás hivatalos végeredményét, de az előzetes eredmények szerint a Mongol Népi Forradalmi Párt többséget szerzett a 76 fős parlamentben.

Mongol biztonsági emberek - esemény után
Mongol biztonsági emberek - esemény után
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.