A zimbabwei ellenzék nem közösködne

Robert Mugabe zimbabwei elnök kormánya üdvözölte szerdán az Afrikai Unió (AU) által előző nap elfogadott határozatot, amelyben a szervezet kenyai mintára nemzeti egységkormány létrehozására és párbeszédre szólította fel a feleket. Azt viszont nem részletezték, hogy ki vezesse az egységkormányt. Sikhanyiso Ndlovu zimbabwei tájékoztatásügyi miniszter hamar jelezte: Mugabe elnök már megkezdte a nemzeti párbeszédet.

Az elnökválasztás első fordulóján győztes Morgan Tsvangirai vezette ellenzék azonban elutasította az ötletet, mert az "nem tükrözi a zimbabwei nép akaratát". A Mugabe-rezsim erőszakhadjáratának hatására a második forduló előtt visszalépett Tsvangirai azt mondta: az AU határozatával nem ismerte el, hogy az újabb öt évre beiktatott elnök törvénytelenül nyerte meg a választások második fordulóját június 27-én.

Az ellenzék vezére szerint a jelenlegi körülmények nem alkalmasak a párbeszédre, mert a tárgyalások alapjának azt kellene tekinteni, hogy a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) aratott győzelmet a március végi első fordulóban. Tsvangirai felszólította Mugabét, hogy hagyja abba az ellenzéki híveinek megfélemlítését.

A BBC szerint az afrikai országban a kormányzó ZANU-PF párt fegyveresei több száz MDC-támogatót kényszeríttettek otthonuk elhagyására. Az ellenzéki vezető azt is hangsúlyozta, hogy a tárgyalásoknak csak úgy lenne értelme, ha az AU állandó megbízottat küldene Zimbabwéba, aki segítené a közvetítést a felek között. Ezzel arra utalt Tsvangirai, hogy több afrikai vezető szerint a jelenleg közvetítő dél-afrikai elnök, Thabo Mbeki elfogult a 84 éves Mugabe iránt. Mugabe többször kifejtette: az MDC-t Nagy-Britannia és az Egyesült Államok bábjának tekinti, és sohasem engedi meg, hogy az ellenzéki párt vezesse Zimbabwét.

Az AU az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott kétnapos kongresszust, amelyen kedden egy erőtlen határozatot fogadtak el Zimbabwéval kapcsolatban. Bernard Kouchner az EU elnökségét átvevő Franciaország külügyminisztere közölte: az unió csak olyan zimbabwei kormányt tud elfogadni, amelyet Tsvangirai vezet.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.